A múltkori látogatásom után nem is volt kérdés, hogy ha megérkezem, akkor azt már a következő orvoshoz való időpontommal a zsebemben teszem meg, végül úgy döntöttünk, bár kételyek közt, hogy elmegyek, addig ott maradok nála, elvégre két hónapról beszélünk, így legalább látjuk néha a hormonképem, és még bennem volt egy utolsó bizalom, hogy azért mégiscsak ő az orvos, hátha, úgyhogy – bár ma már nem tenném – akkor még beszedtem az előírt gyógyszert, és megjelentem, hogy ultrahangon megnézhessen.
Kétségek közt mentem el hozzá, avval a tudattal, hogy teszek egy utolsó kísérletet arra, hogy kiharcoljam az elmaradt vizsgálatokat, elvégre minden egyes vérvételnél súlyos tízezres tételekről beszélünk, sajnos nagyon nem mindegy.
Első alkalommal érkeztem – pár perces – késésben az időpontomhoz képest, tulajdonképpen feleslegesen aggódtam, de egy hatalmas rohanás volt a napom, hiába, nem egyszerű megoldani a folyamatos vizsgálatokat, gyakorlatilag majdnem minden héten az orvoshoz rohangálást, természetesen munkaidőben. Aztán berohantam, és vártam, vártam, vártam, tulajdonképpen jóval többet is késhettem volna, de természetesen legközelebb sem teszem. 😀
A látogatásunk egészen furcsán kezdődött, amint beléptem, természetesen kérdezte az orvos a nevem, nem baj, még így fél év után sem várnám el, hogy tudja, de ami ezután jött, egészen ledöbbentem, mintha visszaestünk volna két látogatással korábbra, elkezdte kérdezgetni az összes menstruációmat, ami a norculut óta volt, pedig azt hittem, ezeket már a múltkor felírta abba a hosszú dokumentumba, amibe jegyzetel, azt is megbeszéltük, hogy most clostin vagyok, 13. napon, tehát normál esetben lennie kéne tüszőmnek.
Aztán egyszercsak érkezett a kérdés: “Maga volt már férfival?” Azt hittem, lefordulok a székről, hirtelen meglepetésemben elnevettem magam, túl egy fél éves közös kezelésen, sűrű látogatásokon (az utóbbi időben kéthetente), több ultrahangon, és igen, avval a felkiáltással, hogy gyereket szeretnénk. Természetesen a mosolyom miatt a doki mérgesen kiabált velem, hogy ő csak arra volt kíváncsi, hogy ultrahangozhat-e, erre feleltem, hogy azért jöttem. Újabb kérdés: de akkor miért nem evvel kezdem? Már nem mondtam, hogy azért, mert szóhoz se hagyott jutni.
Átvonultunk. Hosszan nézegetett az ultrahanggal, 10 mm-es méhnyálkahártya. Dagadt a mellem, ennyi még sosem volt, az előző két 4.5 mm-eshez képest fantasztikus, de még ahhoz képest is, hogy március elején, az eddigi legnagyobb is mindössze 8 mm volt, a mostani már arra is elég lenne, hogy valaki beköltözzön.
Aztán nézte, nézte a petefészkeim, és nem mondott semmit. Nézte tovább, és hiába kérdeztem, nem igazán felelt, csak annyit egy idő után, hogy öltözzek fel. Nem értettem. Újra nem nyomtatta ki az ultrahangos képet, ahogy már eddig is megvolt ez a rossz szokása.
Visszatérve, mivel nem sikerül dűlőre jutnia a látottakon, csak adott egy beutalót, és a lelkemre kötötte, hogy pontosan a 21. napon menjek el progeszteron-vérvételre. Még egy sort vitatkoztunk azon, hogy kértem, ha már úgyis mennem kell, akkor legalább nézzék meg most a TSH-t is, ami már úgyis esedékes lenne, nem akarok kétszer menni feleslegesen. Ebben nagy nehezen megegyeztünk, de további kéréseim már nem voltak.
Újra idegesen távoztam, és most már tudtam, rosszul döntöttem, amikor beszedtem a felírt gyógyszert. Az egész kontroll során nem tudtam, hogy most akkor sírjak vagy nevessek, aztán a végén úgy döntöttem, jobb nevetni, mint sírni, de ez is csak úgy ment, hogy már van időpontom máshova.
Egyszerűen olyan érzésem van, mintha az orvos gyors leépülésnek indult volna, egyre kevésbé van képben, tavasszal még teljesen értelmesen társalogtunk, attól kezdve, hogy kijött az asszisztense, mire beértem, tudta, ki vagyok, mit akarok, most pedig hiába ismerjük egymást régebb óta, nem emlékszik az előző mondatomra sem, nemhogy arra, hogy már többször megvizsgált. Persze, sajnálom, hogy leépül, de nem múlhat ezen a gyermekem, el kell köszönnünk.
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
