Néha elgondolkodom rajta, vajon milyen anya leszek? Próbálok felkészülni, és kihozni magamból a maximumot, készíteni a lelkemet az ünnepre, mikor megérkezik ő hozzánk, s közben várunk, és változunk. Mindennek van pozitívuma és sajnos negatívuma is, de mégis miben változtam meg, és miben leszek másmilyen, mint amilyen lehettem volna, ha rögtön megérkezik hozzánk a kis csoda, és nem megyünk keresztül annyi mindenen?
1. Azt hiszem, mindketten legalább 5 évet öregedtünk lélekben.
Még szinte gyermekfejjel vágtunk bele a gyerekgyártásba, bár nagy gyerekként, átdolgoztuk mindketten gyermekkorunk nehézségeit, megbeszéltük, miben szeretnénk mások lenni, s most mégis azt érzem, az elmúlt kicsit több, mint egy évben, mindkettőnknek sokat öregedett a lelke, bár szerencsére eddig – ha sok munka árán is -, de sikerült együtt változnunk. Azért néha úgy szeretném visszakapni azt a kislányt, aki voltam, de egyszerűen annyi traumán és nehézségen mentünk keresztül, hogy muszáj volt hozzáöregedni. Néha nehéz, hogy mintha kinőttem volna a barátnőim közül, de talán a gyermekeimnek jobb lesz így.
2. Nem akarok többé laza anya lenni!
Az úgy kezdődött, hogy elképzeltem, hogy majd a szülés előtti héten még dolgozom, ide-oda járok, bulit tartok otthon, aztán pár hetesen kimegyünk, járjuk a várost, jöhet velem, és olyan haver-típusú laza anya leszek, aki könnyedén túllendül és humorral kezeli a nehézségeket. Utóbbit azért remélem, de most már egész egyszerűen nem is szeretnék laza lenni, mindent komolyan és jól akarok csinálni, és nem érdekel a munka, nem érdekel a kijárás, egyedül az anyaság.
3. Még meg sem fogantak, de már most anyatigrisként akarom őket védeni.
Múltkor valakivel – szokás szerint – vitába elegyedtem arról, hogy szerinte nem tragédia, ha egy-két pofon elcsattan, de azon, ami történt velem, magam is meglepődtem, ugyanis olyan intenzitással horkantam fel felháborodottan, hogy agyonütöm, aki hozzáér a gyerekemhez. Kicsit viccesen már most bekészítjük a virtuális puskákat a lányok mellé. 😀 Na, jó, ennyire nem vagyunk agresszívak, de néha úgy érzem, hogy meg kell majd avval is küzdeni, hogy hagyjam őket, hogy megtanulják érvényesíteni a saját érdekeik.
4. Csak bajuk ne essék!
Nem akarok már semmit sportolni a 9 hónap alatt, és megszeppenve nézem az olyan híreket, hogy XY végigfutotta a terhességét vagy Z még súlyt emelt a 8. hónapban, esetleg a harmadik már a darázsderekáról posztol képet a szülés után egy hónappal. Én már nem akarok laza lenni, félek, hogy elveszítem őket, és félek, hogy később bajuk esik. Néha úgy érzem, meg kell majd küzdenem a kéztördelésemmel, mikor először engedem fel őket egyedül a mászókára, nem fogok aludni, mikor elmennek az első osztálykirándulásra, és mikor először egyedül jönnek haza, azt fogom csinálni, mint nagymamám, titokban egy sarokkal hátrébb követem őket.
5. Tudatosabb vagyok.
Talán a sok-sok olvasmány, amit legyűrtem a várakozás első hónapjaiban, mígnem elegem lett, és átnyargaltam a meddőségi irodalomra, talán a kritikus szemlélet, amivel nézem a többi anyát… Na, igen, meg kellett avval küzdenem, hogy ne csupa szaranyát lássak az utcán és a környezetemben, és ne akarjam kitépni a kezükből a gyereket, ha dohányoznak mellette vagy felemelik a hangjukat. Én pedig közben próbálok minél tudatosabban és okosabban hozzáállni az egész szülőkérdéshez, és néha komolyan elgondolkodom, hogy hogy van az, hogy némelyik anyukához képest több gyerekbetegségből vagyok okos, vagy miért nem tudja más 8 hónapos várandósan például, hogy mit jelent a terhességi toxémia (ez a friss élményem 🙁 ).
6. Minden időt velük akarok tölteni, amit csak lehet.
Az elején feltérképeztük a bébiszitterlehetőségeket is a családban, és bizony lenne bőven, aki örömmel vállalkozna rá, szüleink, nagyszüleink és testvéreink közt is, mind aktív korúak és kisgyerek-mentesek. Ez akkor örömmel töltött el, hogy mennyivel könnyebb lesz az életünk, most pedig borzongás fog el, hogy akárkivel, akár a saját édesanyámmal itthagyjam a pár hónapos gyerekem. Velük akarok tölteni minden időt, amit csak lehet, át akarom élni, és annyira gyorsan felnőnek, legszívesebben minden mozdulatuknál ottlennék.
7. Meg akarom élni, és ki akarom élvezni az anyaság minden pillanatát.
Szeretnék ottlenni minden lépésüknél, végigkövetni, ahogy megtanulnak járni, mondókázni velük, énekelni helyettük, inkább őket hordozni, és a csomagom húzni magam mögött, nézni, ahogy szaladgálnak a játszótéren. Szeretném, ha tőlem tanulnának meg rajzolni, mesét olvasni nekik, aztán próbálgatni a betűket, gyöngyöt fűzni, megtanítani a lányokat nőnek lenni és a fiúkat, hogy hogy bánjanak a nőkkel. Szeretném látni az arcukon a kacagást, az örömöt, újra átélni a gyerekek megszületésével visszatérő spontaneitást és kreativitást, és szeretném átélni mindennek a bosszantó oldalát is.
8. Sokkal nagyobb felelősségnek érzem.
Ezerszer végiggondoltam, hogy mit jelent anyává válni, miben fog megváltozni az életünk, és most már sokkal nagyobb felelősségnek látom, és képtelen vagyok könnyeden kezelni.
9. Az élet ajándék.
Régen úgy gondoltam, hogy nem akkor kell gratulálni, ha valakik összehoznak egy gyereket, hanem ha értelmesen felnevelték. 😀 Ez a véleményem azóta már megváltozott, és dagadna a mellem, ha végigküzdenénk. 😀 Na, jó, komolyra fordítva a szót, ha eljön közénk a mi kis csodánk, akkora ajándéknak fogjuk tekinteni, amekkora más nem létezik a földön. 🙂
10. Az élet hatalmas érték.
Az, hogy megküzdünk az ő életéért és világrajövetelért, a küzdelem az én egészségemmel, avval, hogy teljes életet tudjak élni és anyává válhassak, rengeteget tanított az élet szeretetéről, most tudom igazi kincsnek és értéknek tekinteni. 🙂
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
Képek: Pixabay
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: