Egy ideje rádöbbentem, hogy az esküvőnk óta semmi mással nem foglalkoztam, csak hogy teherbe essek, nem fektettem energiákat a szakmai fejlődésembe, az egyéb hobbijaimba, és volt időszak, mikor betegen a kapcsolataim is hanyagoltam. Szabadidőmben eleinte terhességről és gyerekekről, aztán teherbeesésről és meddőségről olvastam, új ismeretségeim is ide köthetőek, ők azok, akikkel fórumokon, aztán a blogom kapcsán megismerkedtem, beszédbe elegyedtem, s többekkel találkoztam.
Forrás: Pinterest
Ez a felismerés nem is lett volna olyan tragikus, csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű, hamarosan lejár a szerződésem, új munkahelyet kell keresnem, a vetélytársak száma megszámlálhatatlan, a lehetőségeké édeskevés, ha meg akarom állni a helyem, teljes mellbedobással kell odaállnom, fejlődnöm kell, eredményeket felmutatnom és kapcsolatokat építenem. Teljes embert igénylő feladat.
Sokáig nem törtem magam ezen, úgy voltam vele, hogy lehetetlen, hogy addigra ne essek teherbe, mire lejár a szerződésem és nem kell majd evvel foglalkoznom, aztán úgyis nagy családot tervezünk, legalább a harmadik gyerekig, egy jó tíz évre kivontam volna magam a forgalomból, utána pedig úgyis mindent nulláról, lehet, hogy új szakmával kellett volna elölről kezdenem.
Fontosabb volt számomra a család, minthogy feláldozzam a karrierem oltárán, de a család nem valósult meg. Akárhogy is, de ha holnap teherbe esnék, akkor is előbb lejárna a szerződésem, mindeközben pedig rettenetesen állunk a „projekttel”. Tehát nincs mese, oda kell állnom, és foglalkoznom kell az egyébként szeretett szakmámmal, hogy legalább abból ne essek ki.
Ha gömbölyödő pocakkal megyek állásinterjúra, meg se hallgatnak, ha próbaidő alatt kisül, páros lábbal kergetnek el. Erő mégsincs bennem, hogy abbahagyjam, tudom, hogy annyira kínozna a tudat, hogy lehet, hogy éppen most sikerült volna, hogy nem lennék képes elviselni.
Nem tudom, hogyan, s mint lesz. Bár bízom a Gondviselésben, tudom, hogy nem bízhatjuk magunkat elvakultan Istenre. Cselekednem kell, és döntenem, de nem tudom, hova fussak. Tovább képezzem magam, így maradjak, csináljak egy újabb nyelvvizsgát vagy csak gyakoroljam a nyelveket, fogalmam nincs, mit tegyek. Valahogy meg kell állnom a helyem egy olyan világba, amit nem magam választottam, és ahol mindig csak úgy harcolok, hogy az első lehetséges alkalommal futni fogok.
Elképzelésem nincs, mit fognak szólni egy friss munkahelyen, ha munkaidőben orvosi vizsgálatra kell mennem, mert másképpen megoldhatatlan, és fogalmam nincs, hol fogunk addigra állni.
Éjszakákat alszom át úgy, hogy többször leizzadva, rémálmok után ébredek a fejem felett tornyosuló stresszel, tudom, hogy sokat kell áldoznom, és még nem tudom, mit és hogyan. Akárhogyan is lesz, a bizonytalanság felőröl. Jelenleg rettenetes a helyzet a szakmámban, túlképzés, rengetegen, ráadásul én még most is inkább pályakezdőnek számítok, nem tudok sok mindent írni az önéletrajzomba, de ha feláldozom a karrierem, és anya sem leszek, az a legrosszabb helyzet. Jelenleg két bizonytalan közt őrlődöm, mindkettő felemészti a lelkem a nehézségekkel.
Felmerült az is, hogy egy pár évre szedjük a sátorfánk, és költözködjünk, munkatapasztalatot szerezni, akár új nyelvet tanulni, ugyanakkor evvel kapcsolatban is tele vagyok kétségekkel. Hosszú távon mindenképp itthon szeretnénk élni, mindkettőnknek sokat számít a megszokott környezet, gyerekkorunk helyei, hogy itthon vagyunk, és a saját anyanyelvünkön szólalhatunk meg a boltban, az utcán, és közel vannak számomra a szeretett emberek.
Szóval előfordulhat, hogy hamarosan belevágunk egy nagy költözködésbe, ötlet túl sok, vagy talán túl kevés, mindennek látom az árnyoldalát is, vagy a rossz idő, vagy konfliktuszóna, vagy a hátamon fut végig a hideg, hogy én ott éljek, mégis megérné, és a kalandvágyam is ezt diktálná.
Aztán tele vagyok kérdésekkel, hogy fogok kiigazodni egy idegen ország egészségügyi rendszerében, hogy fogok talán angolul se tudó endokrinológusokkal és nőgyógyászokkal vitatkozni? Mi lesz, ha esetleg külföldön kell szülnöm? És főleg mi lesz, ha egy idegen környezetben maradok otthon a gyerekekkel, és teljesen elszeparálódok?
Közben ott van a józan ész, a tapasztalat, a nyelvtudás, hogy jelenleg lehet, hogy ott könnyebben találnék állást, aztán a külföldi tapasztalattal itthon is. Ott a kalandvágy, az utazóösztön, a kíváncsiság.
És bevallom, tele vagyok irigységgel, és bűntudattal az irigységem miatt, hogy a tulajdon barátaimtól sajnálom a jó állásuk, a gyermekeik. Nem tudom, hogy lesz. Szeretnék anya lenni, de ha azt nem, a szakmámban maradni. 😛
Forrás: Pinterest
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: