Munchkin nemrég írt nekem a Facebook-oldalamon, biztatott, elkezdtünk beszélgetni, és elmesélte a történetét, hogy hogyan lett egy majdnem lehetetlen helyzetből édesanya. Fogadjátok szeretettel az ő történetét! 🙂
Te is szívesen megosztanád velünk, hogyan lettél anyuka, vagy hogyan várakoztok? Küldd el nekem a meddovagyokanyaleszek@gmail.com címre, és megjelenik itt!
Ma megint olvastam egy szomorú történetet, ami arra sarkallt, hogy nem várhatok tovább, meg kell osztanom veletek az én, a mi történetünket.
4 évvel ezelőtt kezdődött. 25 évesen úgy döntöttem kiköltözöm Angliába. 15 éves korom óta, minden évben pontosan járok nőgyógyászhoz, figyeltem mindenre, évente volt, hogy 2 rákszűrést is csináltattam a biztonság kedvéért. Sok-sok év fogamzásgátló szedése után gondoltam egyet miután pasi nem volt a láthatáron, nem szedem tovább. 5 hónapig nem menstruáltam. Magyarországon voltam, meglátogattam a kedves orvosom, természetesen magánrendelés, borítékkal. megvizsgál, meghallgatja a panaszokat, majd közli, nem ovulálok, úgy egyáltalán, semennyire sem, mindezt olyan hangnemben, hogy inkább nem kommentálom… Utána, hogy mit mondott, csak annyi maradt meg, hogy nem lehet gyerekem talán csak lombikkal, de úgy sem valószínű és, hogy szedjem a fogamzásgátlót tovább, hogy álcázzuk a nemlétező ciklusomat. Teljesen összetörtem, fogalmam sem volt mi zajlik körülöttem.
Visszatértem Londonba és 1 hónap után, valamelyest nyugodtabb állapotban felkerestem a kinti orvosom, és elmondtam neki, mi történt otthon. Részletekbe nem megyek bele, szigorúan rámparancsolt, hogy hagyjam abba a bogyót ha elfogyott az aktuális levél, és várjunk még egy hónapot, mi történik. A bogyó után természetesen időben megjött, majd rá 35-40 napra ismét. Magától. Emlékszem, álltam a fürdőszobában és sírtam az örömtől, hogy újra menstruálok. Mi kell ennél több??
2012 januárjában épp szabadságról mentem vissza és várt a levél az orvostól, rákszűrésre kéne menni, hívjam őket időpontért. Rohanás volt az élet, így eltelt több, mint egy hónap mire végre odaértem, hogy akkor időpont. Mentem, rutin vizsgálat, kérdések, kenet levéve, rohanok is a dolgomra, Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg negatív leletet kapok vissza.
Eltelt kb. 2-3 hét, mikor is jött egy levél, én még mindig gyanútlanul bontottam ki, és kezdtem el olvasni. Angliában 1-6 ig osztályozzák a HPV-t, nekem 6-os volt, 3 nap múlva vártak a kórházban biopsziára. Sokk, pánik, sírás, lenyugtatás, gondolkozás, konklúzió: velem ez nem történhet meg, egyszerűen nem és pont. Biopszia, kamera bent, képernyőn óriás felbontásban mozizom a méhnyakam. Nem kellett orvosnak lenni, hogy lássam gáz van. Pörögtek az események. Rosszindulatú, műtét, azonnal. Az addigi életem egy az egyben megszűnt. Csodás volt a kórház, a személyzet, mindenki nagyon kedves volt velem. Sajnos ez sem tudta enyhíteni a fájdalmat, hogy megint a szemebe mondták, valószínű képtelen leszek teherbe esni. Vagy ha mégis, nem valószínű, hogy ki tudom hordani, mert gyakorlatilag nincs méhnyakam. Bumm. Ez pont nem az, amiről valaha is álmodtál…
Közben férjhez mentem, megint költöztem egy másik kontinensre és az év elején úgy döntöttünk a férjemmel, próbáljuk meg és majd eldől mi lesz tovább. Tudom, utálja mindenki ezt hallani, de nem görcsöltünk rá. Ha jönnie kell, jönni fog. A próbálkozás, annyi volt, hogy következő hónapban már ott volt két csíkos teszt. Nem hittem el, egyerűen nem hittem a szememnek.
Már túl vagyunk a félidőn, november közepén gyarapszik a család egy egészséges kislánnyal. És nekem sincs semmi bajom, minden rendben halad, nem vagyok veszélyeztetett terhes sem.
Remélem legalább mosolyt csaltam az arcotokra és adtam egy kis reményt, hogy csodák bizony vannak és meg is történnek. Kívánom nektek, hogy legyetek erősek, bátrak és ne adjátok fel!!!
Munchkin
