Régen jelentkeztem, pedig akkor megfogadtam, hogy megírok mindent, ha nem is hetente jelentkezem, de szerettem volna lezárni a történetünket, melyre akkor már sejtettem, hogy fog végződni. Mikor márciusban megírtam az utolsó bejegyzésem, egyrészt boldog voltam, mert úgy éreztem, elindultunk egy úton, melynek a vége talán az a boldogság lesz, melyre úgy vágytunk, de egyszerre úgy éreztem,… Tovább »
Boldogság – Meddőségi napló
Régen jelentkeztem, pedig akkor megfogadtam, hogy megírok mindent, ha nem is hetente jelentkezem, de szerettem volna lezárni a történetünket, melyre akkor már sejtettem, hogy fog végződni. Mikor márciusban megírtam az utolsó bejegyzésem, egyrészt boldog voltam, mert úgy éreztem, elindultunk egy úton, melynek a vége talán az a boldogság lesz, melyre úgy vágytunk, de egyszerre úgy éreztem,… Tovább »
Valahogy éppen az tett tanácstalanná, hogy a dietetikus szerint nem sok mindenen kellett változtatnom. Az étkezésemmel nem volt nagy probléma, mindössze a mennyiségeken kellett módosítani, ami elsőre nem tűnt nagy különbségnek. A testsúlyom és a testösszetételem jónak számítottak. Az orvos elsőre kizárólag a diétát és az inofolicot rendelte el. Én pedig ott álltam, és vártam… 
Bár látszólag úgy tűnik, nem jutottunk messzire, ugyanúgy gyerek nélkül, kettesben, ugyanúgy vágyakozással és várakozással teli, és ugyanúgy káosszal a fejünkben, mégis úgy érzem, rengeteget haladtunk a cél felé. És valahol ezen az úton komoly állomást jelent, hogy meg kellett tanulnom magamat a teljes valómban szemlélni, és olyannak látni, amilyen ténylegesen vagyok. A várakozás, a… 
A legutóbb készített hormonpanelemből még egy valami hiányzott, mégpedig a 21. napi hormonsor, bár, mint később kiderült, természetesen ezt nem sikerült eltalálnunk, mivel egészen a 21. napig nem volt ovulációm ebben a ciklusban, de azért a vérvételre végül mégis elmentem, itt pedig több olyan értékre újra ránéztünk, amiket a múltkor is néztek. Mindössze pár hete… 
Egy diétát általában elkezdeni nehéz. De azt néha nagyon, még akkor is, ha az elsősorban a számolgatásban, mennyiségekben tér el az addigi életvitelünktől. Egy jó ideje már igyekeztem egyre jobban odafigyelni az étkezésünkre, teljes kiőrlésű kenyeret ettünk, sok-sok zöldséget, különböző reform gabonákat, és próbáltam háttérbe szorítani a cukrot, édességeket, amik valahogy újra és újra visszacsúsztak az… 
Nem viselt meg különösképpen az inzulinrezisztencia diagnózisa, sőt, már-már fellélegeztem, hogy végre kimondtuk, ami már annyiszor felmerült, hogy végre valós utat kaphattam, amin elindulhatok, hogy végre nem tüneteket kezelünk, hanem a probléma valódi forrását. Ugyanakkor szinte pofonkért ért a felismerés, hogy az, hogy egy helyes, ámde speciális életmódot kell követnem, egy olyan lépéssel jár, mely… 
Amikor kiléptem az új dokim rendelőjének az ajtaján, valahogy rajtam ragadt az a derűs, optimista mosoly. Megnyugodtam. Úgy éreztem, végre lehetőséget, biztatást és legfőképp válaszokat kaptam. Választ kaptam arra, hogy régen a rendszeres ciklusom is miért nem volt soha 28 napos. Korábban bárhova mentem, a családom, a barátaim, sőt, az orvosok is mindig azt mondták, hogy… 
A napok előrehaladtával egyre inkább átvette a kétségbeesés és a feszültség helyét a várakozás, valahol megsejtettem, hogy arra, amikor magamban megjártam a poklokat, mikor hagytam kicsit elengedni a gyeplőt, és sodródni bele az örvényekbe, szükségem volt, így búcsúztattam el az addigi életem, engedtem el a régi napjaim, szokásaim, érzéseim, és gondolataim, hogy valami új költözhessen… 
Végre vége, megjött, pedig tartottam tőle, hogy benne ragadok megint a végtelen, reménytelen időben. Az utóbbi év legnormálisabb ciklusát zárom, és végre megnyugszom. Tudom, hogy mehetek, és elkezdődik valami új, hogy elbúcsúzom a régi orvosomtól, és hozzáértőbb kezek közé kerülök. Vérvétel a harmadik napon, már előtte is a szokásos szédülés kínoz, most pedig éhesen közelítem… 
Valahogy megborult az egyensúly. Tulajdonképpen a szokásos enyhe mellfájdalmon kívül nem éreztem semmit, sem különösebb levertséget, és rosszul se voltam, eleinte fel sem tűnt, hogy ülök a számítógépem előtt, és nevetségesen elsírom magam. Aztán nevetek. Férjjel beszélgetve újra elsírtam magam, értelmetlen dolgokért kiabáltam vele egy sort, aztán megint elsírtam magam. Persze, mert minden rossz, romokban… 
Nőgyógyász, endokrinológus, nőgyógyász, endokrinológus, hosszú köröket futottam az elmúlt hetekben, hol itt, hol ott bukkantam fel a rendelőkben, és néha semmire sem vágytam jobban, mint egy kis békére és csendre, hogy ne is kelljen őket látnom pár hétig. Először a nőgyógyász, ugyanis aktuálissá vált a következő rákszűrésem. Abban biztos voltam valamiért, hogy itt nem lehet… 
Sokáig kerestem magamban azt a fiatal lányt, akire emlékeztem, aki önfeledten kacagva táncolta körbe a világot, aki büszkén tipegett a tűsarkújában, aki felháborodott rajta, ha olyanok nézték meg, akiknek nem szánta magát, aki tajtékzott, ha késett a busz, aki azért késett el a találkozókról, mert még a szempilláját göndörítette. Kétségbeesetten kerestem magamban azt a bohém,… 
Hosszú és fárasztó napom volt, örülök, hogy hazaérek, jó egy kicsit leülni, meginni csendben egy bögre forró teát. A férjem ma később ér haza, hiányzik. Furcsa ez a csend. A házon kívüli zajokra felriadok, olyan idegenek és néha félelmetesek, ahogy megtörik a magányt, ajtónyitás, felnézek, semmi, már megint a szomszéd volt, odakint egy madár zörget,… 
Többször előkerült már a téma, hogy igen, egyszer férjnek is el kell mennie az andrológiai vizsgálatra, ha nem sikerül hamarabb összehoznunk a bébit. Amikor először felvetettem a lehetőséget, nem igazán értette, miért kell, ha tudjuk, hol a probléma, de ezen túllendültünk, és azt is mindig hozzátette, hogy őt ez nem zavarja annyira, mint engem a… 
Hosszú nap, de már megint előbb kell lelépnem, eljött a legújabb orvoslátogatás. Feszült vagyok. Nem várok sok jót, de mégse adtam fel a helyzetem, nem hagyhatom ott az orvost, míg ki nem derült, ténylegesen milyen lesz a másik. Feszült vagyok, már tudom, hogy nem akarok többet küzdeni itt azért, hogy újabb vizsgálatokra szerezzek beutalót, kicsit… 
20. nap Tudatosítom magamban, hogy holnap reggel vérvétel. Igazából már napok óta fájnak a melleim, de mindennek már nem vagyok hajlandó jelentőséget tulajdonítani, elvégre úgyis mindig van valamilyen tünetem, amire a hormonkezelések igencsak rátesznek. Már elhatároztam, hogy nem foglalkozom olyan tünetekkel, hogy valami feszül, fáj, szúr, mert ezeket elképesztően könnyen beképzelem, és újra hipochonder válik… 
Délutánra egy nagyobb társasággal egy családhoz vagyunk hivatalosak, négy pici gyermek, sorra jöttek, az első az esküvő után közvetlenül, még ő sem iskolás. Irigy vagyok rájuk, mert hamar jöttek, egészségesek, szépek, épp úgy élnek, ahogy én szerettem volna. Három egészséges kisfiú és egy kislány, a második. A délelőttöm szorongva telik, nem, nem akarok most arról… 