Cseresznyevirág blog

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Év végi hálaadás

Mindenképp szerettem volna egy év végi hálaadást írni, mert azt hiszem, rettenetes évünkben annyi kincs volt, melyekért hálát kell adnom. Nagy örömként ért, hogy az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} keretei közt tehetem meg mindezt, ugyanis a témánk ‘Ilyen volt 2015’. Rettenetes év volt. Hálát adok érte, Istenem. Borzalmas nehéz, tele betegséggel, szenvedéssel, veszekedésekkel és sírással. Telistele lelki… Tovább »

Ezerszer elesek, és újra felkelek – Meddőségi napló

Újra és újra belekerülök abba az örvénybe, ami visz, és húz le a mélybe, ahol előtörnek belőlem az elfojtott érzéseim, pedig már hányszor átrágtam-átküzdöttem magam, végigsírt éjszakákkal és napokkal, és kimondtam, hogy elfogadtam, hogy boldog leszek így is, és meggyógyulok, amennyire meg lehet. Kimondom, hogy felépülök, és – beszedve minden reggel a gyógyszereket -, de… Tovább »

Húsvétkor a saját keresztutamat jártam – Meddőségi napló

Az endokrinológus beutalóval a kezemben vártam annak a bizonyos napnak az eljövetelét, mikor végre az orvos színe elé járulhatok. Természetesen barátom, a google segítségével olvastam, olvastam és olvastam, meddőségi blogokat, ismeretterjesztő oldalakat, kicsit tudományosabb oldalakat egyre inkább az orvosok felé haladva, és próbáltam magam elhelyezni az egész rendszerben. Örök idealistaként reménykedtem benne, hogy mikor március 27-én… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!