Cseresznyevirág blog

Felkészülés életünk legszebb és legkomolyabb feladatára

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyerekvállalás nem csak életünk legszebb, hanem egyben legkomolyabb feladata is, amikor megérkezik a kis csöppség a családunkba, eleinte teljesen ránk lesz utalva, tőlünk kap mindent, tőlünk tanul mindent, mi leszünk számára az egész világ, és azt hiszem, amennyire tudunk, fel kell rá készülni. 🙂 Az, hogy mennyi időt kapunk… Tovább »

Életmódváltással a női egészségért és az egészséges gyermekért

Már a múlt héten belekezdtem, hogyan készülhetünk fel a gyerekvállalásra, akkor a lelki oldaláról volt szó, most egy kicsit írnék arról, hogyan készíthetjük fel a testünket a terhességre. Mostantól minden héten egy kiemelt témával fogok foglalkozni, ezen a héten a téma a gyerekvállalásra való felkészülés, és ami már biztos, hogy a jövő héten a téma… Tovább »

10 reális érv, miért érdemes kistermelőktől vásárolni

Már régóta gondolkodtam rajta, hogy érdemes lenne átszokni arra, hogy kistermelőktől vegyük a hazai idényzöldséget, -gyümölcsöt, mégis sokáig lusta voltam, bementem a közeli szupermarketbe, és összevásároltam mindent, amire szükségünk van, aztán irány haza. Az áttörést az hozta meg, mikor felbosszantottam magam, hogy milyen ronda dolgokat kapni itt, félig éretlen felfújt, akkor elkezdtük először a zöldség-gyümölcsöt… Tovább »

Te milyen példát mutatsz a gyereke(i)dnek?

Számomra az egészségügyi problémáim miatt az anyaságot komoly küzdelem előzi meg, ugyanakkor nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy egy igazi, életre szóló feladatot szeretnék vállalni, egy, majd reméljük, több kis ember élete lesz a felelősségünk a férjemmel, tőlünk fog megtanulni mindent. Bár sokak szerint a gyerekek kész, önálló személyiséggel érkeznek a világra, szerintem ez korántsem fedi… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!