Cseresznyevirág blog

11 év után lettek szülők – petesejtdonációval :)

A múlt héthez hasonlóan most is egy részt hoztam nektek Hadas Kriszta Jön a baba című sorozatából. 🙂 Zsuzsa és Zsolt kapcsolata szerelem volt első látásra, gyors összeköltözéssel és házassággal, aztán együtt járták meg a legnagyobb mélységeket, több, mint 10 évig küzdöttek, hogy gyermekük lehessen. Ezalatt az idő alatt nagyon sokáig nem tudták, hogy miért… Tovább »

Méhfejlődési rendellenességek

Viszonylag kevés szó esik róluk, viszont sok a tévhit velük kapcsolatban… Szerencsére legtöbbjük egyáltalán nem egyenlő az élethosszig tartó gyermektelenséggel, csupán a szokásosnál több odafigyelést igényel. Ha most olvasol róluk először, semmiképp ne ess pánikba, ugyanis ezek viszonylag ritkák, tehát elenyésző a valószínűsége, hogy érintett legyél! Diagnosztizálási lehetőségek: Az első tévhittel rögtön szembe is találtuk… Tovább »

Amit a korai petefészek kimerülésről (POF) tudni kell

Számos tanulmány, cikk mondja, hogy, ej, ráérünk arra még, alig csökken a nők teherbeesési képessége 40 éves koruk előtt, cáfolják, hogy 35 év felett már meredeken csökkenne, és valahogy ilyenkor mindig kimarad az a szomorú tény, hogy bizony, van, akinek már ennél is korábban elkezd ketyegni az az átkozott, tagadott biológiai óra. Aztán megjelennek más… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!