Pánikba esve rohantam az orvoshoz, és széttártam a lábaim

Hiába hittem a december-januári maratoni ciklusom után, hogy most minden rendben lesz, hiába bíztam, váltottam életmódot, futottam, és táplálkoztam egészségesen, miközben egy lelki hullámvasúton ültem, és a sok ‘nálatok mikor jön a gyerek‘ kérdés miatt igyekeztem minél kevesebb emberrel kommunikálni, úgy tűnt, minden hiába volt. A 30. nap körül elölről kezdődött az egész, drogéria, izgulás, beleélem magam, reggel teszt, csalódás, akkor majd holnap megjön. Avval áltattam magam, hogy majd ha vége a menstruációmnak, elmegyek orvoshoz, ‘de hát addig hogy mehetnék, mert mi van, ha bejelentkezek, és épp akkor jön meg, és mondhatom le’ – evvel kerestem magamnak haladékot, hogy lelkileg egy kicsit összeszedhessem magam, és felkészülhessek arra, amitől rettegtem, hogy felállítanak nekem egy komoly diagnózist, mint valami súlyos ítéletet. Hogy ne könnyítsem meg a saját helyzetem, a félelmeim mellé még összeszedtem egy jó adag fehérköpeny-fóbiát is.

Forrás: www.svtsales.com

Aztán a 40. nap körül elkezdett elég komolyan görcsölni a hasam, és pánikba estem, mert mi van, ha mégis terhes vagyok, de teszem azt, méhen kívüli, vagy valami baj van? Ott, és akkor jött a felismerés, hogy engem MOST AZONNAL látnia kell egy orvosnak, mert tényleg baj lehet.

Másnap azért még helytálltam a munkában, elég kemény napom volt, 200%-osan kellett volna teljesítenem, és közben azt hittem, elájulok a fájdalomtól, de nem kezdtem el menstruálni. Mikor végre végeztem – szerencsére emberi időben -, elbattyogtam a kerületi sztk-ba, hogy kérek egy időpontot a nőgyógyászatra, elvégre ez tűnt a legreálisabbnak, a recepciónál azonban közölték, hogy akár most is mehetek, ha akarok, csak kicsit várnom kell. Mondom, akkor várok.

Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem reggel, hogy bedobjak egy borotvát is a ~~hullalopó~~ női táskámba, úgyhogy szépen sebtében még átszaladtam magamon a mosdóban, mintha az orvost az érdekelné. 😀

Aztán vártam.

Remegve ültem az ajtó előtt. Ezt egyébként se szeretem. De most, amikor ráadásul a halálos ítéletemet vártam.

Aztán szólítottak, még mindig remegve léptem be az ajtón, elejtettem a kabátom, és halálra váltan válaszolgattam az orvos szenvtelenül feltett kérdéseire, hogy mi a panasz, mikor jött meg utoljára, mikor menstruáltam életemben először (mintha változna), s közben próbáltam lehúzni a ruhámat. Majd odaültem a székre, és remegve tártam szét a lábaim, mire az orvos unottan közölte, hogy nyugodjak már le, levette a kenetet.

Mikor mondtam neki, hogy gyereket szeretnénk, még bunkón visszakérdezett, hogy ‘miért, hány éves? 30?’, mintha nem akarhatnék fiatalabban gyereket.

Forrás: Pinterest

Ezután odalent meztelenül a magassarkúmban átbattyogtam az ultrahangos szobába, hosszan, műértő szemmel nézegetett az ultrahangon, “rendes, nagy méh, méhnyálkahártya 8,2 mm, mindkét oldali petefészekben számos follikulus, de domináns tüsző nincs”. A méhnyálkahártya után bátortalanul megkérdeztem, hogy az úgy rendben találtatik-e, mire válaszul egy igent kaptam (na, jó, bevallom, itthon még erre is rágugliztam rögtön).

S végül csak annyit felelt, hogy “itt valami a petefészkek működésével van”. Csodás. 🙁

Nem, nem nyugtatott meg, hogy az előzetes félelemeim ellenére az utolsó vizsgálat óta nem nőtt egy vese a méhem közepére, nem tűntek el a petefészkeim, és nem váltam hirtelen odabent férfivá, mint ahogy ilyenkor előre képzeli az ember. És még az se nyugtatott meg, hogy nem láttak cisztát, pedig előtte meg voltam róla győződve, hogy PCO-m lesz.

Még mindig egy szél pólóban és magassarkúban visszatessékeltek az előbbi szobába, türelmetlenül kivárták, míg egy perc alatt magamra kaptam a ruháim, kezembe nyomták az endokrinológia beutalót, és szélnek eresztettek.

Amint kimentem, szélsebesen bevágtattam a mosdóba, és csak sírtam, hogy valahogy kiereszthessem a feszültséget.

A történethez még hozzá tartozik, hogy akkor még nem kezdtem bele a testem megismerésébe, úgyhogy amikor hazatérve azt olvastam a papíron, hogy ‘ovulatios nyák’, teljesen megrökönyödtem, elvégre könyörgöm, a 41 napon vagyok! A brutális hasi görcsöt valószínűleg ez okozhatta a megkésett ciklussal karöltve, és jelezve, hogy lépnem kell, némi stressz segítségével.

És újra kezdtem a szokásos, de ha most volt tüszőrepedésem, amit már nyilván nem láthatott az orvos, mert biztos aznap reggel volt, akkor hátha voltak épp kiskatonák, és hátha…

Természetesen 14 nap múlva nem jött meg még mindig, örömmel vágtattam be a drogériába, hogy nekem bizony teszt kell, végigizgultam újra egy éjszakát, majd reggel kimentem a fürdőszobába, és megcsináltam. Ott virított rajta az egy csík, mit virított, a szemembe röhögött.

Még egy kósza gondolat erejéig végigfutott az agyamon, hogy ‘mi van, ha túl korán’, aztán megpillantottam a vörösöket. Legszívesebben sírtam és ordítottam volna, ehelyett begubóztam a fájdalmammal, és hagytam, hogy csendben végigfussanak a könnycseppek az arcomon.