Andi miután rátalált Szilvia történetére, úgy érezte, neki is el kell mesélnie, hogyan lett édesanya, hogy evvel erőt adhasson nekünk, nektek. Nem indult könnyen a közös életük, mikor megismerkedtek, mindketten egy rossz kapcsolatból másztak éppen kifelé, ráadásul hiába döntötték el szinte rögtön, hogy jöhet a közös baba, erre még sokat kellett várniuk, azonban szerencsére a kapcsolatuk kibírta a nehézségeket, és mára boldog szülők. 🙂 Fogadjátok szeretettel az ő történetét! Kívánom, hogy újra átélhessék!
Ha te is szívesen megosztanád velünk a történeted, írj nekem a meddovagyokanyaleszek@gmail.com címre vagy a Facebookon, és én megjelentetem. 🙂
Ma elém került egy történet a blogodról: a 8 év 5 lombik… elolvastam és úgy éreztem meg kell írnom az én – a mi történetünket is, ami azért nem ennyire szívbe markoló de azért nem volt könnyű. Hosszú lesz 🙂
A kép illusztráció.
Szóval 22 évesen hozzámentem – mondjuk úgy, – egy nem hozzám való férfihoz, aztán 25 évesen elváltam tőle, és eldöntöttem, férfit az apukámon kívül látni sem akarok. Természetesen a válásom után 2 héttel megismerkedtem valakivel, aki házas volt, és nem mellesleg 20 évvel idősebb tőlem. Azt gondoltam mivel nincs gyerekük – bár lehet ez gonoszul hangzik -, pici szórakozás belefér. Hát nem így lett. Lehet felettem pálcát törni és csúnyákat mondani rám, de azt gondolom, abba a kapcsolatba fér be egy harmadik, ahol már amúgy is lazák a szálak. Szóval két hét után történt egy első csók, és olyat éreztem amit addig soha életemben: minden porcikám ezt mondta Ő a te embered, neki kell gyereket szülnöd. A volt férjem mindig szeretett volna gyereket, de én mindig találtam kifogást, miért ne legyen: még gondolom, a női 6. érzékem működött.
Tehát a csók után azonnal kiszaladt a számon hogy gyereket szeretnék neked szülni. Láttam a rémületet a tekintetében, ezután eltelt egy hét, és alig keresett gondoltam akkor ennyi volt. Eltelt még két hét, és azt mondta, ő elválik, ne értsem félre, nem teljesen miattam, már amúgy is a szakadék szélén állt, én csak rásegítettem, és mindig ilyen nőt keresett, mint én, csak szüksége volt egy kis időre, hogy átgondolja, hogyan fog zajlani a válás, mert tisztességesen szeretné lezárni a házasságát. Így is történt, Ő egy nagyon korrekt férfi.
Ezek után rögtön mondta hogy költözzek hozzá, az én lakásomat meg adjuk ki, ez is így történt, és gyakorlatilag ettől a perctől elkezdtük várni a gólyát.
Eltelt egy fél év, és én elkezdtem görcsölni, éreztem hogy valami gond van, de a párom azt mondta, mi bajom lehetne fiatal vagyok és egészséges, hozzáteszem az akkori nőgyógyászom is állandóan ezt hajtogatta. Hát jó, gondoltam, de azért elmentem egy csodás természetgyógyászhoz, aki azt mondta ikreim lesznek 4 éven belül. Na persze – gondoltam.
Éltelt egy újabb fél év, és én most már azt mondtam, elkezdem a vizsgálatokat, de a párom mivel ő ekkor már 46 volt, azt mondta nem én, hanem ő megy előbb, és ha minden oké nála, akkor mehetek én is (azt gondolom ez is a csodás jellemére vall, mert sok baráti körben lévő férfi, akiknél nem jött a baba, hallani sem akart arról, hogy orvoshoz menjen, de ő ment elsőre). Elment, megvizsgálták, azt mondták, kicsit alacsony a spermaszáma, de ez nem ok arra, hogy ne legyen gyerekünk, kapott vitaminokat.
Ezzel eltel egy újabb fél év, és másfél év után elindultam. Az akkori nőgyógyászom hallani sem akart róla, hogy meddőségi szakrendelésre menjek hiszen fiatal és egészséges vagyok, hát kerestem egy másikat. Ott azonnal kérték a párom a papírjait, és ekkor jött az első döbbenet. Az ottani orvos azt mondta, ez a spermaszám semmire nem elég, kezdjük azonnal az inszeminációt, de ugye mielőtt belevágunk, engem elküldtek egy átjárhatósági vizsgálatra. Na itt jött a második döbbenet. A petevezetőim teljesen átjárhatatlanok és vékonyak, illetve nem végzik a továbbító mozgást, tehát ott a vizsgálat után közölték, hogy mindezeket együtt véve nincs semmi más, csak a lombik.
Összeomlottam teljesen. Mondta a szülésznő aki, azóta nagyon sok mindenben segített, hogy nincs mire várjunk: egy éves a várólista, jelentkezzünk be, de én azt mondtam időre van szükségem. Egyszerúen képtelen voltam felfogni, hogy amire az Isten teremtett mint nő arra én képtelen vagyok, és mivel elég vallásos vagyok, hittem azt, ez nem történhetett ok nélkül, nem beszélve arról, hogy eddig az egyház előtt a mesterséges gyereknemzést nem nézték jó szemmel.
Szóval volt egy újabb fél év, még emésztettem. A párom itt is csodásan viselkedett kivárta, míg kész vagyok, és végig azt mondta nyugodjak meg lesz gyerekünk. Minden terhes nőt és kisgyermekes anyukát szó szerint utáltam, és azonnal bőgtem ha megláttam egyet, még a munkahelyemen is. Mindig csak azt hallottam hogy kinek mikor lesz gyereke, nem bírtam, már azon gondolkodtam hogy a párom is elhagyom, mi értelme ennek, de ő hallani sem akart erről, azt mondta ha nem lesz baba, ő akkor is engem akar.
Aztán rávettem magam szép lassan és elindultunk a Kaáli Intézetbe. Rengeteg vizsgálatot kértek, de mire a konzultációra mentünk márciusban, mind kész volt. Na most, ezután novemberre kaptunk időpontot a kezelés elkezdésére. Mondanom sem kell, azt hittem, elájulok, de volt egy mentőöv: akkor még 95 ezret kellett fizetni, és nem volt várakozás, és mivel úgy vágtunk bele, hogy körülbelül három lombikkezelés árát összegyűjtöttük előtte, hogy nehogy ez legyen az akadály (ezt javaslom mindenkinek, aki tud tegyen, így) belevágtunk, jöttek a szurkálódások, a hormonok, a különféle bogyók, ebben az egyben szerencsém volt, mert nagyon kevés hormont kaptam, mert a kaális dokim azt mondta, nagyon jók a hormonjaim, azokkal semmi gond. De azért sokszor sírtam az esti szúrások miatt, amik fájtak, hogy másnak miért olyan könnyű.
Így májusban megtörtént az első beültetés, három pete termékenyült meg, mindent visszaültettük, meg is tapadtak, amit nem akartam elhinn:i nekem nem lehet ilyen szerencsém gondoltam. Gyakorlatilag a két hetes vizsgálat után, ahol megállapítják a terhességet majdnem minden nap csináltam tesztet, mert nem akartam elhinni. Aztán a 6. héten, éppen hétvégén szombaton gondoltam csinálok egyet, már vagy két napja nem csináltam, bizony ez negatív lett, mondtam is a páromnak, már nincs bent senki, vasárnapra elvetéltem. Tudom még csak 6 hetes de akkor is fájt.
Ezután vártunk három hónapot: ennyit kell hogy újra mehessünk. Augusztusban megint belevágtunk úgy, hogy a vizsgálatok egyike akkor volt, mikor nyaraltunk, még jó, hogy itthon így hazajöttünk a vizsgálatra, és utána visszamentünk, de természetesen végig szuriztunk. Anyukám szerint ekkor sokkal lazábban vettem az egész kezelést. Augusztus végén újabb beültetés, hat pete is megtermékenyült, de a beültetés napjára csak három maradt, arra is mondta a biológus, hogy 2 nagyon tuti, egy kérdéses, de visszaültették mindhármat.
Mondanom sem kell, most jön végre a happy end igen megtapadtak ketten.
Múlt héten voltak hét hónaposak az ikreink: egy kisfiú, egy kislány. A terhességem is végig komplikált, és nehéz volt, de erről már nem írok, a lényeg hogy 37 hét 3 napra megszülettek 2800 és 2900 grammal, és azóta is gyönyörűek, és egészségesek, és minden szenvedés megérte, SŐT talán sok mindenki telhetelennek gondol majd, de idén júliusban felhívtam a Kaáli Intézetet, és bejelentkeztem: még legalább egy gyermeket szeretnénk, reméljük, sikerül. Ja, és jövő novemberre kaptunk időpontot, tehát már másfél év a várólista. Mindenkinek azt javaslom, aki ebbe a cipőbe lép, ne várjon, nincs mire a sok elvesztegetett idő, nembeszélve erről a hosszú várólistáról.
Még a természetgyógyász jóslata is bejött: hisz ikreim lettek 4 éven belül.
Mindenkinek üzenem aki a gyermekáldásért küzd, ne adja fel, még ha nehéz, is sikerülni fog! 🙂
Andi
A kép illusztráció
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: