Amikor kiléptem az új dokim rendelőjének az ajtaján, valahogy rajtam ragadt az a derűs, optimista mosoly. Megnyugodtam. Úgy éreztem, végre lehetőséget, biztatást és legfőképp válaszokat kaptam.
Választ kaptam arra, hogy régen a rendszeres ciklusom is miért nem volt soha 28 napos. Korábban bárhova mentem, a családom, a barátaim, sőt, az orvosok is mindig azt mondták, hogy tökéletesen rendben van, és egészséges az, ha 30-35 nap közt mozog, sőt, stresszes időszakban még inkább kitolódik. Annyian, de annyian mondták, hogy végül meggyőztek róla, és elaltatták a félelmeim, én pedig csak akkor fordultam vele orvoshoz, amikor egyik napról a másikra teljesen felborult az addig bár ingatag lábakon, de álló rend.
Megnyugodtam. 🙂
Választ kaptam arra, hogy miért nem tudtam soha vékony lenni. Arra, hogy miért voltam én a duci lány, már óvodában és kisiskolában is, még ha visszanézve valójában csinos és egészséges voltam, ez mit sem segített azon, hogy az iskolában elkönyveltek ducinak és ügyetlennek, hogy apukám már gyerekként mondogatta, hogy fogynom kéne, én pedig csak nagyon sokára találtam meg magamban a vonzó nőt.
Választ kaptam arra is, hogy miért van az, hogy minden egyes plussz kiló a lehető legrosszabb helyen, a derekam körül összpontosul.
És választ adott az időről időre katasztrofális állapotba kerülő bőrömre, amivel hol türelmetlenül vártam a kamasz kor végét, ami egyre inkább kitolódik, hol magamban arról győzködtem magam, hogy mit akarok, csak nézzek rá anyukámra, aki bő húsz évvel idősebben is hasonló gondokkal küzd. Persze, a genetika, csak kicsit másképp.
Választ kaptam az időnként fellépő szédülésre, amit már próbáltam vashoz, vérszegénységhez, és annyi, de annyi mindenhez kötni, s most kiderült, hogy ilyenkor a vércukrom esett le. És választ kaptam arra a bizonyos érzésre, mikor egyik pillanatról a másikra muszáj ennem. Eddig ettem. Majd buzgó kezdő diétázóként még nem tudva, mi a teendő ilyenkor, kipróbáltam, hogy nem eszem, mikor rámtör az éhség, s hamarosan arra lettem figyelmes, hogy már nem tudom, hol vagyok, mit akarok, és elkezd körülöttem homályosodni a világ. Majd egy falat pillanatok alatt megmentett.
Választ kaptam a levertségre, a folyamatos fáradtságra, és arra, hogy ilyen viszonyok közt miért voltam képes egyre kevésbé koncentrálni.
Választ kaptam arra, hogy az elmúlt egy évben miért volt az, hogy miközben egyre jobban kezeltek, én egyre rosszabbul lettem, mikor ágynak döntöttek a helytelenül szedetett gyógyszerek, nekem pedig épp megmozdulnom és élnem kellett volna, hogy jobban legyek.
És választ kaptam arra, hogy miért nem segítettek az eddigi kezelések, amik kizárólag a tüneteim, de nem a kiváltó okait célozták meg.
És végre választ kaptam arra, hogy miért nem jön a gyerek. Miért nincs spontán peteérésem, és miért nem megy ez az egész nekem.
Mikor tavaly először elmentem orvoshoz, azt mondogattam magamban, biztosan inzulinrezisztens leszek, mivel akkor már annyit utánaolvastam a témának, hogy tudjam, egyrészt ez a női meddőség egyik vezető oka, másrészt bizony igen sok tünetét véltem magamon felfedezni. Másrészt viszont az, hogy az állami rendelőben az orvosom pillanatok alatt diagnosztizált pajzsmirigy alulműködéssel, sajnos nagyon sokáig elaltatta a gyanúm, mivel a tüneteket, a sikertelenséget és a menstruációm rendetlenkedését is ráfogták. Annyira még sajnos nem voltam tájékozott a témában, hogy tudjam, ezek igencsak erősen összefüggnek.
Így lettem a korábbi rendelések állandóan visszajáró problémás esete, akivel hétről hétre foglalkozni kellett, és akivel képtelenek voltak mit kezdeni. Most pedig itt álltam egy másik orvos előtt, aki mosolyogva nyugtatott meg, hogy nem vagyok se különleges, se súlyos eset, könnyedén kezelni fognak.
És itt álltam egy orvos előtt, aki bár egyelőre maga is gyógyszereket adott, de pusztán azért, hogy életre kelhessek. Tulajdonképpen megnyugtató és felszabadító volt a tudat, hogy semmi másra nincs szükségem hosszú távon, csak egy kiegyensúlyozott, helyes étrendre, helyes testmozgásra. És megnyugtató volt, hogy ezek az új hormongyógyszerek az ijesztő betegtájékoztatójukkal ellentétben számomra nem kellemetlen mellékhatásokkal jártak, hanem épp ellenkezőleg, pillanatok alatt megszűnt az állandósult mellfájdalom és a megmagyarázhatatlannak tűnő hangulatingadozások.
Hirtelen kerek lett a világ.
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: