Nőgyógyász, endokrinológus, nőgyógyász, endokrinológus, hosszú köröket futottam az elmúlt hetekben, hol itt, hol ott bukkantam fel a rendelőkben, és néha semmire sem vágytam jobban, mint egy kis békére és csendre, hogy ne is kelljen őket látnom pár hétig.
Először a nőgyógyász, ugyanis aktuálissá vált a következő rákszűrésem. Abban biztos voltam valamiért, hogy itt nem lehet gond, bár néha hajlamos vagyok igencsak hipochonder módon viselkedni, jó megérzéseim is voltak, amiket igyekeztem avval magyarázni, hogy a legalacsonyabb kockázatú csoportba tartozom. Persze ésszel tudom, hogy ez semmire nem mentség, hogy akkor is el kell menni, és valószínű az érintettek legnagyobb része legrosszabb rémálmában sem gondolt rá, hogy méhnyakrákja lehet. Szóval ezúton is biztatok mindenkit, hogy lányok, járjatok el szorgalmasan!
Nos, az orvos kedves volt, és emberi, engem pedig egyre kevésbé zavar, amikor széttárt lábakkal kell bájcsevegnem, khm, a rutin, meg az “évek”, előbb-utóbb megszokja az ember, ha meddőségi ügyletei vannak. Tulajdonképpen az egész vizsgálat alatt azon gondolkodtam, hogy miért emlékeztem erre egy rendkívül fájdalmas és kellemetlen vizsgálatként, mikor csak lecsippentenek, aztán lehet is menni. Jó, persze, kicsit kellemetlen, de a legkisebb következő nőgyógyászati kellemetlenségeim is ezerszer rosszabbak.
Aztán hideg zuhanyként ért a hír, mikor megjött az eredményem, hogy minden rendben a rákszűréssel, ahogy vártam, P2 lett, de fáradjak be, mert találtak valamilyen eltérést. Na, most normális nő ilyenkor azt teszi, hogy felhívja a nőgyógyászát, kér egy időpontot, esetleg megkérdezi, mi a probléma, aztán szépen el is felejti, míg el nem jut a nőgyógyászához. Evvel szemben Cseresznyevirágban ilyenkor az játszódik le, hogy szépen sorban sorraveszi az elmúlt fél év összes nyilvános wc-használatát, összes uszodai-és strandmegjelenését, és elátkozza a napot, mikor bármelyikre is rászánta magát. Aztán sorraveszi az összes létező nőgyógyászati fertőzést, természetesen az egyre brutálisabbak felé haladva, és folyamatosan azon rágódik, hogy milyen probléma lehet, hogy biztos hatalmas gyulladások vannak jelen a szervezetében, melynek köszönhetően természetesen letapadhattak a petevezetői.
Szóval ilyesmikkel szórakoztattam magam, mielőtt és miután megszereztem a szükséges időpontot.
Közben volt egy újabb jelenésem a régi, rossz endokrinológusomnál, eredetileg egy ultrahangos vizsgálat miatt.
Szépen kiálltam a sort, rengeteget vártam, pedig természetesen szokás szerint nem volt egyszerű megoldani a szabad délutánt. Aztán mikor bementem, gondoltam, térjünk a tárgyra, elvégre legutóbb épp azon vesztünk össze, miért nem avval kezdtem, miért hívott be. Szóval leültem, szokásos kérdések közt elrebegtem, hogy azért hívott be, mert ultrahangozni akart.
Nos, az erre kapott válasszal már igazán nem tudtam mit kezdeni, ugyanis kijelentette, hogy hülyeség ultrahangozni, inkább menjek el egy progeszteron-vérvételre.
Na, persze, de magamat nem tudom megultrahangozni, szóval kénytelen-kelletlen eltávoztam, és ha már ott volt a kezemben a beutaló, másnap elmentem a vérvételre. És számoltam vissza a napokat az új dokimig…
A hét végén még sor került a nőgyógyászra is, és természetesen kiderült, hogy egy teljesen banális fertőzésről volt szó, ami még el sem jutott odáig, hogy bármilyen tünetet okozzon, de ha már ott voltunk, szépen, gyorsan és hatékonyan kikezeltük (férjestül).
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: