Karácsonyi üzenetek Nektek a bloggerektől

Kedves Olvasóm!

Szerettem volna nektek egy apró karácsonyi ajándékkal készülni, sajnos fizikailag nem tudok segíteni, de amiben mégis, abban igyekszem, mivel, ha te is a sorstársam vagy, tudom, min mész keresztül, és tudom, mennyien nálunk sokkal nehezebb helyzetben vagytok.

Fogadjátok szeretettel tehát ezt a kis karácsonyi ajándékot, apró kis üzeneteket a bloggerektől, melyek remélem, segítenek egy kicsit a mindennapok küzdelmeiben. 🙂

Alexandra, a Pink Dust blog írója:

Csalóka dolog a nosztalgia. Mert az emlék, amikor történt, akkor épp egy most volt. Nem tűnt akkor réginek, ahogy a mostani pillanatnak sincs fakó színe, még nem tudjuk, milyen a most illata. Az sokszor csak később derül ki. Így van ez a sikeres pillanatokkal is. Talán érezted akkor, hogy most valami fontos történt. De nem tudtad a kimenetét. Most már tudod.
Mi van a között, ami akkor volt most, és ami most már csak egy emlék, egy régmúlt pillanat? A küzdelem van közötte. Kitartás. A csillogó vagy épp könnyes szemmel, de jövőbe tekintés. A remény. Kívánom neked, hogy ne csak ünnepek alkalmával emlékezz arra, hogy minden, ami most a tiéd, valaha csak egy reménysugár volt. Minden elkezdődik valahol, az eredményhez a recept egy összetevős: csak Te kellesz hozzá.
Boldog karácsonyt kívánok és egészséggel, eredményekkel teli új évet!

PinkAnyu, a Pinkanyu blog írója:

Soha ne nézz hátra, csak előre, mert elöl a céljaid vannak. Az álmok útján lépdelve pedig higgy magadban, szeresd önnönmagad. A szíveddel hallgasd az élet ritmusát! Mert Anya és Apa minden ember. A szívünkben dobban egyszerre velünk a gyermekünk. Én 7 évig vártam a Csodámra. A Csoda mindenkihez eljön.
Kívánok mindenkinek boldog ünnepet, s hogy minden napja ünneppé legyen!

Anna, az Írástól Lélekig blog írója:

Van egy dolog, ami ráhangol az ünnepekre, és utána sem múlik el. Hogy mi ez? Ha rádöbbensz, nem is arra van a legnagyobb szükségünk az életben, hogy szeressenek… Akkor mire? Arra, ha tudjuk, hogy a másik értékeli, ahogy szeretni tudjuk. Tudunk úgy élni a mindennapokban, hogy a belőlünk áramló szeretet befogadásra talál? Ha igen, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy az elégedett, boldog élet nem illúzió. Nem az az érzelmi háttér, ha szeretnek minket, hanem ha MI SZERETHETÜNK! Ha az érzelmi életedet kitölti az, hogy szerethetsz valakit úgy, hogy az láthatóan neki JÓ, akkor nyitva áll előtted a lehetőség. A hiányok egyszeriben kisebbnek tűnnek, a problémák megbeszélhetővé, megoldhatóvá zsugorodnak. Hogy ne csak egymás mellett éljünk, mert egy családhoz tartozunk, hanem valóban összetartozzunk. Kívánok Neked szeretettel teli, békés, boldog karácsonyt és utána ugyanilyen hétköznapokat!

Anna saját blogjára írt karácsonyi üzenetét itt olvashatjátok.

Iza, a 160 gramm blog írója:

Legtöbben vágyunk valamire. Bármi is legyen az, hiszem, hogy a miénk lehet. Azon múlik csak, járhatóvá tesszük-e számára azt az utat, ami összeköti velünk. Vannak ugyanis dolgok, amik hozzánk nem a megszokott útvonalon érkeznek. Nem azért, mert nem érdemeljük meg, vagy gyengébbek, rosszabbak, esetleg alkalmatlanok lennénk, hanem egyszerűen azért, mert az a valami egy másik utat ismer. Ahhoz, hogy összetalálkozzunk, meg kell találnunk azt az utat, amelyen ő közelítene felénk. Sokan abba a hibába esnek, hogy az általuk elképzelt módon várják – hiába. Ha már hosszú ideje járjuk a különböző utakat, de még nem értük el a célt, ideje újratervezni és megkeresni a saját utunkat. Honnan fogjuk felismerni? Onnan, hogy első látásra felettébb szokatlan lesz, már-már ijesztő. Ha így lenne, akkor se rémüljünk meg, hanem kezdjük el megismerni, ahol kell megjavítani, megszépíteni, megerősíteni úgy, hogy teljesen biztonságos legyen. Olyan, amelyen keresztül bármi épségben megérkezhet hozzánk. Kívánom a babára vágyóknak, hogy találják meg önmagukban azt az utat, amin járva szülővé válhatnak. Mert mindegyik út, ami a vágyainkhoz visz, bennünk van.

Binspiration, a Binspiration blog írója:

Az legnemesebb dolog, amit karácsonykor adhatsz, hogy őszinte leszel a hozzád közel állókkal és önmagaddal. A többi embertársadnak adj mosolyt és pár jó szót. Mert lehet, ebben az évben te megveszed a gyermekednek a legújabb legot, párodnak a legcsodásabb ékszert, szüleidnek a legáhítottabb régi vágyát. De ha leírod/elmondod nekik, miért szereted őket, azt egy életen át őrzik majd a szívükben és úgy marad ez a karácsony, a legemlékezetesebb az összes közül.

Viv, a Sub Rosa és a Beülős blogok írója:

Amikor szomorú vagyok, vagy reményvesztett, kimegyek a szabadba, körbenézek, és gyönyörködök a természet szépségében. Ilyenkor rájövök, bármilyen kétségbeejtőnek is hiszem a gondom, nem szabad feladnom, mert ennek a csodának én is a részese vagyok. Ha most rossz is, de tudom, hogy minden meg fog oldódni, csak bízzak magamban!

Dorina, a Törd meg a csendet! blog írója:

Egy kis útravaló, a BÍZZ A MEGÉRZÉSEIDBEN jelige köré pingálva.
Nézzük csak ezt: „BÍZZ. A. MEGÉRZÉSEIDBEN.”, ha kell mondjuk ki hangosan, ha úgy kényelmesebb, akkor csak magunkban. Némán, vagy ordítva, de próbáljunk tényleg mélyen belegondolni mit is jelent ez a három szó egymás mellé téve, szépen sorrendben, hogy egy gondolattá váljon.
Na jó, most mindenki kinyithatja a szemét.
Bevallom, fogalmam sincs, hogy ki mennyire tudja ezt rólam, de rendkívül spirituális vagyok, mindenben hiszek, ha találok rá kézzel fogható magyarázatot. Persze nem akarom elviccelni a dolgot, de tényleg így van. Ha valaki megkérdezné, hogy hol helyezném el magam a „spirituális” és a „földhözragadt” között, akkor valami hasonlót válaszolnék (legalábbis ha egy mondatban kellene válaszolnom a kérdésre).
Szóval megérzések. Számtalan történetet és példát hozhatnék fel, amikor ezeknek a bizonyos első megérzéseknek fontos szerepe volt az életemben. Volt olyan is, amikor az adott pillanatban tudtam, hogy ez most fontos, és volt, hogy csak utóbb ébredtem rá. Általában hallgattam ezekre a megérzésekre, néha pedig nem. Az utóbbi eset szinte mindig hiba volt.
Ilyenkor következett az, hogy kerestem rá kézzel fogható magyarázatot, de nem ám akárhogy, mert egy belső „kisördög”, vagy „őrangyal” mindig figyelmeztet, ha ámítani akarom magam. Ilyenkor kímélet nélkül addig szekál a „kis piszok”, míg meg nem találom azt, ami elsőre talán kevésbé kényelmes, de a valóságot tükrözi. Nem rossz módszer, javaslom mindenkinek, aki bírja a strapát. 😉
Karácsony közeledtével nem is szeretnék tovább filozofálni ezen, helyette egy személyes történetet osztanék meg veletek, ami számomra az utóbbi időben mindig egy pozitív és biztos pont, ha elfelejteném, hogy bízhatok a megérzéseimben.
6 éves kislány voltam még, amikor egy családi nyaralás alkalmával barátságot kötöttem egy olasz kislánnyal. Én nem tudtam olaszul, ő nem tudott magyarul, és egyikünk sem beszélt egy mukkot sem angolul, de tökéletesen megértettük egymást. A szimpátia azonnal kölcsönös volt. Annak ellenére, hogy ennek körülbelül 29 éve már, olyan, mintha tegnap lett volna, sőt, mintha épp ebben a pillanatban is ott állnánk a parton és először kissé félénken méregetnénk a másikat, hogy most mégis hogy a „jó francba” tegyük fel a másiknak a „van kedved velem játszani” c. kérdést.
De valahogy sikerült és az alatt az egy hét alatt olyan kalandokban volt részünk, mint az „Óvatosan ússzunk a gumimatracon, csukott szemmel a vízen ringatózó nénihez, vagy bácsihoz, majd húzzuk ki a dugót a gumimatracon, mert az csudi vicces lesz”!
Jó, kicsit gonosz dolog volt, de valljuk be, tényleg vicces.
A nyaralást követően még egy darabig „leveleztünk”, ami színes rajzokat jelentett, és apró ajándékokat is küldtünk a másiknak, de egy idő után, a távolság miatt ez érthető módon megszakadt. Viszont!
Hála a Facebooknak és Mark Zuckerbergnek – ezúton is köszi, Mark -, pár éve ismét megtaláltuk egymást és mostanra már beszélgetni is tudunk – ezért pedig szeretnék köszönetet mondani (a teljesség igénye nélkül) Axl Rose-nak, Slashnek, Kurt Lodernek, Az MTV (mint Music Television) ’90-es években munkálkodó teljes stábjának és végül, de nem utolsó sorban Steven Tylernek…
Mert nekem meg kellett értenem a dalszövegeket, ehhez pedig meg kellett tanulnom angolul és ennek köszönhetően derülhetett ki az is, hogy az egyetértés ma is megvan köztünk. Az egész világnézetünk rengeteg mindenben egyezik.
Sőt, nyáron újból történt egy kis ajándékváltás is. Ő jelenleg Kanadában él a férjével, többek között fotózással foglalkozik, méghozzá filmre fotóz, ráadásul maga hívja elő a képeit és olyan trükköket tud, hogy csak ámul az ember… ja és bevándorlóknak is tanít angol nyelvet.
…szóval meg tudta szerezni nekem Steven Tyler önéletrajzi könyvét, amit egyébként bármelyik bloggernek ajánlok, már a címe is sokat mondó: „Does the noise in my head bother you?”, azaz „Zavar a zaj a fejemben?”
Én pedig egy kis ezüst, repülőgépet formáló medált küldtem neki. Nagyon klassz, még forgó propellere is van… Na jó, bevallom, magamnak is vettem egyet. Ez ciki vagy sem, de gyerekkorom óta mániám, hogy ha valakinek veszek ajándékot, akkor az esetek felében körülbelül nekem is kell egy ugyan olyan. „Shame on me, I’m a selfish bastard”!
Volt persze nagy izgalom, hogy Kanada és Magyarország között egyik ajándék se vesszen el, de szerencsére megérkezett „A KÖNYV” is hozzám, és a forgó propelleres repcsi is hozzá, tehát volt boldogság, meg örömkönnyek. Természetesen azt is megfogadtuk, hogy fogunk még találkozni és én őszintén hiszem, hogy meg is tudjuk majd valósítani, hisz nem lehet ennyi minden csak és kizárólag a véletlen műve.
Milyen más „kézzel fogható” magyarázat lehet erre, mint az, hogy akkor és ott, 6 éves kislányként, szavak nélkül is tudtuk, hogy hasonlítunk…

Az én üzenetem:

Mindnyájunknak vannak borzasztóan nehéz időszakaink az életben, amiket végig kell küzdenünk, melyek tele vannak bizonytalansággal, feszültséggel, de igyekezzünk ezeket együtt megvívni, avval, akit leginkább szeretünk! Higgyünk benne, hogy azért, mert nem sikerül, ugyanolyan értékes emberek vagyunk, mint a többiek, és higgyétek el, nekik is vannak nehézségeik, melyeket mi nem ismerünk. Ezek a nehézségek tesznek minket erőssé és ellenállóvá, és ezek teszik édessé azt a pillanatot, mikor eljön az ünnep. De addig is higgyünk benne, hogy előbb vagy utóbb mindnyájunk életében – így vagy úgy – eljön a csoda. 🙂

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok mindnyájatoknak! 🙂

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!