Nyílt levél a politikushoz, aki szerint már szülnöm kellett volna

Kedves Politikus!

Te, aki a levelem olvasod, bizonyára keveset tudsz rólam, mindenesetre kevesebbet, mint én terólad, ezért gondoltam, bemutatkozom. Én vagyok a gonosz, karrierista nő, aki nem épp otthon ápolgatva a gyereksereget végzi az önkiteljesítő feladatát, hanem helyette tanult, diplomát szerzett, dolgozik, olvas, blogot ír. És tudod én vagyok a fiatal, 24 éves nő, aki már házas, és imádja a férjét, s talán számodra hihetetlen, de ez az imádat nálunk kölcsönös.

Tegnap, ahogy a híreket olvastam, találkoztam a nyilatkozatoddal, aztán mémek ezreivel az internet sötét bugyraiban, de utóbbiakat hagyjuk is, ezekről nincs semmilyen kérdésem, hozzád viszont volna pár:

Szeretném tudni, miért csak a nők? Mert tudod, mindig is karrierista és elitista voltam, és odafigyeltem a biológiaórákon, ahol úgy tanultuk, hogy a gyerekhez kell egy férfi és egy nő. Felénk úgy is szokás, hogy az ilyesmit egy pár együtt dönti el, beszéli át, tudom, tudom, nem beszélni kell, hanem csinálni… De ki beszél a gyereket nem akaró férfiakról? Ki beszél azokról, akik 30, 35 vagy 40 évesen is a mamahotelben laknak, vagy onnan átköltöznek az asszonyhotelbe, felelősséget viszont képtelenek vállalni? Mégis akkor mit tegyen a nő? Reménykedjen benne, hogy a férfi volt olyan felelőtlen, hogy nem húzott gumit akár a párkapcsolatban, akár (fúj!) egy felelőtlen éjszaka után? Ami azt illeti, én ezt rendkívül etikátlannak tartom, de ízlések és pofonok. Vagy menjen a nő a spermabankba, ahol mellesleg spermahiány van, meg egyébként is mi lesz akkor a családmodellel?

És szeretném tudni, hogy mit tettetek azért, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek? Mit tettetek azért, hogy az a nő (és férfi, mert szerintem ő is kell hozzá), aki bevállalja a gyereket, fel is tudja nevelni? Mit tettetek azért, hogy egy kicsit is megbecsüljük az otthon gyereket nevelő anyákat, és ne kelljen filléreket számolgatni, míg nem sikerül beadni a bölcsődébe? Hogy a férjek ne minimálbért keressenek, hanem ha már szerintetek az ő feladatuk lenne a munka világa, akkor el is tudják tartani a családot, és a nő otthon maradhasson legalább addig, míg egy-két éves nem lesz a gyerek? Mit tettetek azért, hogy azok, akiknek már van egy, be merjék vállalni a következőt? Mit tettetek azért, hogy ezek a gyerekek, ha egyszer megszületnek egy korszerű, európai színvonalú iskolarendszerben tanulhassanak?

És tudod, muszáj magunkról is beszélnem egy kicsit. 25 éves vagyok, férjnél, szerencsések vagyunk, mert fel tudnánk nevelni, és szerencsés (és ügyes) vagyok, mert találtam magamnak egy olyan társat, aki fiatal kora ellenére felnőtt, aki bevállalná, sőt, szeretné azt a gyereket, azonban mi sem vagyunk milliomosok. Mi vagyunk egy aközül a minden 5. pár közül, akik bármit, de tényleg bármit megtennénk azért, hogy gyermekünk lehessen. Bár tudjuk, hogy a gyereket elsősorban nem a férjünknek, hanem a világra szüljük, és hogy a gyereknevelés az önbeteljesítésnek csak egy – bár talán a legcsodálatosabb – része, nem csak a nőknek, hanem a férfiak számára is. Mi vagyunk az egy aközül a minden ötödik pár közül, akiknek ez mégsem ilyen egyszerű, akiknek elszorul a szíve, mikor ilyet hallunk, mivel úgy érezzük, bár nagyon jól megmondtátok nekünk a tutit, nem kaptunk hozzá segítséget.

Nem kaptunk segítséget abban, hogy korán felfedezhessük, mi a baj. Nem kaptunk segítséget abban, hogy államilag finanszírozott keretek közt mehessünk orvosokhoz, és elvégezhessük a megfelelő vizsgálatokat, mivel a pénzhiány miatt a vérvételeken csak minden második szükséges értéket lehet megnézni, mivel a legtöbb meddőségi központban kizárólag a lombikkezeléseket finanszírozzátok, de mire oda eljutunk, súlyos százezreket költöttünk el, évek mentek el arra, hogy várólistán álltunk, és sokaknak épp ezek miatt az évek miatt, amíg nem kerültek sorra, amíg nem kezelték őket, és amíg gyűjtötték a pénzt a kezelésekre, megy el az idő, amíg még szülők lehetnének. Aztán pedig százezreket költünk el az ingyenes kezelések gyógyszereire.

Mi vagyunk az a bizonyos minden ötödik pár, akiknél sokszor az egész szűkebb vagy inkább tágabb család izzadja a kezelések költségeit, legyen szó akár csak egy magán endokrinológusról, mivel sajnos egybevágnak a tapasztalataim sokakéval, akik szerint az állami kezelésektől akár megdögölhetnénk az út szélén. Pedig ha felfedeznék időben az inzulinrezisztenciát, garantáltan kevesebbet kéne költenie az államnak a cukorbetegek kezelésére, pedig ha nem csak menzareformról beszélnénk, hanem lehetővé válna, hogy elérjük a megfelelő orvosi kezeléseket és dietetikusokat, kevesebb lenne az elhízott és a krónikus beteg. Ha kicsit is megbecsülnénk azt az egészségügyi személyzetet, az orvosokat, nővéreket, mentősöket és műtősöket, akik az életük áldozták rá, hogy másoknak segítsenek, talán nem menne el külföldre a szakma krémje, és talán nem nyitnának magánrendelőket, és nem várnák el a csúsztatott borítékokat, csak hogy nekik is legyen lehetőségük megetetni a családjuk.

És ha ennek a bizonyos minden 5. párnak is születhetne gyermeke, talán még kistestvér is, talán nem kéne annyit szapulni a gonosz karrierista nőket, akik nem akarnak szülni. Tudom-tudom, nincsen rá pénz, de hidd el, nekünk sem megy ez olyan könnyen. Megértem én, hogy vannak ennél fontosabb dolgok, mint például a stadionok és a magyar foci jövője, de akkor kérlek, legalább egy kicsit fejezzétek be azt, hogy minket szidtok, amiért nem szültünk még! Ez valóban sokkal egyszerűbb, mint tenni valamit, egyszerűen csak meg kellett találni a megfelelő bűnbakot, és felelősség lerázva.

De tudod, mi vagyunk az a bizonyos minden 5. pár. Miután több, mint fél évet eltöltöttem avval, hogy egy nyugdíjközeli, félig szenilis orvossal próbáltam megértetni magam, és megtalálni a megoldást a problémáinkra, miközben szenvedtünk attól, hogy míg én elolvastam az aktuális ajánlásokat, ő ugyanezt már legalább 40 éve nem tette meg, de nem is kell rajta csodálkozni, mikor jutott volna rá ideje? Szóval ezután a fél év után körbenéztem, és be kellett látnom, hogy ez így nem mehet tovább. Tudom, ti már évekkel ezelőtt megmondtátok, mennyiből kéne tudni megélni, én ezt lazán szórtam el magánorvosokra egyetlen hónap alatt,és képzeld, lépünk valamerre végre! Szerencsés vagyok, azok közé tartozom, akik ha nyögve is, de megtehették, sajnos kevesen mondhatják magukról el ezt. Ahhoz viszont, hogy ki tudjam fizetni, hogy egyszer anya lehessek, holnap reggel is felkelek, a férjemmel együtt kidolgozom a belemet, és addig is, míg nem kapok hozzá segítséget, maradok karrierista, dolgozó, előre törekvő nő.

Köszönöm, ha legalább egy kicsit elgondolkozol a szavaimon, még ha alárendeltebb vagyok, és még ha úgy is gondolod, hogy menjek vissza a konyhába vagy a gyerekszobába, és legfőképp szolgáljam ki a férjemet.

Cseresznyevirág

Utóirat: Negatív terhességi tesztet bármikor tudok küldeni.