A születés misztérium

Szeretjük hangsúlyozni, hogy nők vagyunk, elsősorban emberek, hogy önmagunkért vagyunk szépek, okosak, jófejek, értékesek, hogy mindnyájunk élete egy csoda. Szeretjük azt mondani, hogy nők vagyunk, hiába nincs gyerekünk. És tulajdonképpen igazunk van.

Mégis bennünk, nőkben van valami, amit a férfiak nem érthetnek, és nem élhetnek át soha, valami, amit sokszor keresnek, nem értenek, nézik a szépséget, a szeretetet, a hangulatunk változásait. Nézik, és nem értik azt, amit mi is csak ritkán veszünk észre, hogy olyan tudás birtokában vagyunk, mely számukra ismeretlen.

Hol jó szívvel, hol szeretettel, hol önző módon taktikázunk mi, akik a dolgok mélyére látunk, és ismerjük az élet titkait. Mi, akik ha figyelünk, érezzük az életet, érezzük, hol tart a kapcsolatunk, mi lesz belőle, s mi, akik a lelkünk mélyén, a csendben megérezzük őt, aki csak meg fog születni, meghalljuk a hangját, valahonnan távolról a leendő gyermekünknek. Mi, akik gyászolunk elképzelt álmokat, meg nem született életeket, és valahol közben elnyerjük a tudást.

Mert akármennyire is emancipált nők vagyunk, akármilyen műveltek, tudatosak, gazdagok és felvilágosultak, a legnagyobb csoda, mely történhet velünk az életben, hogy világra hozhatunk egy gyermeket. Hogy részt vehetünk egy olyan teremtő és alkotó folyamatban, melynek az eredménye nem valami, nem egy szellemi termék, nem étel, nem tárgy, hanem egy kis ember. Mi, akik átélhetjük, hogy testünkben növesszük ezt az apró életet.

És mi, akiknek sokszor a szívében születik meg a gyermek, a kis csoda, aki lehet, hogy egészen más úton kerül közénk, mint ahogy elképzeltük, lehet, hogy korábban vagy később, lehet, hogy nem annyira ősi módszerek szerint, és lehet, hogy nálunk csak a lelke születik, és valaki más hordja ki, hogy aztán a mi életünk tegye csodává, s mi az ő életét.

Mert a fogantatás és a születés misztérium. Valami, amit leírhatunk tudományosan, mondhatjuk a biológia törvényeit, részt vehetünk benne mindig, mégis van egy olyan rétege, melyet nem ismerhetünk meg, mint ahogy azt sem tudhatjuk előre, hogy miért jött közénk ez a kis lélek.

Előfordulhat, hogy csak hetekig van velünk, de ezalatt kapunk tőle valami megismételhetetlent, vagy előkészíti az útját a kisebbnek, lehet, hogy tanulnunk kell tőle valamit, lehet, hogy beteg lesz, de az is, hogy évtizedekkel túlél minket, ahogy gondoljuk, hogy helyénvaló lenne. Lehet, hogy más lesz, mint amilyennek képzeltük, szebb, okosabb, vagy visszahúzódóbb, csendesebb.

Nem támaszthatunk elvárásokat a legnagyobb csoda felé, ami történhet velünk az életben…

Mert születhet ő egy szerelmes éjszaka eredményeképp, egy áttáncolt mámoros éjszaka után, sok-sok küzdelem, hormongyógyszerek, időzített szeretkezések gyümölcseként, vagy katéter segítségével, egy laboratóriumban. Leírhatjuk, hogy születik meg a teste, az ember azonban nem csak test, hanem test és lélek együtt, önmagában is egy csoda.

A születés pedig egy misztérium, egy teremtő folyamat, valami, ami túl van rajtunk, embereken, valami, amivel hitünk és vérmérsékletünk szerint, de részt vehetünk a teremtő tervben, az evolúcióban, megváltoztathatjuk a világot, akár avval a mosollyal, amellyel majd ő néz az emberekre, akár avval, hogy egészen másmilyen lesz, és nem tudhatjuk, milyen.

Egy ősi megállíthatatlan folyamat, egy misztérium, melyet nem érthetünk meg igazán, de ezerszer csodálhatjuk, bámulhatjuk tátott szájjal, s megérthetünk általa valamit a lényegből, az emberségből, az életből, a szeretetből és a boldogságból, valamit a saját születésünkből, abból, hogy kik vagyunk.

De biztosan megváltozik az egész életünk. 🙂

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!