Tele vagyunk lelkiismeret furdalással, mert olyanok vagyunk, amilyenek, mert irigyek vagyunk arra, akinek van párja, aki házas, aki várandós vagy kisbabája van, utáljuk magunk, mert nem olyanok vagyunk, mint amilyennek elképzeljük a tökéletes nőt, mert nem sikerül egyszerre kitakarítanunk az egész házat, közben az üzleti élet csúcsára törni, összeütni egy séf és egy cukrász mesterművét, két kézzel három gyerekből élsportolót és osztályelsőt nevelni, miközben a negyediket várjuk. Utáljuk magunk, mert nem vagyunk olyanok, amilyenek a tündérmesék és a filmek szirupos világában a tökéletes szereplők.
Utáljuk magunk, mikor úgy vesszük észre, hogy nem vagyunk tökéletesek, mert nem tudjuk eléggé szeretni a testvérünk, barátnőnk, párunk gyermekét, miközben mi nem tudunk teherbeesni, mert nem tudunk örülni mások örömének, mikor saját életünk távol áll attól, amilyennek szeretnénk.
Utáljuk magunk, mert felemeljük a hangunk, mert nem tudunk eléggé figyelni a környezetünkre, mert azt se vettük időben észre, hogy a másik bajban van mellettünk.
Utáljuk magunk, mert irigyek vagyunk, néha gyűlölettel vagy féltékenységgel telve, mert előfordul, hogy nem is szeretnénk a saját kis nyomorult életünk kényelmes világából kilépve nálunk rosszabb helyzetben lévőket megmenteni.
Ilyenkor nyugtázzuk magunkban, hogy hisztisek vagyunk, lusták, irigyek, rosszak és gonoszak.
Menthetetlenek.
Szinte elégedetten állapítjuk meg, hogy mi bizony ilyennek születtünk, nincs mit tenni, ilyennek is fogunk meghalni, addig pedig élhetjük a kényelmes kis életünket a sivár és szomorú mindennapjainkba zárva, bosszankodva és utálva önmagunk saját rossz tulajdonságainkért.
És akkor jön egy hozzám hasonló blogger, aki jól megmondja. 😀
Mikor legutóbb írtam arról, mennyire irigy vagyok azokra, akiknek megadatott az az idill, amelyet én elképzeltem magunknak, sokan írtátok, hogy “sajnos én is ilyen vagyok” vagy “régen nem voltam ilyen, de mostanában igen, és nagyon szégyellem”. Én pedig elgondolkodtam rajta, vajon ez tényleg szégyellnivaló?
Szerintem nem. Egy rossz, mégis végtelenül emberi érzés, mely ellen avval, hogy kimondtuk, hogy bizony van egy ilyen rossz tulajdonságunk, már megtettünk egy nagyon fontos lépést ahelyett, hogy a tökéletesség álarcát öltenénk magunkra, mosolyognánk egész nap, aztán hazaérve virtuálisan elátkoznánk mindenkit, akivel aznap kapcsolatba kellett kerülnünk.
Fontos, hogy igyekezzünk megtalálni a boldogságot, de elsősorban nem egy másik munkában, másik élethelyzetben vagy másik kontinensen, hanem önmagunkban, még ha ez nagyobb utazást is jelent, mint elköltözni Ausztráliába.
Tanuljuk meg szeretni önmagunk akkor is, ha nagyobb az a bizonyos úszógumi, akkor is, ha kiállnak a bordáink, akkor is, ha irigyek vagyunk, feledékenyek és még kisbabánk sincs.
Mindezek mellett pedig igyekezzünk jó emberek lenni. 🙂 Avval, hogy felismerjük és kimondjuk a hibáink, már megtettük az első lépést annak érdekében, hogy változtatni tudjunk, de a változtatás is kizárólag rajtunk múlik.
Rajtunk múlik, hogy megálljunk, hogy türelmesen meghallgassuk a másikat, hogy ráírjunk a rég nem látott ismerőseinkre, hogy felhívjuk a szüleink vagy a nagyszüleink. Rajtunk múlik, hogy kimondjuk, hogy bár irigyek vagyunk a pocakos barátnőnkre, de nagyon szeretnénk együtt örülni vele az örömének. És rajtunk múlik az is, hogy ha úgy érezzük, ez nem megy, akkor őszintén elmondjuk neki, hogy nagyon örülünk vagy legalábbis szeretnénk nagyon örülni a boldogságának, de jelenleg ez nekünk nagyon nehéz, mert minden egyes pillanatban, mikor ránézünk, komoly sebeket tépünk fel önmagunkban.
Rajtunk múlik az, hogy mit teszünk.
És bár elsőre azt gondoljuk, hogy az érzéseink nem rajtunk múlnak, mégis nagyon komolyan tudjuk őket befolyásolni. Lehet, hogy valakivel szemben elsőre ellenszenvet érzünk, mert nem olyan az illata, nem úgy beszél vagy nem olyan rasszhoz, vallási csoporthoz tartozik, amit mi preferálnánk, nyitottsággal és türelemmel mégis sokat tehetünk azért, hogy megszeressük, vagy legalábbis elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Hagyjuk az ítélkezést, inkább lássuk meg benne a jó tulajdonságokat, amelyek függetlenek attól, amik miatt utálnánk.
És rajtunk múlik az is, hogy mikor elrontjuk, mikor irigyek voltunk vagy gonoszok, akkor magunkban évődünk, és legközelebb is ugyanolyanok leszünk, vagy ha szükséges és lehetséges, őszintén bocsánatot kérünk, és legközelebb igyekszünk rossznak lenni. Nem szégyen elbukni, az a szégyen, ha nem teszünk azért, hogy jobbak lehessünk, ha nem teszünk meg mindent a békéért, a szeretetért, ha nem próbálunk meg odafigyelni a körülöttünk élőkre, és nem próbálunk meg segíteni nekik.
Higgyétek el, senki sem született tökéletesnek, mindnyájan tele vagyunk gyengeségekkel, az viszont, hogy mit hozunk ki belőlük, hogy mit tanulunk a kudarcainkból és a hibáinkból.
Azt hiszem, valami ilyesmit jelent jónak lenni. Törekedni a tökéletességre.
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: