Hosszú nap, de már megint előbb kell lelépnem, eljött a legújabb orvoslátogatás. Feszült vagyok. Nem várok sok jót, de mégse adtam fel a helyzetem, nem hagyhatom ott az orvost, míg ki nem derült, ténylegesen milyen lesz a másik. Feszült vagyok, már tudom, hogy nem akarok többet küzdeni itt azért, hogy újabb vizsgálatokra szerezzek beutalót, kicsit belefáradtam a felesleges harcba, majd elvégeztetem magánba. Mégse jó érzéssel megyek hozzá… Nagyon sok volt ez így mostanában.
Mégis időben elköszönök mindenkitől, és gondolataimba révedve sétálok a rendelő felé, érdekes, olyan régóta járok ide, most mégis rossz úton kanyarodok be, és elbizonytalanodom, hol vagyok, aztán a másik irányból visszatalálok.
Bejelentkezem, és várok, furcsa, most alig vannak, odakint már sötét van, és ettől az egész váró olyan rideg, mellettem egy fiatal srác vár, hamarosan kijön a barátnője, és bemegyek. Ahogy lepakolok, leverek egy kitűzött papírt a falról, félszegen elnézést kérek, valahogy visszaügyeskedem, és érdekes, most valahogy nem kapok ideges válaszokat arra, hogy húzom az időt.
Végre nem felejtek el újabb receptet kérni a tiroxinra, pedig még ki se nyitom a mappám, amibe hatalmas cédulát tettem figyelmeztetőként.
A doki nézi a leleteim, de én megszólalok, hogy az a progeszteron nem érdekes, nekem még aznap megjött, azt már nem mondom, hogy gyakorlatilag mire kijöttem, így is elég. Érdekes, most nem lesz ideges, békésen feleli, hogy ennek nem örül, kapok recepteket, folytassak mindent, jöjjek vissza két hét múlva a szokásos ultrahangra.
A TSH-mra is ránézünk, és megörülök, csökkent, és az fT4 is, bár még mindig mindkettő értékhatáron felül van, de határozottan csökkentek, a TSH-m már csak 4.34 (a múltkori 4.88-cal szemben), míg az fT4 csak 16.88 (a múltkori 17.68 helyett), határozott javulás, pedig őszintén nem is számítottam már rá, lehet, hogy tényleg csak várni kell?
Aztán még kéri, hogy most már férjem is küldjem el andrológiára. Tulajdonképpen igaza van, bennem mégis rengeteg gát van evvel kapcsolatban. Az asszisztensnő mondja, hogy adjanak beutalót, de végül nem tudják eldönteni, hova kéne, úgyhogy nem adnak, nézzek utána. Furcsa, de az orvos szerint nem is biztos, hogy tb-re elvégzik, még szerencse, hogy én tudom, hogy igen.
Kimegyek, békésen visszaballagok a biciklimért, majd hazatekerek. Most furcsa, végre nem vesztünk össze, egy pillanatig elgondolkodom, vajon tényleg kell-e váltanom, persze az eszemmel tudom, hogy igen, de mégiscsak nehéz. Jó érzés csendben, magamba mélyedve elhúzni a dugóban álló autók közt.
Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: