Magamban láttam a fogantatást – Meddőségi napló

Még apró tündérek lejtik titokzatos táncuk a testemen, ahova lábuk leér, melegség tölt el, s mozdulni sem tudok, ölelésedben fekszem, hatalmas tenyeredben bújik meg a mellem, szívünk dobogása összeér, nem tudom, hol érsz te véget, és hol kezdődök én, összeolvadt a testünk a puha paplan alatt szavak nélkül is egybefolyik a gondolat. Arcunkon a szerelemtől megrészegül mosoly, pilláink rebegnek, majd megnyugszanak.

Arra gondolok, mi történik odabent, tudod, ahol ott vagy már kitörölhetetlenül, elejtetted a magot, s ők futnak a cél felé, apró sejtecskék, hosszú farkuk csapkodva szállnak versenyre az életért, s én odafentről nézem, vajon melyikőjük érkezik meg? Mindegyiket szeretném, mégis csak egynek lehet, de ő magában hordozza majd valahol a többieket is.

Látom magam előtt, ahogy hullámzik a petevezetőm, s benne futnak ők, akik belőled jöttek. Közben mintha egy világ születne, odafent nagy fényesség ragyog egy pillanat alatt, hatalmas, színes tűzgolyó gurul feléjük, s ők csodálva nézik, mint napkeleti bölcsek a csillagot.

Hullámok közt kacagva igyekeznek, aggódva nézik a többieket, vajon ki lesz a gyorsabb? Valaki megérkezett…

Hatalmas robaj, egy robbanás, szikrák törnek ki, bennük van minden, a szerelem, a gyengédség, a remény, az élni akarás, a jövő. Ő a mi kis kincsünk, ő a legszebb, a legkisebb, de egyszer majd nagyobb lesz, ő a legvédtelenebb, de később majd nap nap után szalad fel a csúszda tetejére ugyanavval az angyalkacagással.

A testem testedben, s tested a testemben piheg, beszédünk a szeretet, zenénk és énekünk, látom magam előtt, ahogy megszületett belőlünk, s már nem ketten, hanem hárman vagyunk ebben a szerelemben. Tudod, ő még kicsi, de védelmező ölelésünk van körülötte, ahogy születnek belőle az újabb és újabb apró sejtek, először csak egy, kettő, aztán négy és egyre több, megszámlálhatatlan, ő, a kis csoda, egy apró teremtés, egy ének neked, nekem, a kicsinek, az Istennek.

Ő, a kicsi meleg ágyat talál, vérvörös paplanom vonom felé, hogy megtapasztalhassa a legnagyobb anyai gyengédséget, hogy megtalálhassa a legkényelmesebb kuckót, ahol dalom száll felé, s lelkemmel simogatom aprócska arcát, fogom kezeit.

Te pedig ölelsz engem, és őt is öleled velem, egy nagy, angyali burok ez, egy otthon, így alszunk el, ketten, s én hármunkat látom a szívemben.

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!