Nem várhatom a boldogságot a gyermekemtől

Szeretett, várt kis csillag, akiről ezerszer álmodunk, és nem tudjuk, mikor jön el közénk, mindig fontos lesz, és soha nem fogunk lemondani róla. Egyszer majd meg fog születni, és megkérdezi, mit csináltunk mi a világon nélküle? Egyébként is, ha megszületik, boldogok leszünk, vagy már tűzzük is ki a következő célt, hogy majd, ha… Gyerekkorom óta mindig megvolt, a következő, amit épp el kell érni, aztán pár pillanatig élvezem, és menjünk is tovább, kergetem az álmokat, vártam a férfit, az érettségit, a diplomát, az első igazi fizetésem, az esküvőnk, aztán beleütköztem, hogy nem jön a gyerek, mi pedig képtelenek voltunk a kudarccal együtt élni. Nemrég tudatosult bennem, hogy nem várhatom a gyerekemtől a boldogságot, mert az kizárólag rajtam múlik, ő pedig szívesebben érkezik egy boldog családba.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az ihlet magamtól jött, hogy tennem kell a magam – és a férjem – boldogságáért, és ez nem merülhet ki abban, hogy teherbeesek, sőt, attól teljesen független, ezért először szeretném megköszönni azoknak a bloggereknek, akik legtöbbször tudtukon kívül- vagy legalábbis nem személyesen nekem célozva -, de inspiráltak arra, hogy végiggondoljam, mi mindenért lehetek hálás, mennyi mindennek örülhetnék életem minden napján. 🙂

Köszönöm nektek, hogy olvashatom a blogjaitok, erőt, kitartás és inspirációt nyerhetek belőle (a teljesség igénye nélkül, akiket én olvasok):

• 🙂 Menyaszörp, aki maga is sorstárs, mégis elsőre azt mondhatnánk, irigylésre méltó a hozzáállása, aztán végiggondolva rájövünk, hogy mindezt egyedül magának köszönheti. Igen, azt is, hogy a sikertelen lombik után nem dühöt érzett, hanem hálát, hogy ha csak pár napig is, de megtapasztalhatta az anyaság érzését. 🙂
• 🙂 Kincsesfüzet, – bár őt egy más jellegű tragédia, de mégiscsak – egy tragédia ébresztette rá arra, hogy korábban nem vette észre az élet apró örömeit. 🙂 A Menyaszörp bloggeréhez hasonlóan ő is hetente ír róla, mennyi csodálatos dolog történt vele. 🙂
• 🙂 Mosolyka, aki kerekesszékben éli az életét, és küzd azért, hogy felállhasson, pedig már így is minden szempontból túlszárnyalta az elvárásokat, amiket az orvosok támasztanak felé, ennek ellenére vagy inkább evvel együtt megtalálta az örömet az életben, él, virul, gyönyörű, boldog, és úgy mer álmodni, hogy hiszem, el fogja érni a céljait. 🙂

Az, hogy megtanulok boldog lenni a meddőséggel együtt, nem jelent lemondást, sőt, azt jelenti, hogy még erősebb leszek. 🙂 Azt jelenti, hogy megtanulok mosolyogni a nehéz pillanatokban, hogy megtanulok hálát adni a keresztekért, melyek azt szolgálják, hogy jobb ember és jobb anya lehessek. 🙂

Elkezdtem rajta gondolkodni, mi mindenért lehetek hálás, mi mindennek örülhetek? Nehéz volt, meg-megakadtam, az elején csak hosszas gondolkodás után jutottak eszembe ezek az apró énekek, aztán egyre könnyebben és könnyebben. 🙂 Következzék hát, mi mindenért adhatok hálát:

🙂 Hálát adok a férfiért, hogy okos, kedves, szeret, és tisztel. Hálát adok érte, hogy hűséges, hogy jelentettem, és jelentek neki annyit, hogy várt rám, hogy kitartott mellettem, hogy tiszteli, és szereti a lelkem és a testem. Hálát adok érte, hogy egyenrangú felek vagyunk egy egyenrangú kapcsolatban, hogy támogatjuk egymást a másik munkájában, a vágyai elérésében. Hálát adok érte, hogy az első perctől kezdve mosolyt csal az arcomra, hogy vele minden pillanat érték, hogy megtanulhattam mellette nő lenni. Hálát adok érte, hogy közösek a céljaink, és együtt, kitartóan küzdünk érte, hogy bár miattam nem megy, de kitart mellettem, sőt, letörli a könnyeket az arcomról, erős támaszt nyújt, és akkor is gyönyörű, kívánatos nőnek tekint, mikor a leginkább sebzett vagyok. És hálát adok azért a rengeteg csodálatos percért és emlékért, melyekből merítkezhetünk a nehéz pillanatokban. 🙂

🙂 Hálát adok a – leendő – gyermeke(i)mért. Talán számodra, aki most olvasol, kissé furcsán hat, én mégis hálát adok érte, mert a szívemmel tudom, hogy egyszer, talán hamarosan, de lehet, hogy még sokára, de eljön(nek) közénk. Előre hálát adok azért, mert tudom, hogy gyermeke(i)m által megélhetem majd az anyaságot, és a férjemet édesapává tehetem. Lehet, hogy most még kételkedsz, de én tudom, márpedig “jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. 🙂

🙂 Hálát adok a támogató rokonokért, akik bár többnyire a férjem családjából származnak, tehát nem volt törvényszerű, hogy engem megkapnak, a nehézségekkel együtt, nem tartanak selejtnek, mert nem estem ránézésre teherbe, hanem azt mondják, higgyünk benne, és bármikor segítséget kérhetünk tőlük. 🙂

🙂 Hálát adok a támogató barátnőimért, akik bár nem igazán értik még, hogy miről beszélek, mégis meghallgatnak, és csendben drukkolnak. Hálát adok érte, hogy – azt hiszem, egy kicsit miattam is -, de az elmúlt időszakban hárman is elmentek orvoshoz a ciklusproblémáikkal, így azelőtt megkaphatták a megfelelő kezelést, mielőtt hozzám hasonlóan elharapóztak volna a gondok. 🙂

🙂 Hálát adok azokért a mélységekért, amiket megtapasztalhattam az elmúlt, már több, mint egy év alatt, mert ezektől erősebb, és több lettem, mert megtanultam örülni olyan semmiségeknek, amik korábban természetesek voltak, egy menstruációnak, egy növekedő tüszőnek, egy kicsit vastagabb méhnyálkahártyának, és annak is, mikor elkezdhettem szedni egy új gyógyszert. 🙂

🙂 Hálát adok érte, mert mindez segített ráébreszteni, mennyi mindenen változtatnom kell az életben, így áttérhettem egy egészségesebb életmódra, melytől én is a hormonális problémáim ellenére sokkal egészségesebb leszek, hogy élettelibb lettem a mozgástól és a minőségi tápláléktól. Hálát adok érte, hogy megtanultam olyan dolgokat készíteni a konyhában, melyeket korábban természetes volt, hogy boltban veszek, mint kenyeret, felvágottakat, kenyérkrémeket, és hálát adok, hogy örömet lelek benne, és a férjem is örömet lel az elfogyasztásukban. 😀 És hálát adok, hogy felfedeztem egy csomó piacot, hogy ott rámmosolyognak az eladók, már várnak, és törzsvendégként a legjobb árut kapom. 🙂

🙂 Hálát adok ezért a blogért, hogy ablakot nyithattam a világra, hogy segített feldolgozni a traumákat, átgondolni és tudatosítani sok mindent az életemben, az anyaságommal kapcsolatban. Hálát adok azért, mert itt és személyesen is annyi támogatást kaptam tőletek, amennyire nem is számítottam. Hálát adok érte, hogy – leveleitek alapján – egyre többeteknek én is erőt adok a harcban. Hálát adok a kis támogató csoportunkért, a személyes kapcsolatokért és a kérdésekért. 🙂

🙂 Hálát adok érte, hogy van lehetőségem választani, hogy ma már nem súgnak össze a hátam mögött, hogy ki vert szemmel, amiért nem születik gyerekem. Hálát adok érte, hogy elmehetek vele orvoshoz, hogy megtalálhatom az információkat, hogy léteznek meddőségi kezelések, és igenis hálát adok érte, ha a nadrágszíjat összeszorítva is, de ki fogjuk tudni fizetni őket. 🙂

🙂 Hálát adok érte, hogy mikor egy esős napon bicikliztem keresztbe a városon, és elkezdtem ezen gondolkodni, egész úton mosolyogtam, és nem fogytam ki abból a sok pozitív dologból, amikért hálát adhatok, hogy boldogan merengve élvezhettem, ahogy a hideg cseppek végigfolynak az arcomon. Még annyi mindenért hálát adhatok, azért, hogy egy békés országban élünk, és azért, mert ismerhettem, sőt, páran még mindig élnek közülük, olyan idős embereket a családból, akik miatt tudom, hogy mekkora érték ez a béke. Hálát adok érte, hogy mindkettőnknek van munkánk, van lakásunk, hogy volt lehetőségünk mindezeket megválasztani, tanulni. Hálát adok érte, hogy a kis hormonális problémáinkon kívül egészségesek vagyunk. Hálát adok a nagy családjainkért, a harmonikus gyerekkorért, azért, hogy élnek a szüleink, és a nagyszüleink is szinte kivétel nélkül. És még hálát adok ezernyi dologért, amik mellett eddig elmentem, de igyekszem mostantól észrevenni őket. 🙂

Te miért adsz hálát?

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!