Tényleg a természetes kiválasztódás számítana a 21. századi embernél?

A minap valaki megemlítette Darwint és az evolúcióelméletet, én pedig hirtelen nem tudtam, miért rándul görcsbe a gyomrom ennek hallatán, elvégre egy lángelméről beszélünk, aki igencsak előrevitte a tudományt, úgy tűnik, én mostanában mégse szeretem. 😀

Arról, amiért nekem görcsbe rándult a gyomrom a neve hallatán, tulajdonképpen nem feltétlen ő tehet, hanem az ezerszer hallott frázisok, melyeket többnyire olyanok mondanak, akiknek fogalmuk nincs róla, tulajdonképpen mi a meddőség, és mit élünk át miatta. Ritkábban olyanok is emlegetik a nevét, akik megkeseredtek, és feladták a küzdelmet, és ha már nekik rossz, dögöljön meg a szomszéd tehene is elvet vallják.

De kezdjük az elején, miről is beszélek? Mióta küzdünk a kisbabánkért, én szerencsére nem sokszor találtam szembe magam evvel a frázissal, bár azt hiszem, ebben az is benne van, hogy igencsak tudatosan választottam magamnak fórumot. 😀 Közben pedig az ember olvas itt is, ott is, és egészen elképesztő hozzászólásokkal találja szembe magát.

Csak példaként egy-két hasonló kedves megjegyzés.

• “Én értem a nők gyermek iránti vágyát, de úgy gondolom, a sorozatos sikertelenség jelent valamit. És nem szabad Istent játszani a végtelenségig, mert megbosszulja magát. Ha nem most, akkor majd a jövőben.” És ugyanettől a nicktől: “Az igazság miért lenne bunkóság? A gyerek iránti vágyat értem, a csakazértist, egy bizonyos határon túl már nem.” (Egyébként a hozzászóló annyira emlegeti Istent, hogy alatta azt is kifejti, hogy ő nem vallásos. 😀 )
• Az előző poszt alatt egy másik nicktől: “Meg kell mondanom, hogy Shane Negrin-nel értek egyet. Túlnépesedés van a Földön, az, hogy a nők (és egyre többen) nehezen esnek teherbe lehet, hogy csak a természetes szaporulat korlátozás (ahogyan pl. megmagyarázhatatlan módon háborúk után jelentősen több fiú született, mint lány). Nekem is az a a véleményem, hogy nem kell Istent játszani. Jó, 1 lombik nálam még belefér, de észre kellene venni, ha valami szabotálva van az életünkben. És még mielőtt nekem esnétek: én is vágyom rá, hogy anya lehessek, túl vagyok egy fájdalmas vetélésen és fogalmam sincs, milyen esélyeim vannak a terhesség terén, de megpróbálok reálisan állni a dolgokhoz.”  Ugyanő egy későbbi hozzászólásában: “A természet nem tesz különbséget Magyarország és Kína között 🙂 Tudom, hogy ez amolyan hippis világlátás, én csupán valamiféle magyarázatot keresek arra a jelenségre, hogy milyen sokan kínlódnak a teherbeeséssel, kihordással. Nem kell szőrszálhasogatónak lenni!”

Egyébként előbbi kettőre a poszt írója annyira frappánsan válaszolt, hogy ennél nem tudok jobbat kitalálni. 😀

És akkor nézzünk meg még egyet. (A helyesírási hibákat kivételesen nem javítom, álljon itt tanulságul a hozzászóló intelligenciáját minősítendő.)

• “na most leszek kiátkozva!)) van egy 13 éves lányom,épen és egészségesen jött a világra.kb 5 éves volt,mikor szerettünk volna testvért,de nem jött össze.vizsgálatok tömkelege,mig kiderült páromnak pajzsmirigyalulmüködése van,valószinű ez a hiba.kapott hormont,és sikeresen terherbe esett,majd a 12.héten,közölte az orvos,a gyerek nem fejlődik,valószinű vetélés lesz,ami bekövetkezett.természetesen mindkettőket megrázott a dolog,nem mondtunk le a dologrol,felkerestük a dévai intézetet,a jános korház meddőségi klinikát,de az inszeminációk nem voltak sikeresek.megértem ,hogy a párom feladta,nem könnyü ezt a helyzetet kezelni.az orvos csak ennyit mondott:“amit a természet magától nem ad meg,nem szabad erőltetni,ugyanis müködik,egyfajta kiválasztódás””

Vagy nézzük a saját “kedves” hozzászólómat, aki már tegnap, mikor azt hittem, befejeztem ezt a cikket, tett tanulságot hatalmas empátiájáról és hozzáértéséről (helyesírási hibáit továbbra sem javítom):

• “Nem akarok ördögöt festeni a falra, meg lebeszélni Téged, de a szervezeted jelzett, hogy eddig és ne tovább. Talán meg kéne fontolnod, mit mond.. :/” Aztán ugyanő: “Kedves Cseresznyevirág!
  Mélységesen sajnálom, hogy ennyire beszűkült tudatállapotban létezel. Kettőnk közül nem én vagyok a megkeseredett. Nyugodtan dacolhatsz a világgal, velem, a szervezeteddel, próbálhatod kijátszani, hogy nem úgy vagy összerakva, de mint látod a szervezeted jelez, hogy mi a álláspontja. Nem tudod megerőszakolni ezt.” És végül: “Persze, értem én, de most olvasd el bejegyzésed.. Szerinted ez azt jelzi, hogy jó úton haladsz? A vetélés-szerű görcsölés és vérzés?? Én is álmodhatom, hogy unikornis leszek, ehetek ló eledelt, répát, almát, szalmát, tudom is én mit, egy ponton tudomásul kell vennem, hogy nem leszek unikornis.”

Valahogy így néz ki, mikor az internet világában névtelen nickek “biztatják” a sokszor kétségbeesett párokat, avval, hogy természetes kiválasztódás és társai…

De nézzünk csak pár konkrét esetet! Itt állok a pajzsmirigy alulműködésemmel, ami jelenleg igencsak megnehezíti a teherbeesést, felborította a szervezetem működését és a stabilizálásával tulajdonképpen – remélhetőleg – egészséges leszek, és lehet gyermekem. Állhatnék úgy hozzá, hogy ez egy természetes kiválasztódás, beteg vagyok, ne is örökítsem tovább a génjeim, illetve állhatok hozzá úgy, hogy életmódot váltottam, követem az általam megbízhatónak ítélt orvosok utasításait, lesz egy, aztán még egy pár szigorúbban kontroll alatt tartott várandósságom, és néhány gyerekem. 🙂 Ó, persze, lehet, hogy örökítem a hajlamot a pajzsmirigybetegségre, ami egyáltalán nem biztos, hiszen nálam jóformán a semmiből bukkant fel családi előzmény nélkül, szóval még reménykedhetünk, hogy el is tűnik a semmiben. De tegyük fel, hogy van némi genetikus háttere, nos, ebben az esetben több, mint 50% eséllyel fiút szülök, akiknek minimális az esélyük, hogy örököljék, de a lányoknál sem biztos. És előfordulhat, hogy ha pár évvel ezelőtt, mondjuk úgy 16 évesen szülök, ahogy 100 éve történt volna, ugyanúgy örökíthettem volna a hajlamot, csak még nem is tudtam volna róla.

De tegyük fel, hogy öröklik a lányaim a betegséget, nos, akkor is ott leszek, viszonylag fiatal és energikus anyaként, azután, hogy én már végigjártam ugyanezt az utat, és azt hiszem, sokkal többet tudok majd nekik segíteni mind az egészségügyi, mind a lelki oldalában. 🙂 És egyébként is, ki tudja, mit hoz a jövő orvostudománya?

De ugyanez igaz mondjuk egy inzulinrezisztenciával, évszázadok óta jelen van a népességben a betegségre való hajlam, aztán most élünk olyan egészségtelen életmódot, amely mellett problémákat okoz, azonban gyanítom, hogy azok a nők, akik komolyan veszik a saját inzulinrezisztenciájukat, nem csak ők élnek egészségesen, hanem a gyermekeik is már kiskoruktól fogva egy olyan egészségtudatot fognak örökölni, ami – ha szigorúan ottmaradunk az életképesség vonalán -, nos, egészségügyi szempontból előfordulhat, hogy nagyobb előny lesz, mint az, hogy esetleg öröklik az inzulinrezisztencia hajlamát.

Vagy férfiak, ha nem genetikai problémával küzdenek, hanem például egy korábbi betegség miatti gyulladás miatt vannak spermagondjaik, ez meg sem jelenik a gyermekeik génkészletében… Ha meg mégis, akkor majd unoka is lombikkal lesz, na, bumm.

Természetes kiválasztódás… Akik ezt emlegetik, ha felvetjük nekik, hogy akkor egy későbbi rákkal vagy szívbetegséggel se kezeltessék maguk, mert úgysem életképes egyedek, már hirtelen sokkal fontosabb lesz a saját egészségük. De akkor hol húzzuk meg a határt?

Egyébként is van egy rakás olyan tényező, melyek ezerszer jobban befolyásolják a gyerekeim jövőjét, mint az, hogy esetleg örökölnek valamilyen olyan problémát, amivel egy vélhetőleg némiképp fejlettebb egészségügyben vélhetőleg fejlettebb gyógymódokkal kell gyógyulniuk, hogy unokáim is lehessenek.

De maradjunk először az egészségügyi dolgoknál, nők ezrei szülnek úgy, hogy végigkábítószerezik vagy végigisszák, esetleg végigcigarettázzák a terhességüket, ami sokkal komolyabb egészségügyi kockázatot jelent a gyerekeikre nézve, mint a mi küzdelmeink. Mások gyógyszereket fogyasztanak. És akkor a táplálkozásról, életmódról még nem is beszéltem.

Megint másoknál váratlanul, a semmiből érkezik a gyerek, 17 évesen, részegen, egy buliban, azt se tudni, ki az apja, nem várták, nem akarták, de lehet, hogy megküzdenek vele. Velük szemben a mi gyermekeink többnyire egy stabil, szeretetteljes családi környezetbe érkeznek, ahol felkészültek a fogadásukra. Ha nekem babám születik, egy nagyon komoly védelmi háló fogja körbevenni, értelmiségi, jómódú rokonokkal, mindenféle területről, egy olyan környezetbe fog érkezni, ahonnan gyakorlatilag minden olyan támogatást meg tud kapni, mely egy sikeres élethez segítheti.

Sokkal többet számít az életében az, hogy körbe van véve a szüleivel, remélhetőleg a testvéreivel, egy rakás nagybácsi, nagynéni, nagyszülő, sőt, dédszülő is él, mivel mindkettőnk családjában elég szép kort éltek meg a dédszüleink is, jó eséllyel a nagyszüleink se fognak hirtelen meghalni holnap. A több generációtól rengeteg pozitív tapasztalatot kaphatnak, és igen, ott lesz mögötte az is, hogy valószínű, ahogy mi, ők is meg lesznek támogatva némi indulótőkével az önálló életük során a szüleik és a nagyszüleik részéről.

Azt hiszem, többet számít, hogy egy teljes, szerető családba születnek, amellyel olyan géneket örökölnek, melyek ténylegesen sikeressé tehetik őket a társadalomban, kapják csak meg az apjuk agyának a 80%-át. 😀 Sokkal többet fog számítani, hogy kicsiként mondókázunk majd velük, de sportolni is fognak, megtanulják itthonról az egészséges életmód rejtelmeit, azt, hogy támogatjuk majd őket a tanulásban vagy egy szakma megtanulásával, és nem fognak sokkal sikeresebb génekkel, de a megfelelő családi háttér híján már általános iskolában kihullani az oktatásban.

Tulajdonképpen a 21. században sokkal többet számít a társadalmi háttér, mint az, hogy mennyire örökölnek agresszívan szaporodni tudó géneket. 🙂

Olvassatok szeretettel a jövő héten is, mikor több kisebb témáról lesz szó velünk, nőkkel kapcsolatban. 🙂 A bejegyzéseket itt érhetitek majd el. 🙂

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!