Többet voltam orvosnál, mint munkában – Meddőségi napló

Azon a kedden voltam kontrollon az endokrinológusnál, felírtak nekem még egy doboz gyógyszert, hogy biztos kitartson, de mindegy is, elvégre életem végéig szednem kell. Aznap már éreztem, hogy nincs teljesen rendben a fülem, de csak kicsit fájt, innen még sokszor vissza tudtam fordítani, elkezdtem tehát otthon vajákoskodni, először is 1000 mg C-vitamin, ami sose árt, ha valami betegség előszelét érezzük, másnap már borogattam a fülem, utánanéztem, mi segíthet a természetes módszerek közül, és nagy bőszen próbálgattam.

Forrás: Pinterest

Délutánra feladtam. Lüktetett az egész fejem, és fájt, mintha egy tőrrel trancsíroznák szét az agyamat a fülemen keresztül. Egy drogoshoz hasonlóan céloztam meg a gyógyszeres fiókot, és diadalittasan ragadtam magamhoz az Algoflexet, hogy találtam otthon bármilyen fájdalomcsillapítót.

Mire a férjem is hazaért, már kettő landolt a gyomromban, és még mindig sírni tudtam volna a fájdalomtól. Szörnyű éjszakám volt, mert hiába a gyógyszerhegyek, nem csillapodott a fájdalom, csak ütemesen lüktetett a fejem, aludni se tudtam.

Reggel egy pszichopatához hasonlóan ültem az ágy szélén, és a férjem összes kérdésére csak egy sírós “nem tudom”-mal feleltem. Az arcomon egymás után csúsztak végig a fájdalom könnyei. Az állkapcsom lezsibbadt, és nem tudtam kinyitni a szám a reggeli legyömöszöléséhez, úgy éreztem, összeesek. Annyira fájt, hogy ott, abban a percben minden mindegy volt. Algoflexek.

Nem megyek sehova. Megcéloztam a legközelebbi orvost, de könyörületlenül továbbküldtek. Már ebédszünet van, mire a szakrendelőbe érek, a sorszámosztáskor jelzem, hogy nem érdekel az ebédszünet, elülök az ajtó előtt. Beszállok a liftbe, gyenge vagyok, képtelen vagyok felmenni, mert fáj, hiába az Algoflexek.

Forrás: Pinterest

Aztán bejutok, úgy hallom, mintha valami üvegfalon túlról beszélnének hozzám, hallójárat gyulladás, elég ronda. Megtömik a fülem, holnap jöjjek vissza. Kapok Cataflamot, és remegő kezekkel nyúlok utána, mentsetek meg, szétrobban a fejem, beveszem, mikor elkezdem érezni újra a lüktetést, veszem a következőt, de múlik az első hatása, rettenetes, mintha valami túlvilági dobot vernének odabent, belerázkódik a testem. Gyógyszer gyógyszer hátán, először öt óránként, aztán már nem érdekel a maximum és az előírás, négy óránként veszem be egymás után a bogyókat, masszírozom az állkapcsom, hogy ki tudjam nyitni, és enni tudjak. Az a legjobb, ha alszom, egyébként hiába a lórugás fájdalomcsillapító, a falat kaparom.

Most nem avivázok, nem futok, nem járok piacra, csak szenvedek, és próbálom túlélni, mert annyira fáj, hogy képtelen vagyok bármi másra gondolni.

Minden nap orvoshoz járok, hétvégén ügyeletekre, addig ismeretlen kórházakat keresek, mint egy élőhalott, akit ha megpöckölnek, úgy esik össze, mint egy eldobott marionettbábu. Találkozok kedves, fiatal rezidensekkel, morcos hétvégi idős ügyeletesekkel, majd újra a saját orvosom, kedves néni, időközben maga is megbetegszik.

Több, mint egy hete járok orvoshoz, mikor nem raknak be több csíkot a fülemben, és nem érzem többé a belső feszítését. És jön az elhatározás, most már erős vagyok, leállok a Cataflammal, az első napok fájdalommal telnek, talán a csepegtetések enyhítenek valamit, aztán visszamegyek újra, még mindig ronda, folyadékot szívnak le, hallom a sipítás, helyére borkősav-port (vagy valami hasonlót) raknak, még mindig nem hallok tisztán.

Újra eltelik pár nap, már csak viszket, mikor visszamegyek, már jól vagyok, a doktornéni szerint még várjak pár napot, amíg nem éri víz a fülem, én pedig két hét után végre egy éhező vadállatként vetem rá magam a samponomra.