Te milyen példát mutatsz a gyereke(i)dnek?

Számomra az egészségügyi problémáim miatt az anyaságot komoly küzdelem előzi meg, ugyanakkor nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy egy igazi, életre szóló feladatot szeretnék vállalni, egy, majd reméljük, több kis ember élete lesz a felelősségünk a férjemmel, tőlünk fog megtanulni mindent. Bár sokak szerint a gyerekek kész, önálló személyiséggel érkeznek a világra, szerintem ez korántsem fedi a teljes igazságot, és az egyik legfontosabb számára az lesz, amit tőlünk kap.

Ez az időszak, mikor várunk rá – akár orvostól orvosig járva, tehetetlenül tördelve a kezünk, majd néha reménnyel, akár úgy, hogy már beköltözött a pocakba a kicsike -, talán a legalkalmasabb arra, hogy felkészüljünk lélekben erre a komoly hivatásra, és azt hiszem, ez az a pont, ahol még viszonylag könnyen tudunk változtatni a rossz szülői mintákon vagy az addigi rossz szokásainkon, hogy a gyermekünk egy jobb mikrovilágba születhessen. Mikor végiggondoltam, én mit szeretnék máshogy csinálni, talán az első, ami eszembe jutott, hogy szeretnék nekik jó példát mutatni.

Forrás: Nők Lapja Café

Szeretnék jó példát mutatni avval, ahogy vigyázok a saját egészségemre. Mikor gyermek voltam, nálunk minden gyereknek kötelező volt sportolnia, mindig küldtek valahova. Bevallom, egyáltalán nem voltam motivált, ügyetlen, duci gyerekként, aki hiába küzdöttem, nem kaptam el a labdát, nem tudtam célozni, egész egyszerűen nem jelentett számomra semmilyen sikerélményt a mozgás, azt a tanórákon kaphattam meg. Talán könnyebb lett volna, ha a szüleimtől azt látom, hogy ők sportolnak, de azt már nem, nekik erre nincs idejük, egyébként is, hulla fáradtak. Nem hibáztatom őket, valóban rengeteget tettek értünk, viszont ha őszintén magamba nézek, tudom, hogy milyen fontos az egészségünknek, a fizikumunknak a testmozgás, és azt is, hogy talán most a legkönnyebb rutinná tenni, és nem akkor, mikor éjjel fél óránként keltünk a síró csecsemőhöz.

Szeretném, ha azt látnák tőlünk, hogy amennyire lehet, egészségesen étkezünk, itthon készítjük az ételeket, és a lehető legkevesebbet járjunk gyorséttermekbe – terv szerint semennyit, de hát ember tervez… Ami azt illeti a családomban nem igazán főzött senki, és rengeteg készételt ettünk, talán emiatt is látom feladatomnak, hogy mindent itthon készítsek, amit csak lehet, élvezem is (kreatív, sikerélményt nyújtó, hálás feladat, pláne egy ilyen férjjel 🙂 , ráadásul a nőiségemen esett csorbán is sokat gyógyít.

Szeretném, ha azt látnák tőlünk, hogy intelligensen viszonyulunk a médiához, olvasunk regényeket, meséket nekik, és nem veszünk készpénznek mindent, amit hallunk, nem szeretném őket leültetni a tévé elé, és nem szeretném, ha azt látnák tőlünk, hogy lehuppanunk elé. Erre egyelőre a legjobb megoldásnak az tűnik, ha továbbra se veszünk tévét 😀 Bár filmezni így is szoktunk, de megválogatjuk, mit nézünk. A családomra viszont rendkívül jellemző volt, hogy akár felnőtt, akár gyerek órákat üljön a varázskaszni előtt.

Szeretném, ha környezettudatosságot tanulnának tőlünk. Ebben mondjuk segít a budapesti szelektív szemétgyűjtés, ugyanakkor azt hiszem, ez nem elég önmagában, ha a táplálékok amiket eszünk, a világ másik végéről érkeznek. Az észérvek mellett ez is szerepet játszott abban, hogy rászoktam, hogy amit csak lehet, kistermelőktől szerezzünk be, illetve azt hiszem, talán az is jó alap számukra, ha azt látják, hogy nem veszünk olcsón vacak, divatos, de a szezon végén kukában landoló ruhadarabokat, hanem igényes, jó minőségű használt ruhákban járunk. 🙂 Szeretném, ha nem azt látnák tőlem, hogy egy saroknyi távolságra is beülünk az autóba, és pöfékelünk, hanem felpattannánk a biciklire, vagy elsétálnánk a kijelölt célpontig, vagy együtt vennénk igénybe a tömegközlekedést.

Szeretném, ha a lányaim megtanulnák tőlem, hogyan válhatnak nővé, és nekik nem suttyomban kéne megvásárolniuk az első melltartójukat, és nem csak Takács hogyanlegyekjónő Nóra videóiból tanulnának meg sminkelni. Szeretném, ha akárhány otthon töltött év, homokozóban térdeplés, takarítás, kialvatlanság után is azt látnák rajtam, hogy igényes nő vagyok, aki odafigyel magára, szereti és tiszteli a saját testét. Talán nekik is könnyebb lenne így megtanulniuk, hogy szépek, fogadják el önmaguk, de tegyenek is azért, hogy igényesek legyenek. Szeretném, ha meg mernék tőlem kérdezni, hogyan szőrtelenítsék a lábukat vagy hogyan készítsenek hajpakolást, s talán együtt is megtehetnénk mindezt. 🙂

Szeretném, ha azt látnák tőlünk, hogy szépen, és értelmesen kommunikálunk, egymással is a férjemmel. Ebben egyelőre elég jók vagyunk, de mint tudjuk, sajnos az ilyesmi idővel szokott eldurvulni, ahogy a szüleimnél is, akik emellett sokszor kérdezték tőlünk, hogy ‘de miért beszélsz velem így?’, miközben gyilkos szavakkal szóltak egymáshoz.

Szeretném, ha szeretetet tanulnának tőlünk, nem csak úgy, hogy őket szeretjük, hiszen úgy gondolom, őket mindenképp szeretni fogjuk, hanem azt látnák tőlünk, hogy egymást is szeretjük, figyelünk egymásra, és a szerelem nem elmúlt kettőnk között, hanem igazán elmélyült szeretet lett belőle. Szeretném, ha bennük soha nem merülne fel, hogy a szüleiket csak ők kötik össze, és csak miattuk ülnek egymás mellé a vacsoraasztalnál, hanem azt látnák tőlünk, hogy még 10, 20, sőt 30 év múlva is lehozzuk egymásnak a csillagokat az égről. Hiszek abban, hogy ez, miután a tökéletes választáson túl vagyunk, elsősorban a kapcsolatunkba fektetett energián, időn és figyelmen múlik, ezért szeretném úgy élni az életem, hogy én ne takarózzak 10 év múlva avval, hogy a gyerekemnek van szüksége rám, és ezért nem alszom a férjemmel. Szeretném, ha látnák tőlünk, milyen egy igazán jó párkapcsolat, és nekik nem könyvekből kéne megtanulniuk.

Tisztában vagyok vele, hogy nem várhatok el olyan dolgokat a gyerekeimtől, amiket magam se teszek meg. Nem várhatom el tőlük, hogy patikatisztaságot tartsanak, és merőlegesen helyezzék a könyveket az asztalra, elég, ha valahogy élhetően tartjuk a lakást. 🙂 Nem várhatom el tőlük, hogy hangosan ujjongjanak, mikor ki kell takarítani a mosdót, de talán valahogy megcsináljuk.

Vannak dolgok, amiket nem soroltam fel itt, mert nem vonatkoznak rám, mégis úgy gondolom, fontos, hogy szó essen róla. Számtalanszor hallottam, hogy serdülő gyerekek a szülők háta mögött dohányoznak, mert tiltott tevékenység, miközben a szülő már a babakocsi mellett is szívta, vagy lelkiismeretfurdalás nélkül dobják el a szemetet, és alkoholizálnak (nagyobb mennyiségben is).

Úgy gondolom, szülőként az egyik legnehezebb feladatunk – igen, nekem is, csak még a felkészülési fázisban tartunk, aztán anya leszek -, hogy hiteles életpéldát nyújthassunk gyermekeinknek.