Azok közé az emberek közé tartozom, akik hatalmas érzelmi intenzitással élik az életük, úgy is mondhatnám, hogy lelkizős vagyok. 🙂 A meddőség pedig olyan élethelyzet, ami rendkívül megterhelő azok számára is, akik reálisan látják a világot, két lábbal állnak a földön, és nem sokat foglalkoznak az érzéseikkel.
Az igazság, hogy az elmúlt hónapokban egymást váltva rohantak rajtam végig a különböző érzelmi viharok, melyekre egy pszichológus valószínű annyit mondana, hogy tipikus, ugyanis a meddőség alatt nagyon könnyű elveszni annak lelki útvesztői közt. A problémát fokozza, hogy egy nagyon magányos élethelyzetről van szó, melyről még ma se szívesen beszélünk, hanem sokszor magunkba zárkózva szenvedünk, mikor pedig kitör belőlünk a segélykiáltás, sokszor értetlen, süket fülekre találunk.
Éppen ezért, hogy kicsit jobban megérthessétek, mi játszódik le bennünk, megpróbálom összegyűjteni.
Forrás: Pinterest
1. Nem tudok gyereket szülni, nem vagyok elég jó nő?/Nem tudok gyereket nemzeni, milyen férfi az ilyen?
Azt hiszem, nem vagyok egyedül avval, hogy egy rosszabb napon már egy szoknya, egy magassarkú vagy egy megfelelő smink is hatalmasat tud dobni nem csak a megjelenésemen, hanem a kiállásomon, az önbizalmamon, a hangulatomon, rengeteg ‘brit kutatók bebizonyították, hogy azok a nők, akik elegánsan öltözködnek, magabiztosabban’ és hasonló című cikkel találkozhatunk az interneten. Mi nők viszont meddőségünk során rengeteg olyan problémával ütközhetünk szembe, amelyek rombolják a megjelenésünk. Több, meddőséget okozó betegség, mint a pajzsmirigy alulműködés, és az ir – pco (inzulinrezisztencia és policisztális ovárium szindróma) nem csak ijesztő névvel, hanem komoly hízással és kellemetlen bőrtünetekkel, hajhullással, valamint a menstruáció rendszertelenné válásával járhat. Utóbbi azok számára, akik korábban fogamzásgátlót szedtek, akkor szokott megjelenni, mikor abbahagyják azt, ráadásul a pco esetében ekkor szokott a bőr egy pattanásos tinédzseréhez hasonlóvá válni. Másoknál – hozzám hasonlóan – akkor jelentkeznek ezek a tünetek, mikor elkezd rajtuk elhatalmasodni a megbetegedés, ha magamból indulok ki, azalatt a pár hónap alatt, mire a diagnózis, hiába számoltam a kalóriákat, és ettem annyit, hogy heti 1kg-ot kellett volna fogynom, és jártam mellette hetente legalább 3 alkalommal futni, és jártam gyalog mindenhova, négy hónap alatt 6kg-ot híztam, okoltam magam, hogy hízok, és ha önmagában nem lenne elég a meddőség, mint lelki teher, egy új testképpel is meg kellett barátkoznom.
A meddőséget azonban nagyon sok minden okozhatja, és a közvélekedéssel szemben hasonló arányban van a férfiaknál a probléma, mint a nőknél, azonban már csak amiatt is, hogy igen erős társadalmi elvárás, hogy tudjunk gyermeket szülni, sőt, mi, nők hajlamosak vagyunk ezt a nőiségünk kiteljesedésének tekinteni, sokszor felmerül bennünk, hogy milyen nő az ilyen?
Sokszor hallani panaszt különböző meddőségi fórumokon, hogy valakinek a férje nem akar elmenni a spermavizsgálatra, ilyenkor többnyire parázs viták alakulnak ki róla, hogy miért nem hajlandó ennyit megtenni. Amíg nem kerültem bele az örvénybe, és nem zuhantam össze, hogy milyen nő vagyok, bevallom, ezt én se tudtam megérteni, aztán rájöttem, hogy számukra is mennyire fontos már a létezéshez, hogy ne essen ilyen csorba a férfiasságukon.
2. Rossz felesége/férje/társa vagyok a páromnak. Vajon el fog hagyni, ha nem lesz gyerekünk?
Szerencsére gyakoribb eset az, hogy csak az egyik oldalon ütközik problémákba a teherbeesés. Ez viszont sokszor komoly lelkiismeret-furdalást okozhat, mivel úgy érezhetjük, evvel megfosztjuk a párunkat is a gyermekvállalás örömétől, s evvel épp annak okozunk fájdalmat, akit a legjobban szeretünk.
Akármennyire is szeretjük egymást, és akármennyire is kölcsönös ez az érzés, még ha esetünkben irreális is, hajlamosak vagyunk rettegni, hogy a másiknak egyszer fontosabb lesz nálunk, hogy szülővé válhasson.
3. Beteg vagyok.
Bár legtöbbször – szerencsére – nincs szó olyan betegségekről, melyek halálunkat okoznák, sőt, fizikailag se nyomorítanak meg (mondjuk az inzulinrezisztencia sajnos a cukorbetegség előszobája), ezek sokszor erőteljesen befolyásolják a további életmódunkat. De ha valakinek semmilyen változást nem okoz az életében, akkor is nagyon nehéz lehet megbarátkozni avval, hogy nem vagyunk egészségesek. Ez is egy olyan pont, ami a férfiaknak is rendkívül fájó lehet, elvégre ismerjük őket, ki ne találkozott volna már olyannal, aki inkább talicskában húzta maga után a beleit, minthogy bevallja, nincs jól, és elmenjen orvoshoz.
4. Nem haladok semerre, nem vagyok képes semmire, egy helyben toporgok.
Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a gyermekvállalásra, mint egy kipipálandó projekt, amit a megfelelő időben, a megfelelő helyen teljesíteni kell. Modern világunkban ráadásul megszokhattuk, hogy kifizetem a boltban a kenyeret, és megveszem, megtanulok valamit egy vizsgára, és átmegyek, megfelelően dolgozom, eredménye lesz a munkámnak. Ott van a fejünkben a magunk kis listája, amin pipálgatjuk, hogy diploma megvan, jogosítvány megvan, munkahely, lakás/ház, házasság megvan, majd jön az, hogy jó, jöhet a gyerkőc, és hirtelen szembetaláljuk magunk avval, hogy ez máshogy működik, mert hiába teszünk meg érte mindent, mintha a végén mindig csak egy lottószelvény lenne a kezünkben (és egy idő után hasonló esélyt érzünk a nyerésre, mint egy valódi lottószelvénynél).
5. Igazságtalan a sors, miért történik ez velem?
Ilyenkor nem érdekel minket (ebből a szempontból), hogy Afrikában éheznek a gyerekek, vagy hogy a Közel-Keleten és Ukrajnában háború van, annál inkább a saját nehézségeink, melyekre hitünktől és jellemünktől függően keressük a magyarázatot, míg nem találunk magunknak valamit. Nekem például az az egyedi fixa ideám, hogy azért kaptam ezt, mert az átlagnál jobban élünk, és hamar megtaláltam a tökéletes párom, a mérleg nyelvének pedig valahol ki kell egyenlítődnie.
6. Kifutok az időből, már 30/35/40 éves vagyok, és még nincs gyerekem.
Bár szerencsére engem ez a probléma engem nem érint, egyre többen vannak, akik közel a 40-hez döntenek a családalapítás mellett, amikor ugyanúgy ketyeg az a nyomorult biológiai óra, és telnek a hónapok, s a nő a maga részéről talán az utolsó esélyeit tapossa, ráadásul ha a végén az örökbefogadás mellett akarnak dönteni, sajnos azt se lehet akármeddig húzni, ugyanis az örökbefogadó szülő és a gyermek közti maximális (és minimális) korkülönbség is meghatározott.
Emellett a legtöbbünknek – kissé szerencsétlen módon – a kelleténél határozottabb elképzelése van róla, mit hány éves koráig szeretne kipipálni a képzeletbeli kis listájáról, azonban egy évekig tartó próbálkozás ezt már önmagában is boríthatja.
7. Sose sikerül, reménytelen a helyzetem.
A legtöbben hónapról hónapra egy lelki körforgásban élünk, hónap elején, mikor megjön a menstruációnk, az átlagnál is jobban utáljuk a világot, és csalódottak vagyunk, aztán elkezdünk élni, és új erőre kapunk, reménykedünk, és újra, majd újra csalódunk, s sajnos előbb vagy utóbb könnyen kiégünk, és úgy érezzük, sose sikerül. Azoknál pedig, akik már az orvosi beavatkozásoknál tartanak, még nehezebb lehet ez, ugyanis a limitált, és drága próbálkozásaik nem sikerültek.
8. Mindenkinek van gyereke, csak nekem nincs.
Hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy mellettünk mindenki pocakot növeszt, és szül, az utcán messziről kiszúrjuk őket, a barátaink szülővé válnak, mi pedig egyedül maradunk a bánatunkkal.
Forrás: Pinterest
9. Kell egy B terv, de nem akarom feladni!
Sokszor szokták mondani, hogy csinálj addig mást, utazgass, építs karriert, mert valamivel kell foglalkozni, azonban sokszor úgy érezzük, ezek csak pótcselekvések, és egyébként sem szeretnénk feladni, inkább csendesen szenvedünk, mert avval, ha mással foglalkoznánk, úgy éreznénk, belenyugodtunk a sikertelenségbe. Egyébként is, most 1-2-3 éve nem sikerült, akkor adjam fel, és menjek el Afrikába gyerekeket tanítani? 😀 Amúgy sokaknál amikor erre mégiscsak rászánják maguk, ha máson nem is, a lelkükön nagyon sokat segít.
10. Nem illünk össze a párommal?
Szerény véleményem szerint ez mind közül a legszomorúbb, hogy sokan eljutnak a kétségbeesésnek és a magyarázatok keresésének arra a fokára, hogy a kapcsolatukban keressék a probléma kulcsát, esetleg feladják. Természetesen ki ne ismerne olyan történetet, amikor a pár 5-10 évig próbálkozott, majd szakítottak, és egy év múlva mindkettőnek volt gyereke, mástól. Jómagam javíthatatlan idealistaként azonban szilárdan hiszek abban, hogy ezek a gátak – ha máshogy nem – egy lélekbúvár segítségével feloldhatóak.
Kommentek