Cseresznyevirág blog

Boldogság – Meddőségi napló

Régen jelentkeztem, pedig akkor megfogadtam, hogy megírok mindent, ha nem is hetente jelentkezem, de szerettem volna lezárni a történetünket, melyre akkor már sejtettem, hogy fog végződni. Mikor márciusban megírtam az utolsó bejegyzésem, egyrészt boldog voltam, mert úgy éreztem, elindultunk egy úton, melynek a vége talán az a boldogság lesz, melyre úgy vágytunk, de egyszerre úgy éreztem,… Tovább »

Elvárhatom a páromtól, hogy életmódot váltson velem?

Az elmúlt egy évben (részben kényszerből), de egyre többet kezdtem foglalkozni az egészségemmel, életmóddal, táplálkozással, hol inkább csak azért, hogy gyerekünk lehessen, aztán a pozitív eredmények meglódítottak, és további változtatásokra sarkalltak, s közben egyre többször és többször kezdtem rajta gondolkodni, hogy vajon hol helyezkednek el ebben a rendszerben a környezetem. Hogy fogok tudni gondoskodni a… Tovább »

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Év végi hálaadás

Mindenképp szerettem volna egy év végi hálaadást írni, mert azt hiszem, rettenetes évünkben annyi kincs volt, melyekért hálát kell adnom. Nagy örömként ért, hogy az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} keretei közt tehetem meg mindezt, ugyanis a témánk ‘Ilyen volt 2015’. Rettenetes év volt. Hálát adok érte, Istenem. Borzalmas nehéz, tele betegséggel, szenvedéssel, veszekedésekkel és sírással. Telistele lelki… Tovább »

Megváltoztam, de szeretem a nőt, aki lettem – Meddőségi napló

Sokáig kerestem magamban azt a fiatal lányt, akire emlékeztem, aki önfeledten kacagva táncolta körbe a világot, aki büszkén tipegett a tűsarkújában, aki felháborodott rajta, ha olyanok nézték meg, akiknek nem szánta magát, aki tajtékzott, ha késett a busz, aki azért késett el a találkozókról, mert még a szempilláját göndörítette. Kétségbeesetten kerestem magamban azt a bohém,… Tovább »

Nyílt levél a politikushoz, aki szerint már szülnöm kellett volna

Kedves Politikus! Te, aki a levelem olvasod, bizonyára keveset tudsz rólam, mindenesetre kevesebbet, mint én terólad, ezért gondoltam, bemutatkozom. Én vagyok a gonosz, karrierista nő, aki nem épp otthon ápolgatva a gyereksereget végzi az önkiteljesítő feladatát, hanem helyette tanult, diplomát szerzett, dolgozik, olvas, blogot ír. És tudod én vagyok a fiatal, 24 éves nő, aki… Tovább »

Szorongok, és bűntudatom van a férjem andrológiai vizsgálata miatt – Meddőségi napló

Többször előkerült már a téma, hogy igen, egyszer férjnek is el kell mennie az andrológiai vizsgálatra, ha nem sikerül hamarabb összehoznunk a bébit. Amikor először felvetettem a lehetőséget, nem igazán értette, miért kell, ha tudjuk, hol a probléma, de ezen túllendültünk, és azt is mindig hozzátette, hogy őt ez nem zavarja annyira, mint engem a… Tovább »

Hiába vagyok fiatal, lombikkal lehettek gyermekeim – Vendégposzt

Andi miután rátalált Szilvia történetére, úgy érezte, neki is el kell mesélnie, hogyan lett édesanya, hogy evvel erőt adhasson nekünk, nektek. Nem indult könnyen a közös életük, mikor megismerkedtek, mindketten egy rossz kapcsolatból másztak éppen kifelé, ráadásul hiába döntötték el szinte rögtön, hogy jöhet a közös baba, erre még sokat kellett várniuk, azonban szerencsére a… Tovább »

Meddő vagyok, de csakazértis Anya leszek

Folyamatos hullámzás, egyszer fent, egyszer lent, telnek a napok, hetek, hónapok, és keresem a kapaszkodókat, a hitet, hogy egyszer nekünk is sikerülhet, hogy megérkezhet az életünkbe a csoda, akit várunk, hogy boldoggá tehessem vele az embert, akit a legjobban szeretek. Kívülről mi vagyunk a tökéletes, irigyelt pár, akik fiatalon megtalálták egymást, mesébe illő lakodalmat csaptak, közben… Tovább »

A meddőség advent, várakozás

Egy kis adventi sorozatot indítok, hogy az elkövetkező hetekben ne a gondjainkkal foglalkozzunk, azokat tegyük le egy kicsit, és készítsük fel a lelkünket az ünnepre, az ünnepekre, Karácsonyra és az anyaságra, mindkettő egy gyermek érkezése. Készüljünk valahogy úgy, ahogy nem szoktunk, ne csak vásárlással, takarítással, sütéssel-főzéssel, hanem tisztítsuk meg a szívünket, hogy igazán be tudjuk… Tovább »

11 év után lettek szülők – petesejtdonációval :)

A múlt héthez hasonlóan most is egy részt hoztam nektek Hadas Kriszta Jön a baba című sorozatából. 🙂 Zsuzsa és Zsolt kapcsolata szerelem volt első látásra, gyors összeköltözéssel és házassággal, aztán együtt járták meg a legnagyobb mélységeket, több, mint 10 évig küzdöttek, hogy gyermekük lehessen. Ezalatt az idő alatt nagyon sokáig nem tudták, hogy miért… Tovább »

Magamban láttam a fogantatást – Meddőségi napló

Még apró tündérek lejtik titokzatos táncuk a testemen, ahova lábuk leér, melegség tölt el, s mozdulni sem tudok, ölelésedben fekszem, hatalmas tenyeredben bújik meg a mellem, szívünk dobogása összeér, nem tudom, hol érsz te véget, és hol kezdődök én, összeolvadt a testünk a puha paplan alatt szavak nélkül is egybefolyik a gondolat. Arcunkon a szerelemtől… Tovább »

Ilyen, mikor megérkezik a régen várt baba a családba

Ezúttal egy filmet hoztam nektek, és köszönöm nektek, megint ti segítettetek, hogy rájuk akadjak. 🙂 A három film (melyek közül ma az elsőt hoztam), Hadas Kriszta Jön a baba című sorozatából származik, és azt mutatják be, milyen, mikor egy családba baba érkezik, ezúttal olyan babák, akiket nagyon-nagyon vártak, akikért évekig küzdöttek. Három család, két különböző szituáció…. Tovább »

Mese az igazi szerelemről

Köszönöm nektek, hogy ezt a gyönyörű mesét is ti küldtétek! 🙂 Felemelő mese arról, hogy a szerelem milyen erős, akkor is, ha nem jön a baba. Zsepiket készítsétek elő! Gyönyörű, hogy együtt maradnak, és leélnek együtt egy élményekkel teli életet, de nekem mégis olyan érzésem van, hogy azért ez így nem az igazi. 🙁  … Tovább »

Nem várhatom a boldogságot a gyermekemtől

Szeretett, várt kis csillag, akiről ezerszer álmodunk, és nem tudjuk, mikor jön el közénk, mindig fontos lesz, és soha nem fogunk lemondani róla. Egyszer majd meg fog születni, és megkérdezi, mit csináltunk mi a világon nélküle? Egyébként is, ha megszületik, boldogok leszünk, vagy már tűzzük is ki a következő célt, hogy majd, ha… Gyerekkorom óta… Tovább »

Anyák vesznek körbe, akik…

Anyák, akik megmutatták, hogy egy héttel a szülés után tökéletes fitnessmodellek, anyák, akik megmutatták, hogy milyen valójában a test egy vagy több szülés után és anyák, akik vállalták a császárhegüket. Anyák, akik nyilvánosan szoptatnak és anyák, akik vállalják, hogy tápszerezik a gyermekük. Anyák, akikről csodálatos szoptatós, tápszerezős, hordozós, babakocsizós képek születtek. Anyák, akik vállalják, hogy… Tovább »

Meddőségi ügyekben az asszony döntsön? – Meddőségi napló

Tudatosult bennem, hogy muszáj váltanom, és nem hallgathatok többé az endokrinológusomra. Nem mertem többé rábízni magam olyasvalakire, aki legyint egy – a múltkorihoz hasonló – problémára, és annyi a válasza, hogy folytassuk így, legyek türelmes, nem áll be a pajzsmirigyem egy pillanat alatt (igaz, hogy ő fél éve kezel minimális eredménnyel), de azért ezeknek az… Tovább »

Napról napra jobban szeretlek, téged, aki kiállsz mellettem a bajban – Meddőségi napló

Megismertelek, és megszerettelek olyan szerelemmel, amivel csak egyszer szeret az ember, amit ha elszalasztunk, utána bezárul a szívünk, s ilyen mélyre már senki nem férkőzhet be. Nem csak a szerelmem, kedvesem, férjem lettél, hanem a másik felem, aki nélkül élni tudok, de ragyogni nem. Te vagy, akiről tudom, hogy szereti a sülthúst, a teát, a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!