Cseresznyevirág blog

Nem lehet minden jó, ha valami rossz – Meddőségi napló

Valahogy éppen az tett tanácstalanná, hogy a dietetikus szerint nem sok mindenen kellett változtatnom. Az étkezésemmel nem volt nagy probléma, mindössze a mennyiségeken kellett módosítani, ami elsőre nem tűnt nagy különbségnek. A testsúlyom és a testösszetételem jónak számítottak. Az orvos elsőre kizárólag a diétát és az inofolicot rendelte el.

Én pedig ott álltam, és vártam volna, hogy valaki megmutassa az utat, ami egyértelműen valami drasztikus változást jelentett volna számomra. De ilyen nem volt.

50

Nehéz volt megbékélni vele, hogy nincs drasztikus változás, csak apró kis lépések vannak, úgy éreztem, mintha azt mondták volna, hogy ne csináljak semmit, de attól legyek jobban.

Az inzulinrezisztenciás fórumokat böngészve újra és újra abba botlottam, hogy ki hány kilót fogyott, amire úgy éreztem, mintha egyfajta fokmérője lenne a javulásnak.

Elveszettnek és tanácstalannak éreztem magam, mert olyan volt, mintha azt mondanák, hogy mindent jól csinálok, jól nézek ki, jó a testsúlyom, jó a testösszetételem, megfelelő az étrendem, de emellett rossz az anyagcserém és katasztrofálisak a hormonértékeim.

Szinte éreztem, ahogy felsorakoztattam a fejem felett a hatalmas kérdőjeleket.

Szerettem volna, ha nekem is megmondják, szedj gyógyszert, vagy fogyj le, vagy építs magadnak izmot. De egész egyszerűen nem volt ilyen. Nem illettem bele se a túlsúlyos, se a vékony inzulinrezisztenciások csoportjába, akiknek ha nem is egyszerű az utuk, de felőlem nézve sokkal egyértelműbb volt.

Miközben azon morfondíroztam, hogy mégis mit kéne megváltoztatnom, mi az a meg nem nevezett egészségtelen szokás, mellyel tönkreteszem a hormonháztartásom, és előidézem a meddőségemet, észre sem vettem, hogy apró lépésekkel de mintha mégiscsak haladnék a cél felé.

Egyre kevesebbszer kellett a tartalék gyümölcslevekhez nyúlnom, mert egyre kevesebbszer hipóztam, egyre energikusabban ébredtem, és utolsó kitartásomból kényszerítettem magam az edzésekre, miközben szépen, lassan már önmagamért is csináltam. Egyre többször kaptam magam azon, hogy az utolsó köröket már nem elhomályosuló látással, szédelegve futottam le, hanem felszabadultam, és úgy éreztem, letettem az aznapi nehézségeket.

El sem hittem, de életemben először eljutottam odáig, hogy még magamnál legyek, mikor elkezdem élvezni a testmozgást.

Én mégis csak a tanácstalanságot és a kétségbeesést éreztem, hogy nem tudom, mit kéne változtatnom még az életemben.

 

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!