Cseresznyevirág blog

Elvárhatom a páromtól, hogy életmódot váltson velem?

Az elmúlt egy évben (részben kényszerből), de egyre többet kezdtem foglalkozni az egészségemmel, életmóddal, táplálkozással, hol inkább csak azért, hogy gyerekünk lehessen, aztán a pozitív eredmények meglódítottak, és további változtatásokra sarkalltak, s közben egyre többször és többször kezdtem rajta gondolkodni, hogy vajon hol helyezkednek el ebben a rendszerben a környezetem. Hogy fogok tudni gondoskodni a gyermekeim egészségéről? És vajon mi az, amiben ott kell lennie mellettem a férjemnek, egyáltalán mit várhatok el tőle?

man-970029_1280

Az sose volt kérdés, hogy engem támogatott, nem nézett csúnyán az egyre növekvő (és mindkettőnket terhelő) konyhai és orvosi költségekre, velem örült, mikor végre rávettem magam az edzésre, mikor nap, nap után büszke voltam, amiért újra győztem a lustaságom felett, vagy amikor nagyobb teljesítményt értem el.

Ugyanakkor végig úgy éreztem, őt is elsősorban az motiválja, hogy végre gyerekünk lehessen, na, jó, meg az, hogy egyre csinosabb és csinosabb lehessen a felesége. 😀

Egy idő után viszont bennem felmerült az igény, hogy nem szeretném egyedül csinálni, szeretném, ha ő is kimaxolná az egészségét évtizedekre előre, ha ő is sportolna rendszeresen, nem csak úgy hébe-hóba, ha ő is egészségesen étkezne, ha ő is sokáig élne velem, ha focizna majd az iskolás gyerekeivel, ha együtt tudnánk nagyokat kirándulni az unokáinkkal, és megtapasztalná velem azokat a pozitívumokat, amik az én életemben jelentkeztek.

Alapvetően a férjem étkezési szokásairól két dolgot kell tudni. Egyrészt, hogy tipikus férfi, azt eszi, amit elétesznek. Amennyire szeretek én főzni, ő annyira tartja távol magát a konyhától. Tudom-tudom, ez nem tart az egyenjogúság felé, de ne aggódjatok, ez engem cseppet sem zavar, mivel szerencsére ő más olyan feladatokat végez el, melyeket én a hátam közepére sem kívánok. 😀 Szóval azt eszi, amit elétesznek, az esetek többségében én, és az esetek többségében lelkesedik.

No, de nem ilyen egyszerű, mert egyrészt nem csak én teszem elé. Avval párhuzamosan, ahogy én egyre kevesebb ipari szemetet cukros, fehér lisztes, zsíros, egészségtelen ételt eszek meg, rá annál több jut abból az eszméletlen mennyiségű ipari szemétből csokiból, süteményből és egyébből, amit el se nagyon tudok képzelni, honnan kerülnek be a háztartásunkba. Azaz tulajdonképpen nagyon jól tudom, karácsony, húsvét, születésnap, névnap, vendégség, és a kitartó lebeszélésem ellenére mindenki ipari szemét ételhegyekkel érkezik. És a szekrények újra és újra megtelnek vele. Nos, vagy kidobom őket rögtön, de akkor eszembe jut, hogy ételt nem dobunk ki, ahogy gyerekkoromban tanították: mert Afrikában éheznek a gyerekek. Nem tudom, mitől lesz nekik jobb azért, mert mi cukorbetegek és rákosak leszünk ezektől, de mindenki tudja, mennyire szeretem a gyerekeket… Meg győz a nevelés.ó, ételt nem szeretek kidobni. Szóval ezek a csomagok természetesen a szekrénybe távoznak, hazatér a férjem éhesen, egyet találhattok, hogy ide nyúl vagy a sárgarépa után.

És akkor el is érkeztünk a másik nehézséghez, mert mint – legalábbis az ismerősi körömben annyi férfi – gyanúsan néz mindenre, ami zöld vagy aminek ismeretlen a neve. Halmozottan hátrányosak az olyanok, mint az avokádó, zöld is, nem is tudja hova tenni. 😀 De a hajdina, a köles, a quinoa mind gyanúsak számára. Na, jó, azért megkóstolja, na, de valahogy mégis visszatér a fehér lisztes süteményekhez.

Szerencsére a sporttal könnyebb a kapcsolata, csak hát tudjuk, hogy van ez, munka, munka, munka, aztán hazajön hulla fáradtan.

Láthattuk, hogy az egészséges életmódhoz való hozzáállása leginkább átlagos, de én akkor is őt szeretem, és akkor is vele akarok táncolni a dédunokám esküvőjén (csak mert szeretem a kihívásokat), szóval szeretném, ha ő is egészséges maradna.

Nos, nézzük csak a lehetőségeim:

1. Békén hagyom, csinálja, ahogy eddig.

Cseppet sem vonzó, ámde annál egyszerűbb választás, végülis sokkal egyszerűbb kétfélét főzni, mint átnevelni. 😀 Előnye természetesen az, hogy nincs konfliktus, nincs nehézség. Hátránya, hogy egyrészt nem gondolom, hogy neki jót tennének azok, amik nekem se tesznek jót, másrészt, hogy igenis szeretném a gyerekeim is tudatos életmódra nevelni, ehhez pedig az apjuktól is jó példát kell látniuk, az nem működik, hogy anya és a gyerekek eszik a barna rizst salátával, apa pedig a krumplit ketchuppal. És egyébként is, neki kell majd fociznia a gyerekekkel!

Tehát ezt a lehetőséget kilőttük. Legalább nem maradok egyedül.

2. Eszi, nem eszi, nem kap mást.

Mondjuk egyik napról a másikra szépen bekészítem neki is a 160 grammos diétába beleférő ételeket. Valószínű elsősorban éhes lenne. Másodsorban úgy érezné, hogy belekényszerítik valamibe. Ismerős módszer, láttam már ilyet a közvetlen környezetemben, anyuka kitalálta, hogy mostantól hogy fog étkezni az egész család, kiűzte a tiltott alapanyagokat a konyhából. Helyette azonban ezek egyre többször, és egyre nagyobb mennyiségben bukkantak fel a lakás különböző pontjain elrejtve, és egyre igénytelenebbek voltak. Mindenki frusztrálva érezte magát, mindenki titokban evett az étkezéseken kívül, s végül kudarcba fulladt az egész, mikor a család összesen már több 10 kilóval többet nyomott, mint eredetileg.

Hallottam már olyanról, hogy ő innentől így főz, vagy megeszi a diétás ételeket, vagy főz külön magának, és állítólag ez működött. Valahogy én mégse tartom a legjobb megoldásnak.

De akkor mégis mi a megoldás?

Eddig sajnos nem találtam ki jobbat, mint a kompromisszumkészség, néha elkészítem neki a kedvenceit, s közben szépen, fokozatosan ismertetem meg az új alapanyagokkal, egyre többször és nagyobb mennyiségben találkozik velük, de ha valamit nem szeret, azt nem tömöm le a torkán. 😀 Igyekszem a hagyományos ízeket előállítani reform alapanyagokból.

És természetesen igyekszem vonzó példa lenni. Amikor edzeni megyek, hívom magammal, ha jön, jön, ha nem jön, nem jön. Szerencsére egyre többször jön. 🙂 Ahogy egyre többször ül le velem a kisétkezéseknél, hétvégén uzsonnázni, utóvacsorázni. Hiszek benne, hogy a jó példa ragadós, és eddig jó úton járunk afelé, hogy igazam legyen.

Tudom, tudom, úgy viselkedek vele néha, mint más a gyerekével, úgy gondoskodom róla, miközben férfiként felnézek rá, és imádom. De ezt az apróságot már bocsássátok meg nekem, ilyen, amikor a gondoskodás kényszeres, anyáskodó nőnek nem jön a gyerek…

Nektek hogy viszonyul a párotok, családotok az egészséges életmódhoz?

 

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. mikkamakka says:

    Én még a kapcsolatunk elején megoldottam, ugyan nem túl elegáns módon. Össze-vissza evett, tunyult, a közös programok is arról szóltak, hogy enni, enni, enni.
    Aztán egy nap durr bele bumm, nyersen megmondtam, hogy sokat hízott, már-már jobb kondiban vagyok nála és ez így nem lehet tovább, ugyanis nem tudok csillogó szemekkel felnézni rá és a vonzalom része sem az igazi már. Kockázatos húzás volt, de azóta ő az, aki következetesen tartja a diétás étkezéseket és minden egyes nap edz. Mostanra már ő motivál és olyan éttermeket, cukrászdákat keres, ahol én is ehetek.

  2. cseresznyevirág says: (előzmény @mikkamakka)

    Ez milyen jó már! Mármint az is, hogy megvolt a bátorságod, hogy így megmondd neki, ráadásul egy friss kapcsolatban, meg az is, hogy le tudtad kommunikálni úgy, hogy motiváld vele! 🙂

  3. Vegatár says:

    Húú, de jó kis poszt. Amikor cukros lettem a terhességem alatt, ráálltam az 160-as diétára. Aztán nagyjából, azóta is megmaradt. A konyhából kikopott a liszt, a cukor, rizs. A párom teljesen természetesen reagált ezekre.Ahogy elkezdtem hosszútáv-futással foglalkozni, benne is felmerült, hogy mozogni kellene, mert milyen ciki, hogy az asszony 200 km-t fut, ő meg 20 méteren kifullad.
    Jött szépen láncreakcióban az egész 🙂
    Nálunk a gyerekek jelentenek keményebb melót. Igen trükkösnek kell lennem, hogy némileg megtörjem a merev ellenállásukat.

  4. cseresznyevirág says: (előzmény @Vegatár)

    Köszönöm!
    Igen, az elég jó motiváció számukra, ha “az asszony” hirtelen sokkal fittebb lesz. 😀 Na, arra viszont én is kiváncsi vagyok, vajon a gyerekeimet mennyire fogom tudni ránevelni, pláne, hogy ugye az inzulinrezisztencia hajlamot – nem lehetnek illúzióim, – ők is ugyanúgy örökölni fogják. Egyelőre reménykedek benne, hogy ha egész pici koruktól ezt eszik, ezt szokják meg. Aztán majd elmennek óvodába…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!