Cseresznyevirág blog

Nem értem, miért bélyegzik meg még mindig a meddő nőket

Régen úgy gondolták, a meddőségben a nő a hibás, sokszor valamilyen bűnként vagy az azért való büntetésként képzelték el, ha valakinek nem lehetett gyereke, emiatt is nagy szégyen volt. Több kultúrában a mai napig megvannak azok a babonák és hiedelmek, melyek a fiatal lányoknak segítenek abban, hogy gyermekük lehessen, mert a szülést mindenkitől elvárják.

fear-1131143_1280

Aztán – legalábbis azt gondolnánk -, valahogy megtört a jég, a tudomány fejlődött, és annak legalábbis bizonyos szeleteihez ma már szinte mindenki hozzájuthat, iskolákban, könyvtárakban, és bizony még az interneten is rengeteg információt találunk. Evvel együtt úgy nézünk magunkra, – s közben büszkén megveregetjük a vállunkat, – hogy mi micsoda felvilágosultak és elfogadók vagyunk…

Közben pedig csak körbe kell nézni, hány nő szenved a megalázottságtól, a háta mögött összesúgó falutól, utcától vagy háztól, hány nő szenved még mindig attól, hogy a kinézik a rokonságból, ő a selejt a tulajdon szülei és testvérei szerint, és ő a család szégyene a párja szülei szerint, még akkor is, ha tudvalevő, hogy történetesen a férfi miatt késlekedik a gyermekáldás.

És nincs kivétel, legfeljebb annyiban, hogy míg a kisebb településeken mindenki mindenkit ismer, tehát könnyedén összesúghatnak a hátuk mögött, mindenki tudja, mit vettek a gyógyszertárban, vagy valaki látta őket a nőgyógyásznál, rosszabb esetben csak úgy emlegetik őket, hogy akik az orvossal csináltatnak maguknak gyereket. Ennél csak annyival jobb a helyzete azoknak, akik nagyvárosban élnek, hogy elidegenedtünk egymástól annyira, hogy fogalmunk nincs, ki az, aki halomszám teszi be mellettünk a bevásárlókosárba a terhességi tesztet.

Nagyon kevesen vagyunk, akiket elfogadnak, és támogatnak a problémáinkban, a legtöbb családban csak ott van az az egy, vagy több rosszmájú családtag, akik rendre megjegyzést tesznek, hogy már hány gyereket kellett volna szülnie a nőnek.

Mintha ez is ilyen egyszerű lenne, fogjuk csak a nőkre. Akik nem akarnak szülni, vagy azért, mert eddig nem akartak, biztos elkövettek valamit, hogy nem születik nekik, egyesek tudni vélik, hogy biztos a fogamzásgátló az oka, esetleg egy korábbi abortusz. Pedig nem. Ez színtiszta áldozathibáztatás. Ha az is lenne az oka… Pedig mindkettőre legfeljebb egy mérhetetlenül alacsony százalék jön ki a meddőségi statisztikák szerint.

Vagy biztos azért nem megy, mert eddig halasztgatták – mondja a jónép. Márpedig biztosan oka volt, legyen szó arról, hogy eddig kellett várniuk, hogy végre egymásra találjanak, hogy leküzdjék a félelmeiket, vagy megalapozzák a családi egzisztenciát, és ne az árok széle mellett kelljen megszülni, és felnevelni szegény gyereket.

A nők, akik sokak szerint nem is valódi nők, mert nem tudják beteljesíteni a női princípiumot, csak ők lehetnek hibásak – legalábbis sokak szerint. Szégyenben maradnak, mert nem tudnak unokát szülni a saját szüleiknek, a párjuk fülét rágja együttesen anyósuk és apósuk, hogy keressenek egy másik nőt, akit végre megérdemelnek.

És azt sem veszi észre senki, hogy sem a gyermekvállalási kedv(etlenség), sem a meddőség felelőssége nem taszítható pusztán a nők vállára, ugyanúgy nekünk kell elvinnünk ezt is, mint az egészségügyi rendszerben való küzdelmek és a döntések súlyát. Miközben tudjuk azt, hogy sokszor épp a férfiak miatt csúszik a gyermekprojekt, vagy őket nehéz rávenni arra, hogy menjenek el andrológiára, elvégre olyan nem létezik, hogy egy férfi… Az teljes képtelenség.

Pedig a statisztikákból tudjuk azt, hogy legalább olyan százalékban múlik rajtuk a várva várt utód késlekedése, mint a nőkön. Akkor is, ha nincs problémájuk az ágyban. És akkor is, ha már van gyerekük.

De a társadalom is azt sugallja feléjük, hogy ők férfiak, és a férfi addig férfi, míg szégyenben nem marad. És ez már akkora szégyen lenne, hogy inkább ne is beszéljünk róla, mert amiről nem beszélünk, az nem létezik.

Miközben rendkívül káros az, hogy lenézünk, kinézünk, ujjal mutogatunk épp azok felé, akik nagyon is segítségre szorulnának, mind az orvosoktól, mind lelkileg, és miközben a legtöbben se otthon, se az egészségügyben, se a barátaik közt nem kapnak az égvilágon semmilyen segítséget. Tulajdonképpen az állam is fütyül erre a statisztikailag cseppet sem elhanyagolható csoportra, akik a párok – merthogy a meddőségben mindig párokról beszélünk – 20%-át teszik ki Magyarországon.

Kiplakátolják az orruk elé, hogy szüljenek, elmondják nekik, hogy semmi másról nem szólhat az életük, csak az anyaságról, aztán vessenek magukra, hogy nem hallgattak a náluk sokkal okosabbra. De tulajdonképpen nem is tudom, miért várnék változást ott, ahol politikusok arról beszélnek – és még különösebb felháborodást sem okoznak vele -, hogy a nő dolga a fakanál mellett van, és az, aki nem teljesítette a kötelességét, és nem szült a hazának legalább három gyermeket, az még egy vezetői pozícióra is alkalmatlan lenne.

Mert megint itt vagyunk, hogy könnyebb hibáztatni, mint segíteni, és könnyebb elítélni, mint megpróbálni megérteni. Én pedig soha, senkinek, még a legrosszabb ellenségemnek se kívánnám, hogy át kelljen élnie azt a poklot, amelyen mi nap, mint nap keresztülmegyünk, mert hiába köszönhetem ennek, hogy azzá lettem, aki vagyok, bizony nem élveztem se azt az utat, amivel eljutottam oda, hogy a gyermekünk késlekedése ellenére szilárd talajt tudjak a talpam alatt, sem azt, amit még esetleg átélhetünk, nem kívánnám nekik a félelmet, hogy mi lesz velük, a párkapcsolatukkal, a házukkal, nem kívánnám nekik azt, hogy át kelljen élniük, mikor széttárják az orvosok a kezük, hogy fogalmuk nincs, mi a baj, vagy fogalmuk nincs, miért nem sikerült ez a lombik sem.

Nem kívánom, hogy akár ők, akár a gyermekeik, vagy unokáik valaha is megérthessék, min megyünk, és főképp min mennek keresztül azok, akik még nálunk is nehezebb helyzetben vannak, de sajnos az egészség kíméletlen, és igazságtalan, soha nem lehet tudni, ki kerül hasonló helyzetbe.

De azt kívánom, hogy ne ítéljenek el nőket és párokat amiatt, mert nem volt kegyes velük a biológia.

 

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. mikkamakka says:

    Én magamból indulok ki. Teszek rá, kinek van gyereke vagy sem, akar-e vagy sem, hányat, milyen neműt, mikor szült stb.
    Egyáltalán nem foglalkozom ezzel, sőt! Ez magánügy, nekem ehhez semmi közöm.
    Nem égetek senkire sem billogot.
    Egyelőre messze a gyerekvállalás, így ki tudja, lehet rám is ez vár, de szerintem a kutyát sem érdekli, hogy te, mint Cseresznyevirág szülsz-e. Senki nem tör pálcát feletted, nem néz le ; ez csaja te fejedben létezik. Egyfajta paranoia, mert Te szégyelled, így mindenkire kivetíted.
    Hidd el, ez a ti dolgotok és senki nem néz le, mert eddig falakba ütköztetetek!
    A kormány és talpnyalói meg tehetnek egy szívességet…

  2. cseresznyevirág says: (előzmény @mikkamakka)

    Sajnos a tapasztalat mást mutat. Most már elmúlt az az időszak, hogy kizárólag magunkról akarjak írni, és ez a poszt, a benne leírtak is úgy születtek meg, hogy az utóbbi időszakban tényleg rengeteg érintettel beszélgettem, olvastam fórumokat, néha más blogokat is. Minket nem néznek le, de kérdezősködnek. De nagyon sokakat lenéznek, van, akivel explicit közlik, hogy selejtesek. Jó lenne, ha neked lenne igazad…

  3. bettyboop says:

    Ez nem paranoia, ez nem csak a meddő nő/férfi/pár fejébe létező “elvárások”. A magyar társadalomra különösen jellemző a normatív dolgok preferálása, így ha valaki ezen halmazon kívülre esik azt már könnyű megbélyegezni. Ugyanúgy, ahogy ezek az elvárások akár a nemi szerepekkel kapcsolatban, akár a “normális család” megléte egy olyan mélyen a társadalomban lévő elvárás, hogy fel sem tűnik, akkor ha valaki “teljesíti” ezeket a kritériumokat. Ugyanakkor ha valaki ezeket nem teljesíti, kilóg a normatív elvárásrendszerből, hidd el a társadalom rögtön érezteti vele ugyanolyan indirekt módon, ahogyan az elvárások is a társadalomban beágyazottan jelen vannak. Ahogy cseresznyevirág is írja ezek az elvárások jelennek meg a kérdések, a felhúzott szemöldökök mögött…

  4. Krisztina F. says:

    Sziasztok! Én kicsit mikkamakkával értek egyet. Lehet,hogy én élek szerencsés környezetben, de ahány ilyen nőt ismerek (sajnos túl sokat) mindekiért szorít a családja, környezete. Nem egy kolleganőm küzd hasonló problémával. Ha úgy érzik szívesen beszélnek az épp aktuális fejleményekről, de sosem faggatjuk őket. Aki pedig nem tartozik a közvetlen környezetben annak pedig egyszerűen nem kell foglalkozni a véleményével. Meg sem kell hallani. Felesleges ezen gyötörnie magát az embernek.

  5. Bsazs says:

    Én tapasztalatból beszélek és szerintem sem igaz ez. Sokat küzdöttünk -bocsánat ez szemszög kérdése kinek mi a sok- hogy gyermekeink lehessenek, de én soha sem éreztem ezt. Mindenki támogatott, nem kérdezgették, hogy na van-e már két csíkod, az ovud hogy áll stb. Bár néha édesapám megjegyezte, hogy szedjek kevesebb tablettát lehet akkor sikerülne, de nem hinném hogy rosszindulatból mondta volna. Soha senki nem hibáztatott vagy néztek rám ferde szemmel, sőt. Egyébként amúgy is olyan ember vagyok akinek a pohár félig tele és nem félig üres, ha valaki mondott is bármi rosszat meg sem hallottam. Nagy családot akartunk a férjemmel ha más nem örökbe fogadtunk volna. Ha meg valakinek nem tetszett volna annak nincs helye az életünkben.

  6. cseresznyevirág says: (előzmény @Bsazs)

    Kedves Bsazs!
    Örülök, hogy ti nem így éltétek meg, és segítőkész volt a környezeted, tényleg, hatalmas kincs. Nekem is az, és nagyon örülök neki, viszont olyan történeteket hallok másoktól, hogy keresztbeáll tőle a fülem. 10+ éve gyerekért küzdő nő, akivel az anyja közölte, hogy “selejtes”, és bizony találkoztam már olyan beszámolóval, akinek lombik centrumban mondták, hogy menjen el, mert “selejtes” és csak a statisztikákat rontaná, aztán másik helyen elsőre sikerült nekik… Nagyon sokféle történet van, és sajnos nem mindegyik örömteli. 🙁 🙁 🙁

  7. cseresznyevirág says: (előzmény @Krisztina F.)

    Kedves Krisztina!
    Nagyon örülök neki, hogy tényleg sokan, egyre többen támogatják legjobb tudásuk szerint azokat, akik a környezetükben ilyen problémákkal küzdenek. És tényleg örülnék neki, ha mindenki így állna hozzá, azonban sajnos ettől még messze állunk. Örülök a pozitív beszámolóitoknak. És őszintén kevésbé örülök annak, hogy nem nyilvánosan hányan írták, hogy ez így van. 🙁

  8. cseresznyevirág says: (előzmény @bettyboop)

    Kedves Bettyboop!
    Ezt nagyon így van! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!