Cseresznyevirág blog

Ha nem tudunk szülni, karriert se építhessünk?

Nem szeretek a blogon politikáról írni, mert egyrészt nem emiatt hoztam létre ezt a blogfelületet, hanem azért, hogy segítséget nyújthassunk egymásnak sorstársaimmal. És azért se szeretek ilyen témákról írni, mivel általában nem örömteli híreket tudtam veletek megosztani. 🙁

A napokban robbant hírként, hogy egy bizonyos vitafórumon az alábbi pontokat tárgyalnák meg:

“- az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is
– támogassa a válságba került házasságok terápiás kezelését
– a média erejét felhasználva készüljenek népszerűsítő kampányok a családos lét szépségeinek hangsúlyozására
– 30 év felett vezessék be a szingli adót
– ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke
– a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!” (Forrás)

Bár utóbb visszavonták a felvetést, azonban én így sem tudok szó nélkül elmenni mellette. A szingliadóról, a párkeresés támogatásáról nem szeretnék most vitatkozni, nagyon sokan írtak már róla, azonkívül, hogy teljesen abszurdnak gondolom, nem sok plusszt tudnék hozzátenni az eddig elhangzottakhoz, azonban úgy gondolom, vannak még olyan szépségek ebben az ötletben, melyekről nem beszéltünk eleget. Hiába vonták vissza, úgy gondolom, olyan szintű negatív diszkriminációról beszélünk, mely mellett akár megvalósul, akár csak arról legyen szó, hogy ezt ki lehet mondani büntetlenül Magyarországon 2016-ban, nem mehetek el szó nélkül.

Kezdjük is rögtön a második ponttal:

“- a média erejét felhasználva készüljenek népszerűsítő kampányok a családos lét szépségeinek hangsúlyozására”

Nem tudom, hova akarnak még több plakátot elhelyezni, ami azt illeti, én mindenhol ezeket látom, mit ne mondjak, egy egyébként is rosszabb, sikertelenebb, reménytelenebb napon nem szokott hozzájárulni a jó hangulatomhoz, hogy elhúzzák az orrom előtt a mézesmadzagot, mi több, kiplakátolják, hogy kéne élnem, de segítséget nem adnak hozzá. 🙁 De végülis már volt időm megszokni, valahogy ezen is túlteszem magam, ahogy hozzám hasonlóan minden 5. pár tagjai…

“- a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!”

Önző dög vagyok, tudom, de NEM, NEM, NEM és NEM akarok részt venni más családok terheiben, miközben a saját családdá válásunk terheit nyögjük, és NEM akarom közelről nézni az örömeik, miközben mi sírunk, hogy a saját életünkben nem tudjuk mindezt megvalósítani.

Nem tudom, pontosan hogyan képzelték ezt el, de nem vagyok hajlandó, és nem vagyok képes más gyerekeire vigyázni, amikor a reggeli negatív tesztem miatt törölgetem a könnyeimet, nem vagyok képes mások családi házát takarítani vagy megfőzni a vasárnapi családi ebédjüket, és fél szemmel nézni a boldog családi idilljüket, aztán egyszerűen hazamenni a saját szürke életembe. 🙁

Amit viszont igazán felháborítónak tartanék, az ez a pont lenne:

“- ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke”

Nem tudom, melyik agyament politikusnak (vagy nem politikusnak) pattant ki a fejéből ez az ötlet, de felháborítónak, gusztustalannak és diszkriminatívnak érzem, ez az, amit szerintem nem csak bevezetni hatalmas kirekesztés, hanem már az is, amikor kimondják, az, hogy valaki mindezt komolyan gondolja.

És nem érdekelne, ha beleraknának kiskapukat, mert végtelenenül megalázónak tartanám egy állásinterjúra vagy egy pályázathoz csatolni a papírokat sikertelen lombikokról, volt rákkezelésről, mely során az illető elvesztette a méhét vagy arról, hogy akár az anya olyan betegségtől szenved, akár olyan genetikai probléma van jelen a családban, mely miatt nem tudják bevállalni a terhességet.

Végtelenül megalázónak és diszkriminatívnak érzem, hogy ez a kitétel ugyanakkor kizárólag a nőkre vonatkozik. Tehát a férfiak, akik egyébként is túlsúlyban vannak a vezetői pozíciókban, nyugodtan lehetnek gyermektelenek. Nyugodtan megtagadhatják a feleségüktől, élettársuktól az anyaságot, és elintézhetik avval, hogy nem állnak készen. Mindez gusztustalan szexizmus, vigyék el a nők a vállukon a népesedési problémák terheit egyedül. És lehetőleg ne is álmodjanak vezető pozícióról…

És végtelenül gusztustalannak tartom, hogy mi, nők, akiknek nem megy csettintésre a teherbeesés, még a munka világában is hátrányba kerüljünk. Persze, lehet mondani, hogy attól még egy multinál nyugodtan kerülhetünk vezető pozícióba, vagy alapíthatunk egy kis céget. De ez nem mindenkinek opció.

Van nő, aki nagyszerű tanár, és kitűnő szervező, átlátja a pénzügyeket, a körülötte álló embereket. De ne lehessen az iskola igazgatója, mert nem tud szülni?

Vagy az a nő, aki a nemi diszkrimináció ellenére végigküzdötte magát az orvosi pályán, kitűnő tapasztalatot szerzett, ne is jöjjön szóba főorvosként, ha nem tudott szülni?

Ne kerülhessen be a parlamentbe az a nő, aki gyakorta látogatja a meddőségi központokat? Vagy ne kerülhessen be az állami vállalatok, a posták, a színházak, a múzeumok, a minisztériumok vezetőségébe? Ne lehessen nő az egyetemen dékán, ha nem adatott meg neki, hogy csettintésre szülni tudjon?

Mert egész biztos, hogy az a nő, aki nem szupertermékeny, nem érhet el eredményt tudományos, politikai vagy pedagógiai pályán? Mintha a kettőnek köze lenne egymáshoz…

Mert vannak, akik hiába küzdenek éveken keresztül, egyszerűen nem megy, hiába vesznek igénybe minden lehetőséget, hiába megy rá a szűkebb és tágabb család vagyona. És vannak, akiknek 5, 8, 10 vagy még több idő, rengeteg áldozat, anyagi csőd árán, de végre sikerül egy vagy két gyermek, és egyszerűen nem tudják bevállalni még egyszer ezt a tortúrát, mert már nem maradt rá se pénzük, se lelkük, és mert nem tudják vállalni, hogy annak minden terhét nyögjék a már megszületett gyermekeik is.

És bizony vannak nők, akik épp az első szülésük következtében nem tudnak soha többet gyermeket vállalni, mert elvesztik a méhük, mert beindul egy autoimmun folyamat.

És vannak nők, akik legyőzték a rákot, de közben elvesztették azokat a szerveiket, melyek anyává tehették volna őket. Borzasztó erősek. De szülni akkor sem megy.

Vannak nők, akik még csak várnak, és várnak, egyik orvostól a másikig rohannak, s közben telik az idő. Az életet élni kell. Jobb híján a munkában teszik oda magukat, ott élik ki a kreativitásuk, ottani sikereikkel kompenzálják otthoni bánatuk, hogy érezhessék maguk valakinek. De nem mehetnének előre, épp amiatt, mert nincs három gyermekük.

De tulajdonképpen mindegy is, hasonlóképpen megalázó lenne azt magyarázni a munkáltatónak, hogy miért csak két év múlva szeretnénk gyereket, vagy miért nem vállalnánk be egy másodikat vagy harmadikat. A munkabeli tehetségünk pedig nem függ a gyermekeink számától.

Sőt, az anyaság minősége se függ attól, hogy milyen könnyen esik valaki teherbe. Van, akinek könnyen megy, van, akinek nehezen. Nem szülni dicsőség, hanem tisztességesen és jól felnevelni.

De ha már szülni nem megy nekünk olyan könnyen, és ha már nem segítenek abban, hogy anyák lehessünk, legalább a munkában hadd teljesedhessünk ki. Mi, annak a bizonyos minden ötödik párnak a női tagjai, ahol vagy mi, vagy a párjaink küzdünk valamilyen problémával, mellyel magunkra maradtunk a meddőségünkben!

 

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!

A gifek forrása kattintásra megnyílik.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!