Cseresznyevirág blog

Már nem is sírtam, mikor 20 nap után megjött – Meddőségi napló

20. nap

Tudatosítom magamban, hogy holnap reggel vérvétel. Igazából már napok óta fájnak a melleim, de mindennek már nem vagyok hajlandó jelentőséget tulajdonítani, elvégre úgyis mindig van valamilyen tünetem, amire a hormonkezelések igencsak rátesznek. Már elhatároztam, hogy nem foglalkozom olyan tünetekkel, hogy valami feszül, fáj, szúr, mert ezeket elképesztően könnyen beképzelem, és újra hipochonder válik belőlem.

Este némi rózsaszínességet vélek felfedezni a wc-papíron, aggódom, de ebből még bármi is lehet.

red-967997_1920

Másnap reggel a szokásosnál korábban kelek, vérvételre megyek, nem reggelizek, az uzsonnámat (és a reggelimet és az ebédemet és a tízóraimat) rakom össze, rámtör a farkaséhség, legszívesebben felfalnám a fél hűtőt, görcsbe rándul a hasam, és mantrázom magamban, hogy ez nem lehet más, csak az éhség, biztosan a gyomrom, hiába van lejjebb, csak az lehet, úgyis ájulásközeli állapotban vagyok, de nyilván azért, mert semmit sem ettem.

Bebuszozok a laborba, és szert teszek a sorszámomra, aztán várok. Rengetegen. Ezúttal nem ül le mellém senki, csendben olvasgatok. Az idő pedig megy, már fél órája ott vagyok, alig haladtunk, egy óra, másfél, kettő, mikor végre regisztrációra kerülök. Előttem és utánam már mindenki feladta, és hazament.

Bejutok, leveszik a vért. Progeszteronra, 21. nap, arra vagyunk kíváncsiak, volt-e peteérés. És a szokásos TSH-t is levettük akkor már, amiért a múltkor megharcoltam. Semmi probléma, már megszoktam, annyiszor szúrtak az elmúlt időszakban, hogy semennyire nem akadok fent, csak a két órás várakozáson.

A hasam még mindig görcsöl, kimegyek, a mosdóban friss vér. Ez nem lehet igaz. Kissé bosszús vagyok, hogy feleslegesen jöttem be, és álltam ki a sort, mert annyi időm van. De már nincs mit tenni, ugyanevvel a bosszússággal jegyzem meg, hogy csináljon vele az orvosom, amit akar.

Leülök a rendelő előtt, és avval a mohósággal falom be végre a reggelim, közben megérkeznek azok az igazi görcsök, hiába, a szervezetem is bagoly, nem szereti túl korán. Valahogy bevonszolom magam a munkahelyemre, egy örökkévalóság az út, de már az sem segít, hogy leülhetek, hiába a fájdalomcsillapítás, azt hiszem, lefordulok a székről, úgy fáj. Most nem ájulok annyira, de mégis rettenetes, alig bírok a széken maradni.

Amint tudok, hazamegyek, ez a nap már kínszenvedés, ilyenkor előjön a szédülés, és azok a görcsök, amiktől szinte csak fekve tudok megmaradni. Az orvosi kórtörténetembe már beírták, hogy dyssmenorrhea, de egyelőre nem történt ebben előrelépés, én továbbra is tele vagyok kételyekkel, hogy ez a mérték még normálisnak számít.

Csak másnap döbbenek le, hogy odáig már el se jutottam, hogy a lelkem fájjon, amiért már megint megjött, amiért nem elég, hogy már megint nem estem meg, de még mindig meg se közelítettük a normális ciklushosszúságot… Nem sírtam. Egészen üresnek érzem magam, és zavar ez az üresség, mert félek a kiégettségtől, mintha normális lenne, hogy egy újabb kudarcot félvállról vegyek, mintha mi sem történt volna…

 

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Paula says:

    Olvaslak,minden bejegyzesedet… segíteni nem tudok, elképzelni sem tudom milyen neked, de átérzem fájdalmadat és ha ez jelent valamit, sokat gondolok rád es fogom a csipiszt… a lábujjaimon is…
    Írj ki mindent magadból. Légy erős.

  2. cseresznyevirág says: (előzmény @Paula)

    Köszönöm, nagyon kedves vagy!
    Azt hiszem, mindnyájunknak megvannak a nehézségeink, kinek ez, kinek az. 🙁 Szóval nem baj, ha nem tudod elképzelni. 😛
    A kiíráson pedig igyekszem. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!