Cseresznyevirág blog

Meddőségi ügyekben az asszony döntsön? – Meddőségi napló

Tudatosult bennem, hogy muszáj váltanom, és nem hallgathatok többé az endokrinológusomra. Nem mertem többé rábízni magam olyasvalakire, aki legyint egy – a múltkorihoz hasonló – problémára, és annyi a válasza, hogy folytassuk így, legyek türelmes, nem áll be a pajzsmirigyem egy pillanat alatt (igaz, hogy ő fél éve kezel minimális eredménnyel), de azért ezeknek az értékeknek az ellenére akar stimulálni. Úgy éreztem, fogalma nincs, mit csináljon, de azt nagyon, zavart, hogy jobban láttam nála mindennek a következményeit, és már féltem, mert úgy éreztem, úgy evez veszélyes vizekre, hogy ezt észre sem veszi.

girl-491623

A következő napok avval teltek, hogy orvosok után kutattam. Természetesen úgy gondoltam, meg kell próbálni körbenézni az állami rendszerben, hátha találok valakit, aki megfelel az elvárásaimnak, mégpedig hogy egy igazán jó endokrinológusról legyen szó, mivel látszott, hogy sajnos a probléma komplikáltabb, mint amire elsőre számítottunk. Ezt a lehetőséget sajnos nagyon hamar ki kellett zárni. A szóbajövő intézetek endokrinológusairól vagy konkrétan semmit nem találtam, legfeljebb az orvoskereső írta ki, hogy mikor végeztek, és hol dolgoznak, de véleményt, bármit egyáltalán nem, vagy ha tudtam róluk olvasni valamit, az nem volt túl meggyőző. Ráadásul ha közülük választok ki valakit, akkor újabb harc egy újabb beutalóért, amire már az is kétséges, hogy megkapom-e, fogadnak-e eltérő lakcímmel, és utána következhet újra a több hónapos várólista egy igencsak kétséges megoldásért.

Körbekérdeztem az ismerősöket, hogy ki hova jár, mennyire elégedett, és meglehetősen sok nevet kaptam, sokféle véleménnyel, illetve róluk megkerestem mindent, amit találtam. Többen ajánlottak nőgyógyászt, nos, ezt a lehetőséget én kizártam, mivel aki nem endokrinológus, érthet egy alap, tankönyvi rendellenességgel, de én az összetett problémáimmal nem akarok újra zátonyra futni, főképp, hogy a pénzt és az időt akkor is rá kell áldoznom.

Mindenképp endokrinológusra van szükségem, aki ért a pajzsmirigyhez és a további női hormonális problémákhoz, mivel sajnos a régi leleteim se lettek megfelelően kiértékelve… Azóta pedig több, mint fél év telt el.

Nos, ahogy körbenéztem, hogy nagyjából mit fog jelenteni a vizsgálatsor, melynek egy részét ugyan elvileg kiírathatnám tb-re, de ugye épp evvel futottam többször zátonyra, úgyhogy a hátralevő időben se jósolok sok sikert az ezirányú próbálkozásaimnak. Az alábbi táblázatban összesítettem, hogy nagyjából milyen vizsgálatokra lenne szükségem az endokrinológián, ezek pedig mennyire sürgősek:

Endokrinológia első konzultáció 15.-20.000 Ft Nagyon sürgős. 🙂
Endokrinológia további konzultációk 11-15.000 Ft (néhol 20.000-ig) Ha megvannak a vizsgálatok, tolható.
Pajzsmirigy hormonpanel kb. 10.000 Ft Sürgős.
Inzulinrezisztencia vizsgálat kb. 10.000 Ft Sürgős.
Női hormonpanel kb. 10.000 Ft Valószínű meg kéne csinálni.
Pajzsmirigy ultrahang 7-10.000 Ft Valószínű indokolt lesz.
Gluténintolerancia vizsgálat kb. 4000 Ft Nem sürgős, de előbb-utóbb kéne.

 

De vegyük csak sorra, miről van szó. A legtöbb helyen az első konzultáció valamivel drágább, mint a többi, ezen igazából nagyon változtatni nem lehet. Itt átnézik a korábbi leleteket, illetve megbeszéljük, milyen további vizsgálatokra van szükség a kezelés megkezdéséhez, amiket a második konzultációra el kell végeztetni. Tulajdonképpen az egész folyamatot meg lehet úgy gyorsítani, illetve egy konzultáció díját megspórolni, ha az első konzultációra már a kezelés megkezdéséhez szükséges leletekkel megyek. További konzultációkra a pajzsmirigyem miatt valószínű addig, míg be nem áll, nagyjából hathetente kontrollra lesz szükség (és előtte a szükséges vizsgálatokra, azt hiszem, el kéne kezdenem lottózni, kár, hogy tanultam statisztikát 😀 ).

A pajzsmirigy hormonpanel az alábbiakból áll: TSH, szabad T4, szabad T3, antiTPO és antiTG. Nos, ezekre mindenképp szükség lesz az első konzultáció előtt. Mivel az endokrinológusom sorozatosan csak a TSH-t hajlandó kiírni, illetve mivel az sorozatosan nincs tartományban, megnézik hozzá a szabad T4 pajzsmirigyhormont, ezért a többiekről mindenképp kell információt nyerni. A szabad T3 a másik pajzsmirigyhormon, amit nekem nem néztek, noha az eddigi leleteim alapján valószínű ott kéne keresni az eltérést. Az antiTPO és antiTG vizsgálatára pedig azér lenne szükség, hogy tudjuk, éppen mennyire dúl autoimmun gyulladás a szervezetemben, ezt még sose nézték (hurrá, állami rendszer), és valószínű a kezelés és az életmódváltás következtében csökkent is az értékük, azonban mindenképp minimalizálni kéne, ugyanis a tomboló autoimmun gyulladás önmagában is keresztbetehet a babának. 😛 A pajzsmirigy vérvételeinél egyedül úgy tudnék spórolni, ha össze tudnám hozni, hogy amikor az orvos egyébként is kiírja a vizsgálatot, megcsináltassam a többieket, mivel fontos lenne, hogy egy vérvételből legyenek adataink.

Az inzulinrezisztencia vizsgálatot már rég el kellett volna végeztetni, ugyanis azt hiszem, egyrészt a veszélyeztetettek körébe tartozom, másrészt az annak következtében kialakuló pcos tüneteit is eléggé szisztematikusan hozom, ha eltekintünk attól, hogy a petefészkemben szerencsére nem jelent meg, bár ugye a petefészkem az elmúlt hónapokban nem is sok mindent csinált, úgyhogy az orvosom ahelyett, hogy ki akart volna igazodni a leleteimen, és elküldött volna ir-vizsgálatra, amiben én kitartóan reménykedtem, folyamatosan pcos-gyanúsként emlegetett.

Egyszóval nagyon fogok csodálkozni, bár valljuk be, örülni is, ha az inzulinrezisztencia negatív eredményt hoz. De nézzük, miért is: bár cukorbetegség – legalábbis felismerten utoljára dédszülőnél fordult elő a családban, de – van élő, egyenes ági nő leszármazottam másodlagos meddőséggel, amire sose jöttek rá, mi volt az oka, de akkor még nem is beszéltek ilyesmiről. Anyukám egy – nem egészen jól kezelt – terhességi diabétesszel, azaz magas vércukorral és nagy súllyal szült engem, ami önmagában is növeli az esélyeket, ráadásul duci kislány voltam, és ezt a mai napig nem sikerült teljesen megszüntetni. Továbbá: zsíros, pattanásos bőr (na, jó, most a hormonok miatt katasztrófa, de sose volt szép), erős testszőrzet (örökös harc), minden plussz kilóból úszógumi és has lesz, ha kihagyok egy étkezést vagy étel nélkül megyek sportolni, akkor pedig szabályosan rosszul vagyok.

Ráadásul a tavaszi vérvizsgálataim eredményeit nemrég elővettem, és a ciklus első felében jóval magasabb volt az LH-m, mint az FSH-m. Emiatt gondolom, hogy a női hormonpanelt újra el kéne végeztetni, LH-val, FSH-val, ösztradiollal, tesztoszteronnal és a többiekkel, ugyanis ha ez a gyanú beigazolódik, minél előbb azt is kezelni kéne. Tulajdonképpen ezt a hormonvizsgálatot leginkább az fogja eldönteni, hogy lesz-e a megfelelő időpontban új ciklusom (nagyjából egy hónapja lesz rá, de sose lehet tudni).

A pajzsmirigy ultrahangot eddig nekem nem végezték el, noha ez is indokolt lenne, mivel jócskán alul és hülyén működik a pajzsmirigyem, jó lenne, ha látnánk, mekkora a pajzsmirigyállomány, illetve van-e benne göb, remélem, nincs. 😀

A gluténre a vizsgálatot tulajdonképpen csak a pajzsmirigy miatt szeretném elvégeztetni. Bár vannak, akik szerint alapból összefügg az autoimmun pajzsmirigybetegség a gluténnel, én ebben nem hiszek, ugyanis ha gluténintolleranciáról van szó, mindenképp ki kell tudni mutatni annak meglétét. Ez tulajdonképpen nem annyira sürgős, mivel erre utaló tünetem nincs, nem tartom valószínűnek, de sajnos kizárni sem lehet, ezért valószínű a pajzsmirigy következő vagy azutáni kontrollvérvételjével együtt levetetem.

heartsickness-428103

Akárhogy is nézem, ez nagyjából azt jelenti, hogy körülbelül 50.000 Ft-ot fogok otthagyni kezdésként az orvosnál, ami nem kevés, de legalább cserébe sok, plussz aztán attól függően, hogy mi minden lesz pozitív, hónapról hónapra újabb súlyos tízezreket, ami azért valljuk be, hogy majdnem minden háztartásnak megterhelő. Örültem volna, ha kicsit később kezdődik ez el, és egy pár lépéssel előrébb tudunk kerülni az állami rendszerben, és kicsit spórolni lehetőleg a gyerekre, rosszabb esetben azonban arra, hogy később is ki tudja, milyen beavatkozásokra lesz még szükség.

És szerettem volna minderről kikérni férj véleményét. Ő azonban egy-két mondat után úgy döntött, hogy ezt rámbízza, mert én jobban képbenvagyok. Még pár mondat után pedig úgy érezte, hogy evvel kapcsolatban már mindent megbeszéltünk.

Ezt a félreértést később tisztáztuk, és megbeszéltük, hogy bár nekem megvan a véleményem, és mindennek sokkal inkább utánanéztem, szeretném vele megosztani a kételyeim, az érveim, a meglátásaim, no, meg egy ilyen súlyos anyagi ügyről nem dönthetek egyedül.

Természetesen jól esik, hogy bízik bennem, és gyakorlatilag feltétel nélkül támogat mindebben, de én nem azt szeretném, ha mögöttem, hanem ha mellettem állna ilyenkor, és ő is kialakítana szilárd álláspontokat, illetve részletesen átbeszélné velem a teendőket.

Közben pedig gondolkodtam, és úgy tűnik, a legtöbb családban a nők mozgatnak meg minden követ, hogy szülők lehessenek, a férfiak pedig csendben, a háttérből támogatják őket. Ők egész máshogy élik meg ezt a küzdelmet, saját férjemen pedig sokszor azt érzem, hogy még pár lépéssel mögöttem jár, ezért nem is akarom sürgetni az ő vizsgálatait, néha szóbakerül, de tudom, hogy miattam még úgyse olyan sürgős, de nem kergethetem az őrületbe. Jó ez a higgadt, nyugodt, biztos férfigondolkodás, de néha annyira szeretném, ha átlátná, és átbeszélné velem egy női szemmel és női aggyal.

Aztán felmosolygok, mikor kihúz a gödörből a férfias biztosságával. 🙂

A vége az lett, hogy férj támogatásával bejelentkeztem a kiszemelt orvoshoz, mondjuk majdnem két hónappal későbbre kaptam időpontot, de elvileg a kontroll már gyorsabban megy, sőt, azt én is láttam, hogy kontrollidőpontokat hamarabbra adnak ki, szóval emiatt nem aggódok. Most magamban számolom vissza a napokat, s végül hosszas tanácskozás után arra jutottunk, hogy addig is visszajárok a régi orvoshoz, és – többnyire – az ő utasításai szerint járok el.

couples-12012

 

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. BB77 says:

    Szia! Pajzsmirigy és glutén témában eléggé otthon vagyok, szerintem tudok segíteni pár dologban, ha gondolod, keress meg privát üzenetben!

  2. cseresznyevirág says: (előzmény @BB77)

    Szia!
    Köszönöm a felajánlást! 🙂 Egyelőre nem fogok vele élni, mivel ilyen szempontból nem vagyok elveszve, inkább azt az orvost keresem, aki partner benne, de most nagyon reménykedem, hogy jó helyre fogok kerülni. 🙂

  3. Kingaa says:

    Szia. Az én férjem is hasonlóképpen jár el, a háttérből támogat, de nem veszi ki a döntésekből a részét, ami egyre jobban zavar. Mindent rámbíz….Mondtam is neki, hogy ideje jobban bekapcsolódni, mert én úgy érzem folyamatosan rossz döntéseket hoztam 😀

  4. cseresznyevirág says: (előzmény @Kingaa)

    Tulajdonképpen fura dolog ez, mert szerintem nők milliói örülnének, ha a férjük ennyire bízna bennük, és támogatná őket, de azért annyira rossz, hogy a döntések mégis ránk maradnak, és ahogy látom, nagyon sok helyen a nőkre, pedig jobb lenne a döntés felelősségén is osztozni, meg nyilván kettőnkben már több minden felmerül.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!