Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Cseresznyevirág blog

Véres rémálom az életem – Meddőségi napló

A harmadiktól a hetedik napig szedtem a clostit, és szexinek és boldognak éreztem magam, aztán egyik este az örömmel teljesített kötelességünk után görcsbe rándult a hasam, a nyolcadik napon már komoly fájdalmakkal küzdöttem, görcsölés, szurkálás, képtelen voltam kiegyenesedni, a kilencedik nap délutánján pedig enyhén, de elkezdtem barnázni, másnap délelőtt már nem csak a wc-papírt, hanem a bugyimat is barnára festette. Kissé féltem, de reméltem, hogy ez – bár nem a legjobb hormonértékek mellett -, de mégiscsak az ovuláció közeledtét fogja jelezni.

fear-615989

A tizedik nap már komoly görcsöktől szenvedtem, és félve indultam hazafelé a biciklivel, szédültem, elhomályosult előttem a világ, és egyre jobban barnáztam, már nem csak a wc-papír, hanem mindenem olyan lett.

Azért délután hazaérve felbontottam az első LH-tesztet, mert annyira szerettem volna kicsit megfigyelni, és reméltem, sikerül kimutatnom végre egyszer egy ovulációt, sokáig nem akart semmi előjönni, be is raktam egy szekrényajtó mögé, hogy ne lássam.

Közben újabb hatalmas görcsök, és minden egyes görcsnél alvadt vérdarabok jöttek belőlem, de még volt erőm azon pánikolni, hogy ha így lesz ovulációm, hogy épül nyálkahártyám, és főleg hogy ágyazódik be?

Később elővettem az LH-tesztet, és hirtelen néztem, hogy most akkor melyik a kontrollcsík a kettő közül, és büszke voltam, hogy úgy tűnik, legalább egy ovulációm lesz…

Le kellett ülnöm, annyira görcsöltem, és szédültem. És pánikoltam. Újra és újra kimentem a mosdóba és néztem az elnyúló vérdarabokat, megszagoltam, és olyan érzésem volt, mintha belülről rothadásnak indultam volna.

Elővettem újra a closti betegtájékoztatóját, kihajtogattam magam elé az asztalra, és próbáltam úgy nézni, hogy a szédülés és a könnycseppek mellett követni tudjam az elhomályosuló sorokat, és elcsodálkoztam a szenvtelen, tudományos megfogalmazáson, amivel tájékoztattak a lehetséges mellékhatásokról.

Szédülés, vérzés, görcsök, s még odabiggyesztették mellé, hogy endometriózisra utalhat, nekem pedig sikított a lelkem, hogy ezt nem akarom, nem akarok még egy krónikus betegséget, nem akarok evvel küzdeni, nem akarom.

Lelkemben feltolultak a miértek, a miért történik ez velem és a miért épp velem?

Egyedül voltam még otthon, vártam a férjem, szédültem, de reméltem, hogy kezemben tarthatom az irányítást, nem tudom, miért, de fel sem merült, hogy valakit felhívjak, hogy baj van, csak ültem összegörnyedve a fájdalomtól és kortyolgattam a levendulás-citromfüves teát.

Nyugtáztam magamban, hogy ha ez nem romlik tovább, hiába írja a betegtájékoztató, hogy akkor menjek orvoshoz, ha napokig vérzek, én mindenképp orvosnál indítok másnap. Ha pedig romlik… Akkor ügyelet, biztos, ami biztos, felidéztem magamban még azt a telefonszámot is, melyet utoljára általános iskolában tanultam meg, de még hál’Istennek sose kellett felhívnom.

Aztán megjött a férjem, s nekem hatalmas kő esett le a szívemről, lelkesen mesélte volna a napját, aztán meglátta a könnycseppeket a szemem sarkában, megölelt, és letörölte, meghallgatott, aztán ő is beszélni kezdett, s én képtelen voltam koncentrálni.

crime-64067

Türelmetlenül és rettegve vártam a reggelt, éjjel váltakoztak a majdhogynem ájulva végigaludt és a rettegve összegörnyedt periódusok, időnként remegve riadtam fel, és levert a víz, aztán újra szinte eszméletemet vesztve zuhantam a sötét, álom nélküli mélységbe. Fellélegezve keltem fel reggel, s álltam be a zuhany alá, s próbáltam megtisztítani magam, és közben elgondolkodtam rajta, milyen kínos lesz így széttárni a lábaimat.

A férjem közben felrakott nekem egy teát, kikészítette a reggelit, és próbált egy falatot belémtáplálni, hogy valami energiával induljak el, én pedig úgy éreztem, még a puha vajaskenyeret is képtelen vagyok lenyelni. Rátámaszkodva léptünk ki a kapun, gyengéden átölelt, és biztatott, hogy nyugodjak meg, nem lesz semmi baj. Én pedig rettegtem.

Mikor beértem a rendelőbe, nagy kő esett le a szívemről, s lehuppantam a bejelentkezés előtt a legközelebbi helyre, hogy aztán nehézkesen feltápászkodjak, mikor sorrakerülök, mondtam, hogy a nőgyógyászatra kell mennem, és nincs időpontom, a recepciós még visszakérdezett, hogy sürgős-e, s én nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ezért fájdalmasan válaszoltam, hogy igen.

Megközelítettem a rendelőt, s ledőltem egy újabb székre, mellettem egy negyvenes nő sopánkodott, hogy avval, hogy itt ül, elmegy az egész délelőttje, én pedig csak vártam. Közben valahogy szóbaelegyedtünk, kérdezte, hogy milyenek az orvosok, én pedig az ismertekről nyilatkoztam, végül előttem ment be, s kifele jövet mondta, hogy kedves ember, s én magamban azért egy kissé hitetlenkedtem. Elpanaszolta nekem, hogy a húsz éves lánya még sose volt nőgyógyásznál, s én elgondolkodtam, hogy akkor, pár éve még nekem se volt ez a része az életemnek, bezzeg most… 😛

Többször meglátogattam a mosdót, és úgy éreztem, annyira görcsöl a hasam, hogy nem tudom magam elengedni.

Aztán sorrakerülve, bizonytalan léptekkel mentem be az ajtón, s rogytam le bent a székre, negyedórás monológban tájékoztattam az ügyeletes orvost a kollégájáról, a pajzsmirigy alulműködésemről, a norculutról, a clostiról és az összes tünetemről, aztán a végén hozzáfűztem, hogy itt van minden leletem, úgyhogy még azokat böngészte, aztán jött a kedvenc részem, a vetkőzzön le. Egy mozdulattal lehúztam magamról mindent, és szörnyülködve néztem végig véres alfelemen, letörölgettem magam, s foglaltam el a helyem a vizsgálóasztalon.

doctor-233548

Alaposan körbenézett, levett mindenféle kenetet, megállapította, hogy igencsak vérzem, és ez már felülmúlja a normálist, megnyomkodta a hasam, majd rácsodálkozott az eltorzuló arcomra, pedig nehezen, de megálltam, hogy felordítsak, csupán a levegővétel akadt meg a torkomon.

Aztán hurrá, irány szokás szerint az ajtókon keresztül az ultrahangos szobába félmeztelenül, de ez most nem érdekelt, csak az, hogy megtaláljam az egyensúlyt, és valahogy egyenesen menjek, ne essek össze, és véletlen se menjek neki semelyik ajtónak.

A méhemet nézegette sokáig, megállapította, hogy innen se lát semmit, ami miatt véreznem kéne, aztán kiküldött, hogy nem látja rendesen a petefészkeimet, na, persze, egyszerű lenne, ha nem görcsölnék annyira, hogy megszenvedjek a mosdóban is… Aztán vissza, újra, még egy gyönyörű kép a belső szerveimről, és megállapította, hogy a petefészkeimben sincs semmi. Próbáltam kitekerni a nyakam, hátha én is megláthatok valamit a képből, aztán feladtam, és rákérdeztem, hogy nincs-e legalább egy tüszőm így a clostilbegytes hónap 11. napján, de nem volt az égvilágon semmi. A nyálkahártyám is mindössze 4,5 mm-re nőtt meg.

Összezuhantam.

Visszaküldtek, hogy felöltözhetek, az asszisztensnő hozzáfűzte, hogy nyomjam magam tele Cataflammal, ne hősködjek, és kaptam Exacylt vérzéscsillapítóként, öt napra napi hármat, hogy ha nem enyhül, egy héttel később térjek vissza, és egyébként meglátjuk, hogy folytatódik.

Végig nagyon emberségesek voltak velem, látszott, hogy ideges vagyok, nyugtattak, ezért hálás vagyok. 🙂

Ugyanakkor olyan érzésem volt, hogy azért nem akarnak semmi okosat mondani, mert úgyis járok endokrinológiára.

fear-299679

Kitámolyogtam a rendelőből, és felültem a buszra, lerogytam az első székre a nénik kereszttüzébe, mert le mertem ülni huszonévesen… Mikor hazaértem, nagy kő esett le a szívemről, úgy éreztem, hiába szédülök, hiába homályos körülöttem minden, most már biztonságban vagyok, aztán egy mozdulattal levertem egy pohár vizet, és akkor kitört belőlem minden, hangosan, hisztérikusan zokogtam, még az se érdekelt volna, ha felverem a szomszédokat. Az kellett, hogy ott, leroskadva a földre kiálthassam, hogy miért, miért, és hogy én ezt nem akarom, normális nők normális életét akarom élni, gyereket akarok, és egészséges akarok lenni.

Ehelyett dőlt belőlem az egyre kevésbé alvadt vér, még napokig óránként átvéreztem a tamponokat teljesen, szédültem, és egyáltalán nem volt erőm, ameddig fel se keltem, jól éreztem magam, amint felálltam, elhományosult előttem a világ, és imbolyogtam, reszkető kezekkel kerestem a falakat, melyekbe megkapaszkodhatom, elindulni sem mertem otthonról sehova. Képtelen voltam bármilyen értelmes tevékenységet végezni, csak egy-két filmet néztem meg, aztán aludtam. Bár tudtam, hogy nem ez a fogyókúra legmegfelelőbb időpontja, alig bírtam pár falat levest letuszkolni a torkomon, s mikor férj hazaért, csak az ágyból vagy a fotelből üdvözöltem, s ő odajött hozzámbújni.

Rossz volt otthon ülni nekem, aki legszívesebben nem maradok otthon, akármilyen beteg vagyok, de sikerként éltem meg, mikor a kapuig végre ki tudtam menni, pedig mire odaértem, addigra erőteljesen szédültem, és meg kellett kapaszkodnom.

Most először merült fel bennem a kérdés: hogy lesz nekem így gyerekem?

És felmerült bennem az is, hogy abba kéne hagynom a történetem mesélését, mert nem kelthetek pánikot mindenkiben avval, hogy a legbrutálisabb dolgok történnek meg velem.

Őszintén nem tudom, hogyan lesz.

woman-828886

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon vagy a Google+-on! Ha szívesen beszélgetnél sorstársakkal, gyere a Facebook-közösségünkbe!

Képek: Pixabay

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Marcsus says:

    Sajnálattal olvasom, hogy ennyire nem vagy jól. Javasolhatok valamit? Sólámpa, csend, lehetőleg telefon lenémítva, úgy, hogy nem kell sietned sehova. Húzd össze a függönyöket, és csak feküdj, érezd a lámpa színét a szemhéjaid mögül, ne lásd, csak érezd. Kicsit kiszakítana a mindennapi megpróbáltatásokból.

  2. cseresznyevirág says: (előzmény @Marcsus)

    Kedves Marcsus!
    Köszönöm! Most már jobban vagyok, legalábbis fizikailag, mert lelkileg még nem sikerült magam túltennem rajta, és félek, hogy megismétlődik. De napokig ezt csináltam, csak a sólámpa hiányzott. 🙂

  3. Viv says:

    Jaj. 🙁 először is: persze, hogy lesz kisbabád!!!! Az, hogy most “így” jártál, nem jelenti, hogy mindig… Kiderült, mitől véreztél? És nehogy abbahagyd a blogot! Hatalmas ölelés!

  4. cseresznyevirág says: (előzmény @Viv)

    Jaj, köszönöm! Egyébként nagyon hiányozna, ha abbahagynám. 😛

  5. kakukk says:

    Nem akarok ördögöt festeni a falra, meg lebeszélni Téged, de a szervezeted jelzett, hogy eddig és ne tovább. Talán meg kéne fontolnod, mit mond.. :/

  6. cseresznyevirág says: (előzmény @kakukk)

    Kedves Kakukk!
    Igazán sajnállak, amiért annyira megkeseredett vagy a saját kis életedben, hogy ezt avval kell ellensúlyoznod, hogy az interneten arra próbálsz rávenni embereket, hogy adják fel az álmaikat, nem lehet könnyű evvel együtt élned. De tudod, mit? Csakazértis folytatjuk, és el fogjuk érni, és csakazértis továbbra is erre fogom biztatni a sorstársaimat is.
    Azt hiszem, fogalmad sincs, miről beszélsz, de kívánom, hogy ne is tudd meg soha! És azt, hogy megbékélj!

  7. kakukk says:

    Kedves Cseresznyevirág!
    Mélységesen sajnálom, hogy ennyire beszűkült tudatállapotban létezel. Kettőnk közül nem én vagyok a megkeseredett. Nyugodtan dacolhatsz a világgal, velem, a szervezeteddel, próbálhatod kijátszani, hogy nem úgy vagy összerakva, de mint látod a szervezeted jelez, hogy mi a álláspontja. Nem tudod megerőszakolni ezt.

  8. cseresznyevirág says: (előzmény @kakukk)

    Nézd, ez a blog azért született, hogy sorstársakkal támogassuk egymást, és nem azért, hogy kiöntsük a napi szennyet. Egy olyan problémáról beszélünk, ami nagyon sokakat érint, és a hasonló blogokon reményt adunk egymásnak arra, hogy elérhessük az álmainkat. Eszem ágában nincs dacolni veled, csak nem szeretném, ha az olvasóim, akik többnyire hozzám hasonló életállapotban vannak, és nem hozzád hasonlóan trollkodni jönnek ide a ‘dögöljön meg a szomszéd tehene is’ felkiáltással, az ilyen hozzászólások miatt elbizonytalanodnának. És tudod, mit? Lehet, hogy még nagyon az elején vagyunk, végigcsináljuk, ahogy sok százezren végigcsináltak ennél durvább dolgokat is, s végül egy, kettő vagy több kis csodát kaptak ajándékba. Attól még, hogy rendelkezem némi hormonális eltéréssel, kicsit hosszabb úton, de simán lehet gyerekem, több is, és az ő életében sokkal többet fog számítani, hogy egy szerető, gondoskodó családba született, mint az, hogy azért, hogy megszülethessen, kezelni kellett olyan egészségügyi problémákat, amiket egyébként is kezelni kellett volna.

  9. Katarzis blog says:

    Soha ne add fel! Ezt a harcot a környezetemben már nagyon sokan megvívták. És megnyerték. Én nagyon szorítok nektek! 🙂

  10. kakukk says:

    Persze, értem én, de most olvasd el bejegyzésed.. Szerinted ez azt jelzi, hogy jó úton haladsz? A vetélés-szerű görcsölés és vérzés??
    Én is álmodhatom, hogy unikornis leszek, ehetek ló eledelt, répát, almát, szalmát, tudom is én mit, egy ponton tudomásul kell vennem, hogy nem leszek unikornis.

  11. cseresznyevirág says: (előzmény @kakukk)

    Nézd, felteszem, nem ismered a történet előzményeit, ahogy azt sem ismered, amit én már azóta tudok, hogy nem megfelelő hormonszint okozta, ami egyébként nagyon jól orvosolható. A hasonlatodnak semmi köze ehhez. Amiért az egészet leírom, mert igenis van tanulság, és nem az, hogy fel kell adni, hanem az, hogy még mire van szükség a sikerhez.

  12. cseresznyevirág says: (előzmény @Katarzis blog)

    Köszönöm! 🙂 Eszem ágában nincs feladni, sőt, azóta már a megoldás is félig a kezemben van, legalábbis erre, majd hamarosan. 🙂

  13. Babóca says:

    Kedves Cseresznyevirág! Agykontrollal próbálkoztál már? Nem azt mondom, hogy csodát tesz, de a meditációnak tényleg van gyógyító ereje és lelkileg is megnyugtat. (Ha másnak próbálok segíteni, az általában bejön, úgyhogy ezentúl rád is sokat fogok gondolni!)
    És ne aggódj, sikerülni fog, csak fogadd el, hogy nem tudod befolyásolni, hogy mikor.

  14. cseresznyevirág says: (előzmény @Babóca)

    Kedves Babóca!
    Köszönöm! Igazán kedves vagy! 🙂 Én elsősorban az ima erejében hiszek, úgyhogy azt szoktam gyakorolni, értetek is. 🙂 És igen, hiszek benne, hogy sikerülni fog, nektek is, a többieknek is, és nekünk is. 🙂 Volt egy kis elesésem, de mire felálltam, még erősebb lettem. 🙂

  15. Babóca says:

    Egykutya 🙂 (jó tudom, hogy nem, engem is vallásosan neveltek). De az imánál is mindig pozitívan fogalmazz!

  16. cseresznyevirág says: (előzmény @Babóca)

    Igen, a pozitív hozzáállás rengeteget segít. 🙂 Egy ideje már nagyon próbálok rá figyelni, nehéz volt váltani, mert eléggé teljesítményorientáltan neveltek, abba pedig egyáltalán nem fért bele a pillanatnyi kudarc se. 😛

  17. Babóca says:

    Lassan lehetne már pszichológiai/orvosi kutatást végezni a teljesítmény orientáltság és a meddőség kapcsolatáról. Mert van kapcsolat.

  18. cseresznyevirág says: (előzmény @Babóca)

    Egész biztos. Bár én nem gondolom, hogy az okozná a hormonális problémáimat, azaz a korábbi életmódom miatt lehet benne szerepe, de ezen egyáltalán nem akarok gondolkodni, mert nem akarom se magam, se mást hibáztatni, inkább a jövőt szeretném pozitívan alakítani. Mindenesetre a nem jön a baba kérdéskör azért ezt is nagyon erőteljesen megváltoztatta, mint ahogy minden mást is. 😀 Nálam inkább az lehet a háttérben, hogy emiatt éltem, sőt, igazából a mai napig is emiatt élem meg nagyon rosszul, nagyon kudarcként és nagyon szégyenként. :O
    Mindenesetre a felismerés már megvan, hogy itt a hiba, most jön, hogy változtatni kell rajta, hogy mire lehetne esélye bekavarni, addigra ne kavarhasson be. 🙂

  19. Marcsus says:

    Kedves Cseresznyevirág! Az már egy jó jel, ha a jövőbe tekintesz. De ne tegyél fel mindent egy lapra! Szörnyű helyzetet élsz át, de kell maradnia benned valaminek “magadból” is. (Értsd jól!) Értékes ember, értékes nő vagy! Ha ezt elfogadod, csak akkor léphetsz tovább. Sokszor puszillak!

  20. cseresznyevirág says: (előzmény @Marcsus)

    Köszönöm! Épp most fogalmaztam meg két nagyon komoly célt, amit el szeretnék érni, és semmi közük nincs a gyerekhez (épp ezért nem is tartoznak a blogra), de igen, szép lassan újraépítjük az életünk, még ha mindigis helye lesz benne egy kisbabának. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!