Cseresznyevirág blog

Elfogadni egy gyógyíthatatlan betegséget – Meddőségi napló

Kiléptem az endokrinológus ajtaján, és egy nagy kő esett le a szívemről, hurrá, nem pco és nem inzulinrezisztencia, csak egy “kis” pajzsmirigy alulműködés, nem kell életem végéig diétáznom, és nem fog felborulni a hormonháztartásom, ha egy nap kihagyok egy edzést. Örüljünk. Megbirkóztam a gyógyszeradagolással, és megszenvedtem reggelente az aprócska gyógyszer kettétörésével. De végülis jó, vagy legalábbis lehetne sokkal rosszabb. Mire panaszkodnék?

Boldog vagyok, tudom, hogy egy hónap múlva minden bizonnyal emelnek a gyógyszeradagomon, de sebaj, utána már gyorsan teherbeesek. És valahogy megszokom azt a bizonyos mostantól minden reggelt.

Forrás: Pinterest

Google a barátom, mint mindig, most már célzottan kutatok a saját betegségem után, és hirtelen világossá válik minden, az évek óta töredező körmeim, a lassan növő (de legalább szép) hajam, az a bizonyos 6 kg hízás, ami ellen az égvilágon semmit nem tudtam tenni az elmúlt hónapokban, hiába az életmódváltás, hiába alig ettem és mozogtam. Már értem, miért kell harcolnom a mosdóban. És értem, hogy miért van az, hogy a testem 10-12 óra alvást igényelne, vagy inkább még többet. Értem már, hová tűnt a mosoly az arcomról, miközben minden okom meglenne a boldogságra. Tudom, hogy ez a nyitja, hogy képtelen voltam koncentrálni, és elvesztettem a kontrollt az életem felett.

Nem baj, most minden újrakezdődik. Csak sajnálom az elvesztegetett értékes hónapokat, mikor szinte csak hálni járt belém a lélek. Sajnálom, hogy úgy tűnhettem a szakmámban, mint akit már nem érdekel semmi. És sajnálom, hogy most, mikor még egy éve se vagyunk házasok, nem tudtam élvezni az időt, és nem tudtam megélni igazán a szerelmet.

De nem baj, mosolygok. És egyébként is, időben észrevettük, nézd a nagy internetet, mi minden történhetett volna még veled, másoknak kihullott a haja, többet híztak, depressziósabbak, és nem kívánják a szexet. Látod, boldog lehetsz, mert neked könnyű. Gyorsan, mindössze pár hónap alatt léptetek, és most itt a megoldás.

Forrás: Pinterest

Először fel sem fogom igazán, és mosolygok, hogy jól jártam, próbálkozunk tovább, mintha mi sem történt volna, s arcomon a letörölhetetlen álmosoly. A boldog megoldás mosolya ez, annak, hogy most már pillanatokon belül anya lehetek. A mosolya a csodálatos találkozásnak, mikor a kezemben tarthatom majd egyszer a tesztet, amire tévedésből eggyel több csík került, mint az összes többire, hiszen ilyet nem gyártanak. Magamban beszélek a meg nem született, és meg sem fogant gyermekemhez: “Kicsim, most már minden rendben lesz. Itt vagyunk, és ölelünk téged, egymásra találtunk, és többet nem engedünk el!”

Ez a mosoly, a boldog egymásra találás mosolya – lehetne.

Egy fórumon is fent vagyok, ahol belémkötnek, visszaszólok, és mondom az igazam, mert muszáj. Nem akarom összetörni a tükröt, mely valójában nem tükör, hanem álarc, a kifelé mutatott boldog, ‘minden rendben’ mosoly. Aztán valaki megnevettetett, nem csak mosolyra húzódik a szám, óvatosan, nehogy lefelé görbüljön, hanem szívből kacagok, és önfeledten, majd hisztérikusan, és egyszercsak a nevetés sírássá válik. Keservesen zokogok. Mert igenis fáj. Hagyom, hogy lehulljon az álarc, legalább magam előtt, kinyitom a szívem kapuját, és hagyom, hogy vérezzen. Sírok.

Forrás: Pinterest

Zokogok, ahogy már régen kellett volna, és bevallom végre önmagamnak, hogy fáj, nagyon fáj, hogy 24 évesen van egy gyógyíthatatlan betegségem, hogy hiába vagyok fiatal, mégse jön könnyen a baba. És bevallom végre magamnak a mindent eláztató könnycseppeimmel, hogy  nem lesz attól nekem jobb, hogy lehetne rosszabb is. Nem jó attól a meddőség, hogy nem vesztettem el egy gyermeket sem, nem jobb attól a betegség, hogy nem halok bele, és nem jobb attól a pajzsmirigy alulműködés, hogy nem inzulinrezisztencia.

Attól, hogy lehetne nehezebb, és rosszabb, attól még borzasztóan nehéz elfogadni.

Hisztérikusan zokogok, elvonulva, hogy rám ne találjanak, hogy meg ne vigasztaljanak, mert most, amikor végre megindultak a könnyeim, el kell sírnom mindent, el kell engednem az egészséges fiatal lányt, aki gondtalanul ébredt, és gúnnyal gondolt a betegségekre. Addig kell sírnom, míg kiürül a lelkem, és igenis meg kell élnem, és át kell adnom magam a bánatnak, hogy súlyként gördülhessen le a szívemről.

Másfél órája csendben zokogok, ökölbe szorított kézzel, patakokban lefolyó szempillaspirállal, már nem sok maradt, az arcomon egy-két fekete csík, a blúzomon sötét pöttyök, ahova lecsorgott. Íme a nő, aki anya akart lenni, és helyette beteg lett.

Forrás: Pinterest

Lecsupaszítva a lelkem, már csak könnypatakok folynak az egykor rózsás arcomon. Rámtalál a férjem, megölel, mi a baj? Ő még nem érezte át azt, amit én már tudtam, a tragédiát. Neki még nem kellett elgyászolnia, amit nekem. A romantikus elképzeléseket váratlan pozitív tesztről, amivel reggel ébresztem, miután ő ölbe kap, és körbefordul a szobában, a lázas izgalmat, a remegő hangot, amellyel már bejelenthettük volna mindenkinek a csodás hírt, a kis tappancsos zoknikat, amik nem száradnak még a szárítón, a gőgicsélés, a rugdosást belülről a hasfalamon.

Neki nem kell elgyászolnia, hogy nem a pici miatt émelygek hónapok óta, hanem emiatt az átkozott pajzsmirigy miatt, és nem kell elgyászolnia egy erőteljes testet, mert még fel sem fogja igazán a helyzetet. És nem érti, miért van, hogy nap, nap után váratlan elsírom magam, és fájna megölni az illúzióit. Nem akarom, hogy kivesszen a szeméből a remény, és azt a bizonyos lázas ragyogást akarom benne látni, hogy most azonnal anyává tesz. Nincs erőm elmondani neki, hogy zárja be a reményt hónapokra hét lakat alatt őrzött kincsesládájába.

És nincs erőm elmondani a világnak. Nincs erőm kiáltani, hogy hallják a hegyek és völgyek, szülők és nagyszülők, kik ki tudja, mikor lesznek nagyszülők és dédszülők. Hát csak keserűen mosolygok, mikor férjem nagymamája, mondja, mennyire szereti a kicsiket, és azt még megvárja, hogy nekünk legyen egy gyermekünk. Csendben, a lelkemben suttogom, hogy “Hosszú életet!”

Visszavettem az álarcomat.

Forrás: Pinterest

 

Tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni? Csatlakozz hozzám a Facebookon is!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!